A Time publikált egy cikket, mely szerint, amikor Oroszország közel három éve megszállta Ukrajnát, Joe Biden elnök három célt határozott meg az amerikai válaszlépések kapcsán, ám ezek között Ukrajna győzelme sosem szerepelt.
A New York-i székhelyű lap szerint a Fehér Ház akkori missziójának leírására használt kifejezés – Ukrajna támogatása „addig, amíg szükséges” – szándékosan homályosan volt megfogalmazva, ami felvetette a kérdést, hogy: Addig, amíg szükséges mit tegyünk?
Szándékosan nem beszéltünk a területi paraméterekről
– mondja Eric Green, aki akkoriban Biden Nemzetbiztonsági Tanácsának tagja volt, és az Oroszország-politikát felügyelte.
Az Egyesült Államok, más szóval, nem tett ígéretet arra, hogy segít Ukrajnának visszaszerezni az összes területet, amelyet Oroszország elfoglalt, természetesen a 2014-ben elfoglalt hatalmas kelet-ukrajnai területeket és a Krím félszigetet sem.
Az ok egyszerű volt, mondja Green: a Fehér Ház véleménye szerint ez meghaladta Ukrajna képességeit, még a Nyugat erőteljes segítsége mellett is. „Ez végül nem lett volna sikertörténet. A fontosabb cél az volt, hogy Ukrajna szuverén, demokratikus országként fennmaradjon, amely szabadon folytathatja a Nyugattal való integrációt”.
Ez volt az egyik a három célkitűzés közül, amelyet Biden kitűzött – írja a lap, melyről az Index számolt be. Azt is akarta, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei egységesek maradjanak, továbbá ragaszkodott ahhoz, hogy elkerüljék a közvetlen konfliktust Oroszország és a NATO között.
A cikk szerzője szerint, visszatekintve az ukrajnai háború alatti vezetésére – amely minden bizonnyal államférfiúi örökségét fogja meghatározni – Biden elérte ezt a három célt. De a siker e korlátozott feltételek mellett kevés elégedettséget nyújt még néhány legközelebbi szövetségesének és tanácsadójának is.
Sajnos ez az a fajta siker, amely miatt nem érzed magad nagyszerűen. Mert annyi szenvedés vár Ukrajnára, és annyi bizonytalanság, hogy végül hova fog ez vezetni
– nyilatkozta Green a lapnak.
[type] => post [excerpt] => A Time publikált egy cikket, mely szerint, amikor Oroszország közel három éve megszállta Ukrajnát, Joe Biden elnök három célt határozott meg az amerikai válaszlépések kapcsán, ám ezek között Ukrajna győzelme sosem szerepelt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1737375180 [modified] => 1737371212 ) [title] => Biden tervei között soha nem szerepelt Ukrajna győzelme – Time [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=138240&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 138240 [uk] => 138338 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 97974 [image] => Array ( [id] => 97974 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/biden-zelenszkij.jpg [original_lng] => 40675 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/biden-zelenszkij-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/biden-zelenszkij-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/biden-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/biden-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/biden-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/biden-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/biden-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1737451287:3 [_thumbnail_id] => 97974 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 3093 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 1202967382001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 47 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Vélemények [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 4597 [1] => 294742 [2] => 63 [3] => 97791 [4] => 404 ) [tags_name] => Array ( [0] => Joe Biden [1] => Time magazin [2] => Ukrajna [3] => Ukrajna győzelme [4] => USA ) ) [1] => Array ( [id] => 94076 [content] =>
Azonosítani és el kell eltávolítani azokat a névtelenül nyilatkozó, magas rangú ukrán tisztviselőket, akik a Time magazinnak azt mondták, hogy nem osztják Volodimir Zelenszkij elnök elképzelését az Oroszország feletti katonai győzelemről, közölte kedden a helyi médiának Olekszij Danyilov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára.
Danyilov felháborodását fejezte ki a Time hétfőn megjelent cikke miatt, mondván, hogy az Oroszország kezére játszik. Az a tény, hogy az újság névtelenséget biztosított egyes forrásainak – ami egy szokásos gyakorlat – „sok kérdést vet fel” szerinte.
„Ha önök […] nem hisznek abban, hogy országunk győzelmet érhet el, akkor nincs joguk az elnökünk közelében lenni” – jelentette ki Danyilov.
Azt mondta, hogy a névtelen források kárt okoztak Ukrajnának, mielőtt kijelentette: „Úgy gondolom, hogy a biztonsági szerveinknek választ kellene adniuk arra a kérdésre, hogy kik ezek a névtelen emberek”.
A kijevi hivatalos irányvonalat megkérdőjelező ukrán embereket korábban „oroszbarátnak” bélyegezték és különböző módon büntették, többek között büntetőeljárás útján.
A Time cikke Zelenszkij Oroszország feletti harctéri győzelembe vetett hitét „megingathatatlannak, a messianizmus határán állónak” írta le.
„Becsapja magát” – idézték egyik legközelebbi tanácsadóját. „kifogytunk a lehetőségekből. Nem győzünk. De próbálja meg ezt elmondani neki”.
Az elnök „makacssága” megakadályozta Kijevet abban, hogy akár csak fontolóra vegye a válság diplomáciai megoldását – írja a lap.
Az, hogy a nyugati támogatók nem biztosítanak még több fegyvert Ukrajnának, mint eddig, Zelenszkij úgy érzi, hogy „elárulták” őket – mondta el egy másik bennfentes.
Danyilov megkérdőjelezte az idézett személyek megbízhatóságát, kijelentve, hogy Zelenszkijnek nincsenek hivatalos tanácsadói, és csak egyetlen női személyi asszisztense van. Felszólította a Time szerzőjét, Simon Shustert, hogy „hagyjon fel a névtelen megszólalásokkal, mert ez egy nagyon-nagyon érzékeny kérdés nemzetünk számára”.
„Az Oroszországi Föderációnak egyetlen módja van arra, hogy legyőzzön minket, ez pedig a belső destabilizáció” – tette hozzá.
Moszkva az ukrajnai konfliktust az Oroszország elleni amerikai proxy-háború egyik elemének nevezte, amelyben a szomszédos országot „faltörő kosként” használják.
Washington állítólag az ellenségeskedések első heteiben kisiklatott egy tárgyalásos tűzszünetet, amely Ukrajnát semleges országgá tette volna, amely nemzetközi biztonsági garanciákért cserébe nem fogadhatott volna külföldi katonai infrastruktúrát, és nem csatlakozhatott volna katonai szövetséghez.