Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi minisztert nevezte ki szerdán kormányfőhelyettesnek Andrzej Duda lengyel elnök, aki egyúttal három új tárca nélküli minisztert is beiktatott.
A továbbra is a védelmi tárcát irányító Blaszczak a kormányfőhelyettesi poszton a kabinetből távozó Jaroslaw Kaczynskit váltja fel. Kaczynski kedden közölte, hogy lemondott a kormányfőhelyettesi posztról, és ezentúl csak a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökeként akarja folytatni munkáját. Megerősítette: az eredetileg az év elejére tervezett, a jövő ősszel esedékes parlamenti választással összefüggő távozását a kormányból az ukrajnai háború miatt halasztotta el. A kormányfőhelyettesi kinevezés mellett Duda három új kormánytag beiktatását is végrehajtotta. Agnieszka Scigaj tárca nélküli miniszter a társadalmi integrációval, ezen belül az ukrajnai menekültekkel fog foglalkozni a kabinetben. Scigaj az ellenzéki Lengyel Parasztpártnak volt tagja, tavaly óta egy kis független képviselőcsoport élén állt. Vele együtt várhatóan a kormánykoalícióból tavaly kivált, most újból visszatérő két képviselő is megerősíti a parlamenti kormányfrakció sorait. A másik szerdán kinevezett tárca nélküli miniszter, Zbigniew Hoffmann eddig a kormányfői hivatal helyettes vezetője volt, valamint titkára az eddig Kaczynski által irányított, a miniszterelnökség keretében működő nemzetbiztonsági és védelmi bizottságnak. Miniszterként Hoffmann átveszi e testület irányítását. A bizottság a védelmi, az igazságügyi, a belbiztonsági és a külügyi tárca működését hangolja össze. A harmadik beiktatott tárca nélküli miniszter Wlodzimierz Tomaszewski, a parlamenti kormányfrakció alelnöke, aki tagja a kormánykoalíciót alkotó egyik kisebb tömörülésnek, a Republikánus Pártnak. Tomaszewski az önkormányzati területért felelős, nemrég egy médiabotrány miatt lemondott Michal Cieslak utóda a poszton. A lengyel államfő a beiktatási ceremónián Mariusz Blaszczakról kiemelte: évek óta jó az együttműködésük. Utalva a védelmi és belbiztonsági ügyekért kormányfőhelyettesként eddig felelős Kaczynskire is. Duda méltatta a lengyel politikai vezetők együttműködését az ukrajnai háború időszakában.
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025