Elon Musk amerikai üzletember, a SpaceX űrvállalat alapítója ismét botrányt kavart egy Ukrajnával kapcsolatos kijelentésével, amikor „puccsnak” nevezte a méltóság forradalmát, miután az Elnöki Hivatal azt javasolta neki, hogy ne olvasson orosz sajtót – adta hírül vasárnap az rbc.ua hírportál Mihajlo Podoljak elnöki hivatalvezető Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az ügy előzménye, hogy Elon Musk a Twitter-fiókjában azt írta: „Lehet, hogy ez a választás megkérdőjelezhető volt, de semmi kétség, hogy valódi puccs volt.”
Válaszában Podoljak visszautasította Musk állítását, hangsúlyozva, hogy a 2014-es Majdan eseményei nem nevezhetők puccsnak. Egyúttal azt tanácsolta az amerikai üzletembernek, hogy ne olvasson orosz propagandát. „A szabad társadalmak párbeszéden/választásokon keresztül befolyásolják az államokat. A rabszolgasorsú társadalmak utcára vonulnak, hogy megszabaduljanak az elnyomó államoktól. Ez a szabadság bázisa, Elon Musk. Ukrajnában soha nem voltak puccsok, de mindig is voltak szabad emberek. Ne olvass orosz újságokat!” – szólította fel Muskot az elnöki hivatalvezetői tanácsadó.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Israel's banning of Al Jazeera is one aspect of its War On Truth. It aims at preventing Israelis from knowing that what goes on in Gaza, in their name, which is no self defence but an all out massacre. An industrial strength pogrom. Genocide. The West's determination to aid &… pic.twitter.com/or2axn5T4V

Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata − közölte a Meta. Nick Clegg, a Meta nemzetközi ügyekért felelős alelnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a kétéves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek − írta meg az MTI.
A cég közleménye emellett azt hangsúlyozza, hogy a felfüggesztés visszavonása mellett szól az is, hogy 2021 januárja óta a jelentősen csökkent a közbiztonságot érintő kockázat, ugyanakkor az is olvasható, hogy a szabálysértések megelőzésére bizonyos védőkorlátokat vezetnek be a jövőre nézve.
Nick Clegg, a cég nemzetközi ügyekért felelős vezetője indokaként azt is megemlítette, hogy a közvélemény számára lehetővé kell tenni, hogy értesüljön arról, amit a politikusok mondanak, hogy ennek birtokában a szavazófülkében megalapozott döntés születhessen.
A cégvezető, aki 2010 és 2015 között a brit kormány miniszterelnök-helyettese volt, hozzátette, hogy ezt követően is közbelépnek majd, amikor a közösségi oldalon megjelenő tartalom a világra nézve világos kockázatot jelent, viszont a közbeszédbe történő beavatkozás korlátját tudatosan magasan határozták meg.
Száműzetés a Twitterről is Donald Trump fiókját − a Facebook és az Instagram mellett − 2021 januárjában a Twitter közösségi médium is felfüggesztette, amit követően a volt elnök saját közösségi médiumot hozott létre Truth Social néven.
Donald Trump, aki tavaly novemberben bejelentette, hogy elindul a 2024-es elnökválasztást megelőző republikánus jelöltállító versenyben, egyelőre nem reagált a Meta döntésére. Tavaly novemberben az Elon Musk tulajdonába került Twitter szintén feloldotta a korábbi elnök fiókjának felfüggesztését, ám oda Donald Trump nem tért vissza.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
In a phone call with CNN minutes after Biden announced his exit from the 2024 race, former President Trump responded, “He is the worst president in the history of our country. He goes down as the single worst president by far in the history of our country.” While it's unclear who…
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Franciaország elnöke amerikai látogatása során Elon Musk amerikai üzletemberrel, a Twitter új tulajdonosával tárgyalt a közösségimédia-platform működési alapelveiről és a felhasználók biztonságáról – közölte a Emanuel Macron Twitter-oldalán.
„Itt, a Twitteren közlöm, hiszen mégiscsak a kék madárkáról van szó: tiszta és őszinte beszélgetést folytattam Elon Muskkal délután” – írja a francia államfő a bejegyzésben, utalva a Twitter védjegyévé vált szimbólumra.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
A francia elnök beszámolója szerint szó esett köztük a felhasználói fiókok szabályozásának átláthatóságáról és a tartalmak moderálásának és a szólásszabadság védelmének jelentős erejű megerősítéséről is. Mint írta, az említett területeken a Twitter lépéseket tett annak érdekében, hogy megfeleljen az uniós előírásoknak.
Hozzátette: Elon Musk megerősítette abbéli szándékát is, hogy a Twitteren még jobban működjön a kiskorúak védelme. Macron csütörtök reggel a Good Morning, America (Jó reggelt, Amerika!) című televíziós műsor vendége volt, ahol elmondta: úgy véli, a szólásszabadság „felelőségekkel és határokkal jár”.
Elon Musk október végén vált a Twitter új tulajdonosává. Tulajdonos-vezérigazgatóként menesztette a cég legfőbb vezetőit, így egymaga alkotja a vállalat igazgatótanácsát. Az elmúlt hetekben szavazást írt ki Twitter-oldalán arról, hogy visszaállítsák-e Donald Trump volt amerikai elnök felfüggesztett fiókját. Mint ahogy ezt, úgy később az összes felfüggesztett felhasználói fiókra kihirdetett „amnesztiát” is megszavazták a felhasználók.
A Twitter tulajdonosváltása óta egyre nagyobb az aggodalom a gyűlöletbeszéd és az online bántalmazás kapcsán, melyek alapja a Musk által sokszor hangoztatott, teljes értékű szólás- és véleményszabadság „helyreállítása” volt. Ez idő alatt az EU többször is felhívta Musk figyelmét az uniós szabályok betartására.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Massive "49.3" protests in France after Macron forces through pension reforms by using article 49.3, which effectively enables the government to dissolve any opposition. The French aren't having it. This could spell the end for the Macron dictatorship. pic.twitter.com/cjRRJMbeQD
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Az Egyesült Királyságban működő orosz nagykövetség hivatalos Twitter-fiókján jelent meg a közlemény, melyben azt írták, az Azov zászlóalj tagjai akasztás általi halált érdemelnek.
Ők nem igazi katonák! Megalázó halált érdemelnek! – írták.
💬#Azov militants deserve execution, but death not by firing squad but by hanging, because they’re not real soldiers. They deserve a humiliating death.
— Russian Embassy, UK (@RussianEmbassy) July 29, 2022
A Twitter figyelmeztetést tett ki a bejegyzéshez, miszerint az megsértette a Twitter gyűlöletkeltő magatartásra vonatkozó szabályait, mégis úgy döntött, hogy a nyilvánosság érdekében állhat, hogy a bejegyzés elérhető maradjon.
BREAKING: The next UK prime minister and Conservative Party leader will be announced on September 5, with nominations closing tomorrow and the first round of voting on Wednesday https://t.co/oFoZdvWkkkpic.twitter.com/BdLSFx1mpW
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
I’ve been encouraged by support from colleagues who want a fresh start, a united party and leadership in the national interest.
I’m running to be the leader of the Conservative Party and your Prime Minister - to unite our country, deliver our pledges and win the next GE.#PM4PMpic.twitter.com/MM0NTHJ5lH
As the Party starts the process of looking for a new leader, I would like to put on the record that I will not be letting my name go forward as a candidate. I am privileged to be the UK Defence Secretary and the current threat requires stability in that office.
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
To detract from their disastrous handling of the illegal invasion of Ukraine, the Russian Ministry of Defence is resorting to peddling false claims of an epic scale
This invented story, says more about arguments going on inside the Russian Government than it does about the west
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
Stressed the importance of providing weapons for??, sanctions and isolation of ??, holding ?? accountable, #PeaceFormula by @ZelenskyyUa, rebuilding of ??
The Steregushchiy-class corvettes Stoyky and Boikiy conducted a comprehensive exercise with live-fire training in the Baltic Sea. The elements of naval combat with ships of the conditional enemy, destruction of USVs(AK-630M) and “enemy” submarine(Pr. 677/Ka-27PL) were practiced. pic.twitter.com/ek1JV4wyBY
— Massimo Frantarelli (@MrFrantarelli) April 3, 2025
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
A Facebook után a Twittert és a YouTube-ot is blokkolja az orosz kommunikációs, információs és távközlési hatóság – írja a Guardian.
Az amerikai kormány szerint ez egy újabb lépés az orosz vezetéstől arra, hogy elzárják a polgáraikat a háborúval kapcsolatos információktól.
A TASZSZ szovjet-orosz állami hírügynökség megerősítette, hogy a Roskomnadzor korlátozta az oroszok hozzáférését a Twitterhez. Arról pedig a kelet-európai hírekkel foglalkozó NEXTA news számolt be, hogy úgy tűnik, a YouTube-ot is letiltotta a médiahatóság, ugyanis pénteken késő este hirtelen nullára esett vissza a YouTube-látogatottsága Oroszországban.
James Longman, az ABC tudósítója a hír megjelenése után arról posztolt, hogy egyelőre még a Facebookhoz és a Twitterhez is hozzáfér, így lehet, hogy időbe telik, mire valóban elérhetetlenek lesznek ezek a platformok Oroszországban.
„Bejelenteni a tilalmat egy dolog, biztosítani, hogy meg is történjen pedig egy másik dolog” – kommentálta.
A Facebook letiltása után Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, ez egy újabb lépés Oroszországtól arra, hogy elzárja a polgárait a háborúval kapcsolatos információktól. „Mélyen aggódunk emiatt és a szólásszabadság veszélye miatt” – közölte.
Nick Clegg, a Meta globális ügyekért felelős igazgatója jelezte, hogy a vállalat mindent elkövet, hogy visszaállítsa a szolgáltatásait, egy tweetben pedig megbízható információtól elvágott orosz polgárok miatt sajnálkozott:
On the Russian government's decision to block access to Facebook in the Russian Federation: pic.twitter.com/JlJwIu1t9K
„Hamarosan átlagos oroszok milliói találják magukat elvágva megbízható információtól, megfosztva attól a lehetőségtől, hogy kapcsolatba lépjenek családtagjaikkal és barátaikkal, miközben nem adhatnak hangot a véleményüknek.”
2021-ben a Meta mintegy 122,2 millió felhasználóval rendelkezett az Instagramon, a WhatsAppon, a Messengeren és a Facebookon. Utóbbira 7,5 millióan regisztráltak csak, jóval kevesebben mint az alternatívát nyújtó Vkontakte platformra, amely 63 millió felhasználóval büszkélkedhet.
A Forbes szerint a Twitter azzal húzta ki a gyufát, hogy még hétfőn bejelentette, korlátozni fogja az állami kötődésű orosz hírforrásokhoz kapcsolódó tweetek elérését, valamint meg is jelöli azokat. Az orosz kormányzat annak érdekében, hogy kézben tartsa az Ukrajnában zajló háború narratíváját, az említett közösségimédia-platformokon túl a BBC-t, a Szabad Európa Rádiót és a Deutsche Wellét is kitiltotta.
Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Több kritika is érte a Twitter közösségi alapelveit a Fox News szerint, miután a felhasználók kiszúrták, hogy a tálibok szóvivőjének mai napig működő fiókja van az oldalon, míg Donald Trump korábbi amerikai elnököt az oldal letiltotta a január hatodikai, capitoliumi események következtében – számolt be a Mandiner.
Zabihullah Mujahid profilja 280 000 követővel rendelkezik, és gyakran szolgál hivatkozási pontként a nagyobb médiumok számára. A fiók többek között arról is tudósított, ahogy a tálibok folyamatosan nyomulnak be Kabulba.
„Nincs jó helyzetben a szabadság és a demokrácia, ha a Twitter letiltja Trump fiókját, de a tálibok szóvivőjét szó nélkül megtűri” – idézi a Fox News Jerome Riviére EP-képviselőt.
I'm in #Afghanistan, with @WHOEMRO Director Ahmed Al Mandhari. Protecting the health of the Afghan people is of the utmost priority for @WHO. We will visit health facilities meet with @WHOAfghanistan staff, health workers, and Taliban leadership on these vital issues. pic.twitter.com/O62S9vfqrs
Jake Tapper: "One doesn’t have to be brilliant to attempt a coup."
John Bolton: "I disagree with that. As somebody who has helped plan coup d’etat, not here, but other places, it takes a lot of work." pic.twitter.com/REyqh3KtHi
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
Szerdán Donald Trump volt amerikai elnök bejelentette, hogy pert indít a Facebook, a Twitter és a Google ellen. Trump szerint a szövetségi Hírközlési Tisztességességről szóló törvény 230. cikk hatálya alá esve a techóriások gyakorlatilag mentesülnek minden jogi felelősség alól – írta a Fox News.
2021 július 7-én Donald Trump volt amerikai elnök a New Jersey állambeli Bedminsterben tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, hogy pert indít a Facebook, a Google és a Twitter, illetve azok vezetői ellen Fotó: AP PHOTO/SETH WENIG
A volt elnök indítja a csoportos keresetet, melyben ő lesz a fő felperes. Azt mondja, hogy a techcégek cenzúrázták őt. A legnagyobb közösségi oldalak még januárban blokkolták az elnök hozzáférését a saját oldalaihoz a Capitoliumban történt zavargások után.
„Azért állok ma reggel önök előtt, hogy bejelentsek egy nagyon fontos fejleményt a szabadságunk és a szólásszabadságunk szempontjából” – mondta Trump.
„Az America First politikai intézettel közösen, mint a csoportos kereset vezető képviselője, nagyszabású csoportos keresetet nyújtok be a nagy technológiai óriások, köztük a Facebook, a Google és a Twitter, valamint azok vezérigazgatói ellen” – hangsúlyozta a volt elnök.
A volt elnök szerint a technológiai óriások teljesen „elszabadultak”. Erre szerinte a legjobb bizonyíték az, hogy az Amerikai Egyesült Államok hivatalban levő elnökét kitiltották az oldalaikról a techcégek.
„Ha velem megtehetik, akkor bárkivel megtehetik – jegyezte meg Trump.
A republikánusok és Trump azt állítják, hogy ezek a techcégek igazságtalanul cenzúrázzák a konzervatív embereket. Emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy számos diktátor a mai napig szabadon posztolhat a Twitteren. Trump azt mondja, hiába magáncégekről van szó, a szövetségi Hírközlési Tisztességességről szóló törvény 230. cikk hatályába lépése óta nem lehet őket felelősségre vonni.
A per bejelentésével egy időben a Kongresszusban a Képviselőház igazságügyi bizottságának a republikánus tagjai összeállítottak egy tervet, amely a techóriások versenyét szabályozná és a cenzúrával kapcsolatosan felmerült problémákat kezelné.
A trösztellenes tervezet értelmében fel kívánnak lépni a techvállalatok ellen, akár a feldarabolásuk árán is, mivel sok esetben ezek a vállalatok piaci monopóliumot élveznek és igazságtalanul visszaélnek a hatalmukkal.
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
Президент Угорщини Янош Адер бере участь у Саміті Кримської платформи в Києві.Áder János Magyarország Köztársasági Elnöke részt vesz a Krimi Platform Csúcstalálkozóján Kyivben.
Jake Tapper: "One doesn’t have to be brilliant to attempt a coup."
John Bolton: "I disagree with that. As somebody who has helped plan coup d’etat, not here, but other places, it takes a lot of work." pic.twitter.com/REyqh3KtHi
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
In a phone call with CNN minutes after Biden announced his exit from the 2024 race, former President Trump responded, “He is the worst president in the history of our country. He goes down as the single worst president by far in the history of our country.” While it's unclear who…
Elon Musk wants Google and Microsoft to look bad for supporting Kamala Harris. What is the contribution of X to Trump? It could be 100 times the two are offering! pic.twitter.com/xoBgOqJTSm
— CAMPAIGN AGAINST ILLICIT TRADE & FAKE PRODUCTS (@caitfap) September 24, 2024
A múlt héten a nyugati világ szólásszabadságának újabb gyöngyszemével kellett szembesülnünk: felfüggesztette Twitter-oldalát fél napra a platform Francisco José Contrerasnak, a sevillai egyetem jogfilozófia professzorának, a jobboldali Vox képviselőjének, mert a politikus azt mondta, hogy egy férfi nem eshet teherbe. A nyugat szerint ez a vélemény a gyűlöletbeszéd kategóriájába tartozik.
Francisco José Contreras azt merte írni, hogy egy férfi nem eshet teherbe, ugyanis nincsen méhe vagy petesejtje, amiért ideiglenes felfüggesztés jár a Twitter közösségi hálózaton, a platform szerint ugyanis egy ilyen kijelentés sérti a közösségi irányelveket, és a gyűlöletbeszéd kategóriájába tartozik.
Contreras egy olyan bejegyzéshez kommentelt, amit ő maga osztott meg a közösségi médiában egy transgender férfiról, aki azt közölte, hogy apa lett, miután megszülte kislányát.
Contreras egy május 11-i Facebook-posztban azt írta, hogy üzenetet kapott a Twittertől, melyben közölték, hogy megjegyzésével megsértette a gyűlöletbeszédre vonatkozó irányelveket. A spanyol politikus kénytelen volt törölni a megjegyzést, és gúnyosan megjegyezte, hogy ez már a fasiszta biológia, legközelebb megpróbálja azt, hogy 2×2= 4.
A Twitter arra is figyelmeztette a bevándorlásellenes párt tagját, hogy ismétlődő hibák esetén állandó felfüggesztésre számíthat – írja a Fox News.
A spanyol politikus azt nyilatkozta a LifeSite Newsnak, hogy nem fogják engedni, hogy a Twitter egy eltorzult és antropológiailag helytelen világképet kényszerítsen rájuk, és továbbra is az igazságot fogják mondani, ugyanis nem lehet a biológiai alapigazságot gyűlöletbeszédnek tekinteni.
A Twitter már a januári választások alkalmával is letiltotta a párt hivatalos oldalát 24 órára, amiért a magas bűnözési rátát összefüggésbe hozták az észak-afrikai bevándorlókkal.
We raise this banner in honor of George Floyd, murdered one year ago today, in solidarity with people around the globe seeking a world without racial discrimination and a future with equal opportunity for all. #BlackLivesMatterpic.twitter.com/cVIkfH5Yra
— U.S. Embassy Athens (@USEmbassyAthens) May 25, 2021
On this first day of #Pride2021, @StateDept celebrates the contributions members of the #LGBTQI+ community make to our nation. We recognize that we must make progress and are committed to ending violence, discrimination, and stigma against LGBTQI+ persons worldwide. ?❤️?? pic.twitter.com/NeFz1DpJ80
— U.S. Embassy Athens (@USEmbassyAthens) June 1, 2021
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz

Az orosz törvények rosszhiszemű megsértésével vádolta meg a Twitter amerikai közösségi médiaszolgáltatót hétfőn a tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor).
A hatóság közölte, hogy a Twitter 2017 óta 2862 olyan anyagot nem távolított el, amely Oroszországban tiltott tartalomnak számít. A Roszkomnadzor szerint öngyilkossági módszereket részletező, önpusztításra felszólító, fiatalkorúakat ábrázoló pornográf és kábítószer előállításához való útmutatást tartalmazó anyagokról volt szó.
A Roszkomnadzor a közlemény szerint több mint 28 ezer, tiltott bejegyzések eltávolítását követelő felszólítást intézett az online szolgáltató igazgatóságához.
Oroszországban március 1-jén lépett hatályba az a törvény, amelynek értelmében a közösségi szolgáltatóknak maguknak kell kiszűrniük és haladéktalanul blokkolniuk a tiltott tartalmakat. Ha a szolgáltató nem képes önállóan eldönteni, hogy törvénysértő-e egy tartalom, akkor azt át kell küldenie a Roszkomnadzornak.
Az orosz parlament alsóháza decemberben olyan törvénymódosításokat szavazott meg, amelyek lehetővé teszik a közösségimédia-szolgáltatók fokozottabb bírságolását, sőt hozzáférhetőségük letiltását is abban az esetben, ha „diszkriminációt” alkalmaznak az orosz médiával szemben. A Roszkomnadzor kifogásolta, hogy a nagy online szolgáltatók január végén megosztották az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus letartóztatása miatt meghirdetett, de a hatóságok által nem engedélyezett tüntetésekre mozgósító üzeneteket.
Vlagyimir Putyin orosz elnök januárban aggodalmát fejezte ki a hivatalban lévő amerikai államfőt, Donald Trumpot letiltó közösségi médiumoknak a kormányokéval vetekedő befolyása miatt. Egy bíróság februárban megbírságolta a Twittert, amiért nem oroszországi szervereken tárolja az orosz állampolgárok adatait.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Véglegesen eltiltotta a Twitter Donald Trump volt amerikai elnököt a közösségi oldal használatától – jelentette be szerdán a San Franciscó-i székhelyű vállalat pénzügyi vezérigazgatója a CNBC amerikai televízióban.
Ned Segal hozzátette: a tilalom akkor is végleges, ha a volt elnök 2024-ben újra elindul az elnöki posztért folyó küzdelemben. „A szabályaink szerint, ha eltávolítanak a platformról, akkor véglegesen eltávolítanak a platformról, függetlenül attól, hogy kommentátor, pénzügyi igazgató, vagy volt vagy jelenlegi köztisztviselő vagy” – fogalmazott Segal.
A legnagyobb közösségi oldalak és internetes videómegosztó portálok a Capitoliumnál januárban történt események után egymás után döntöttek arról, hogy eltiltják a volt elnököt fiókjainak használatától.
Döntéseiket leginkább azzal magyarázták, hogy szerintük Donald Trump gyújtó hangú beszéde és közösségi felületein megjelent üzenetei okozták a zavargásokat.
Korábban határozatlan időre meghosszabbította Trump felhasználói fiókjának tiltását a YouTube videómegosztó internetes portál is. A volt elnök fiókját először január 13-án függesztette fel a Google tulajdonában lévő vállalat, majd januárban többször bejelentették a tiltás meghosszabbítását. Donald Trump letiltott YouTube-csatornájának csaknem 2,8 millió feliratkozója van.
Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője szintén január elején jelentette be, hogy Donald Trump Facebook- és Instagram-fiókját is határozatlan időre letiltják, ugyanis – mint fogalmazott – „egyszerűen túl nagy kockázatot jelent”, ha továbbra is lehetővé teszik, hogy a volt elnök használja ezeket a platformokat.
Először január elején döntött úgy a Twitter is, hogy tartósan és határozatlan időre felfüggeszti a volt elnök fiókját.
A közösségi oldal tulajdonosa akkor, saját Twitter-oldalán közzétett üzenetében leszögezte: nem örül a döntésnek, amelyet gondos mérlegelés után hoztak meg.
Jack Dorsey elismerte ugyanakkor, hogy az ehhez hasonló döntések veszélyes precedenst teremthetnek, továbbá tönkretehetik a nyilvános vitát és megoszthatják az embereket.
Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi