Az Ukrajnáról szóló békemegállapodás nem lehet kapituláció, a békének biztosítania kell Ukrajna szuverenitásának megőrzését – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfőn a Donald Trump amerikai elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Macron elmondta, hogy az elmúlt napokban mintegy 30 európai vezetővel és szövetségessel tárgyalt. Ezt követően a francia elnök felvázolta azokat a főbb elveket, amelyeket szerinte minden békemegállapodásnak tartalmaznia kell az ukrajnai háború befejezése érdekében. A legfontosabb pedig Ukrajna szuverenitásának megőrzése.
„Ez a béke nem jelentheti Ukrajna kapitulációját” – hangsúlyozta a francia elnök. Mint kiemelte, a békeszerződés „nem lehet egyszerűen tűzszünet garanciák nélkül”.
A francia államfő szerint a békeszerződésnek biztosítania kell Ukrajna szuverenitásának megőrzését. Hozzátette, hogy ehhez lehetőséget kell adni Ukrajnának, hogy más felekkel tárgyaljon az őt érintő kérdésekről.
„Ukrajna olyan ország, amelyért felelősséggel tartozunk biztonságának és stabilitásának, valamint az egész térség stabilitásának biztosításáért”
Ukrajna szuverén ország, nincs szüksége az Egyesült Államok engedélyére, hogy célpontokra csapjon le Oroszország területén – jelentette ki Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a sajtótájékoztatóján, számolt be kedden az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Miller elmondta, hogy Ukrajnának nincs szüksége amerikai engedélyre az orosz létesítmények elleni megtorló támadásokhoz. „Ukrajna szuverén, és az általa gyártott fegyvereket önállóan is használhatja. És ezekből nagyon sok van, ha megnézzük azokat a programokat, amelyeket az ukránok végrehajtottak az elmúlt évben. Ha megnézzük az általunk biztosított fegyvereket, akkor mi világossá tették, hogy fel tudják használni, hogy megtorolják a határon túli orosz célpontokon az ellenük végrehajtott támadásokat” – mutatott rá.
A szóvivő azt is hozzátette, hogy az USA mindig további eszközökkel kalkulál, amelyeket Kijevnek tud biztosítani. „Joe Biden elnök csaknem 8 milliárd dollár értékű katonai segélycsomagot hagyott jóvá a múlt héten” – emlékeztetett Matthew Miller.
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Ukrajna nem köt kompromisszumot Oroszországgal, mert ez Ukrajna államiságának az elvesztését és a Szovjetunió visszatérését jelentené – jelentette ki csütörtökön Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak elmondta, tizenhat hónappal azután, hogy Oroszország teljes körű háborút indított Ukrajna ellen, az agresszor országgal kötött, a háború befejezését célzó kompromisszum megsemmisítené Kijev államiságát. „Számunkra nincs kompromisszum, mert Oroszország gyűlöl minket, azért jött, hogy lerombolja az ukrán állam koncepcióját” – mutatott rá.
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó megjegyezte, hogy az ukránok gyűlölik az oroszokat, mert „csak megölik őket”. Úgy vélte, hogy az Oroszországnak tett engedmény „Ukrajna és államiságának lassú elvesztéséhez fog vezetni”. Szerinte ez nem három nap, hanem három-öt év alatt megtörténhet. „Vlagyimir Putyin orosz diktátor a Szovjetuniót akarja újrateremteni, és ez az a kompromisszum, amely a Szovjetunió visszatérését jelentené” – figyelmeztetett Mihajlo Podoljak.
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Európa biztonsága Ukrajna szuverenitásával kezdődik – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök abból az alkalomból, hogy az ország 33 évvel ezelőtt fogadta el a szuverenitásáról szóló nyilatkozatot.
„Országunk soha nem fogja feladni a szuverenitást. Ez már mindenki számára egyértelmű a világon” – mondta videóüzenetében, amelyet vasárnap este sugároztak Kijevben. Az államfő beszédében egyben köszönetet mondott az ország védelméért harcoló katonáknak.
Az ukrán parlament 1990. július 16-án fogadta el az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó ország függetlenségéről szóló nyilatkozatot.
Függetlenségét Ukrajna egy évvel később, a Szovjetunió felbomlásának időszakában, 1991-ben kiáltotta ki.
A dokumentum szerint Ukrajnának saját hadsereggel és saját nemzeti bankkal kell rendelkeznie, de el nem kötelezettnek kell lennie, és nem rendelkezhet nukleáris fegyverekkel. Zelenszkij beszédében azt is mondta, hogy Ukrajna ki fog állni a szabadságáért, függetlenül Oroszország terrorjától.
Zelenszkij elmondta, hogy Ukrajnát a szabadság és a demokrácia példaképének és úttörőjének tekinti Európában. „Ukrajna fogja biztosítani a valódi szabadságot és biztonságot az orosz terrorral szemben egész Európában” – mondta. „Kontinensünk biztonsága Ukrajna szuverenitásával és erejével kezdődik” – szögezte le.
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
A good and detailed conversation with Federal Chancellor of Germany @_FriedrichMerz.
I once again congratulated him on his appointment and wished him success. We count on Germany to continue playing one of the key roles in supporting Ukraine—both in protecting our people now and… pic.twitter.com/9MLw9k1VzF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 8, 2025
Izrael nem ismeri el az orosz ellenőrzés alá került négy ukrajnai régióban tartott népszavazás eredményét – jelentette a Háárec című újság nyomán az MTI.
Az izraeli külügyminisztérium kedd esti közleményében bejelentette, hogy Izrael elismeri Ukrajna szuverenitását és területi integritását és nem fogadja el az Ukrajna orosz megszállás alatt álló keleti körzeteiben lezajlott referendumok eredményét.
Az izraeli külügyminisztériumban vita folyt arról, miként reagáljon Oroszország várható döntésére a népszavazási eredmények után – közölték minisztériumi források a lappal.
Kedd este az illetékesek úgy döntöttek, hogy határozott nyilatkozatot adnak ki annak ellenére, hogy Oroszország még nem jelentette be az érintett területek annektálásának szándékát. Izrael bejelentését nem előzte meg nemzetközi vagy amerikai kérés Oroszország szándékainak elítélésére – írta a lap.
Emellett Jeruzsálem megkezdte húsz, súlyosan sebesült ukrán katona Izraelbe szállítását és gyógykezelését. A minisztérium jelentése szerint az első két ukrán katona megérkezett a Síba kórházba.
Izrael több millió sékelt különített el az érkező sebesültek fogadására és elhelyezésükre a számukra legjobb kórházban, valamint a rájuk váró rehabilitációs programra.
„Ez az erőfeszítés része Izrael azon kötelezettségének, hogy folytassa átfogó humanitárius segítségnyújtását Ukrajnának” – közölte a külügyminisztérium.
Jeruzsálemi kormányzati tisztviselők kedd este hangsúlyozták: Izrael lépései azt a célt szolgálják, hogy megmutassák Volodimir Zelenszkijnek, Izrael kiáll Ukrajna mellett annak ellenére, hogy az ukrán elnök bírálta Jeruzsálemet.
Zelenszkij többször is nyilvánosan felrótta Izraelnek, hogy vonakodik légvédelmi fegyvereket küldeni Ukrajnának. Az ukrán elnök legutóbb szeptember elején, Jaír Lapid miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében foglalkozott ezzel a kérdéssel.
Romániában a kelet-európai NATO-tagországok vezetői csúcstalálkozójára került sor. A „Bukaresti kilencek” tárgyalásait követően határozatot fogadtak el, amelyben Ukrajna támogatása is szerepel, számolt be az UNN tudósítója.
„Folytatjuk a velünk hasonló gondolkodású partnerekkel, különösen szomszéd országainkkal való együttműködést a párbeszéd elmélyítése, a gyakorlati együttműködés és az ellenálló képességük növelése érdekében. Továbbra is elkötelezettjei vagyunk Nyugat-Balkán biztonsága és stabilitása iránt. Megerősítjük továbbá, hogy határozottan támogatjuk Grúzia, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság függetlenségét, szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határaikon belül. Európai és euro-atlanti törekvéseik megvalósítása során ezek az országok továbbra is élvezik támogatásunkat azon erőfeszítéseikben, hogy növeljék a külső beavatkozásokkal szembeni ellenálló képességeiket” – áll a nyilatkozatban.
A dokumentum nagy figyelmet fordít az Oroszország által, a fekete-tengeri térségben keltett feszültségekre is, beleértve a megszállt Krímben folytatott tevékenységét. Az országok elítélték az Orosz Föderáció akcióit is a NATO-tagország – Csehország területén (robbantások katonai raktárakban).
Az USA védi Ukrajna szuverenitását, területi egységét, támogatja törekvését a NATO-tagságra és közeledését az Európai Unióhoz – üzente Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken Kijevből, ahol Volodimir Zelenszkij elnökkel tartott közös sajtótájékoztatót megbeszélésük után, tájékoztatott az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
Az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta: „az USA védi Ukrajna szuverenitását, területi egységét. Továbbra is támogatjuk Ukrajna törekvését a NATO-tagságra és közeledését az EU-hoz.”
Pompeo kiemelte: „Világos az üzenetünk: az USA úgy tekint Ukrajnára, mint a szabadságért, demokráciáért, jólétért küzdő országra. Amint ma mondtam Zelenszkij elnöknek, folytatjuk Ukrajna támogatását, nagy korrupcióellenes erőfeszítéseit. Kétségtelen, hogy jelenleg az USA dolgozik azon, hogy Ukrajna fejlessze a jog felsőbbségét, javítsa a befektetés légkört, megreformálja a védelmi szektort, megszilárdítsa energiafüggetlenségét, és továbbra is ezt fogjuk tenni.”
Az amerikai külügyminiszter azt is hangoztatta, hogy az USA soha nem ismeri el Oroszország kísérleteit a Krím annexiójának legalizálására.
?Na conferência de imprensa após a reunião com Volodymyr Zelensky, António Costa disponibilizou o apoio técnico de Portugal na adesão da Ucrânia à UE mas lembra que pode ser processo moroso. https://t.co/H3H7QIkldY
Ursula gives almost no cash to Ukraine. Some scraps. Poland, took care of the maintenance of most refugees from Ukraine, got almost nothing. Ursula currently applies greater sanctions against Poland than against Russia. Germany sympathizes with Russia.
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
Deputy Head of the Office of the President of Ukraine Ihor Zhovkva met with the delegation of the Foreign Affairs Committee of the House of Representatives of the General States (Parliament) of the Kingdom of the Netherlands.
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
At my first stop in ?? Kyiv today, I paid respects to men and women who sacrificed their lives defending the most fundamental rights of a nation: to exist and to live in freedom. They gave their lives to also defend all of us.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety. A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
I met with Her Royal Highness The Princess Royal, Princess Anne. This is the first visit of Her Royal Highness to Ukraine since our independence was reinstated and it was symbolic that our meeting took place at such a historic site as Saint Sophia Cathedral in Kyiv.