Biztonsági okokból elmaradt szombaton Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és olasz kollégája, Giorgia Meloni esti találkozója a kanadai Torontóban – közölte Trudeau irodája. A kanadai média szerint több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze a kanadai nagyváros központjában lévő szépművészeti múzeum előtt, ahol az estet rendezték.
„A rendezvényt biztonsági okokból törölték” – közölte Jenna Ghassabeh, a miniszterelnöki hivatal sajtóreferense késő este az AFP francia hírügynökséggel. A nyilatkozó további részletekkel nem szolgált.
Korábban, a nap folyamán a legfejletteb ipari országok csoportjának (G7) két vezetője megbeszélést folytatott, amelynek során az olasz kormányfő szerint számos kérdést megvitattak, köztük a nagyon nehéz közel-keleti válságot.
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
A CBC helyi televízió arról számolt be, a fogadásra érkező vendégek egy részének bejutását tüntetők akadályozták meg, akik ellenezték Kanada válaszát az Izrael és a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász szélsőséges palesztin iszlamista mozgalom közötti konfliktusra. A kanadai műsorszolgáltató szerint 200-300 tüntető vett részt a tiltakozásban.
A közösségi oldalakon terjedő videókon és fényképeken is erős rendőri jelenlét látszik a múzeum közelében.
Az október 7-én a Gázai övezetből Dél-Izraelbe beszivárgó Hamász-kommandók példátlan támadása által kirobbantott háborúban legalább 1160 ember vesztette életét, többségük civil – derül ki az AFP hivatalos izraeli adatokon alapuló számításából.
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya – אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
Megtorlásul Izrael a Hamász „megsemmisítését” tűzte ki célul, és hatalmas szárazföldi és légi támadást indított, amelynek következtében a Hamász egészségügyi minisztériuma szerint több mint harmincezer ember halt meg Gázában, túlnyomó többségük civil.
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024

On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Andrzej Duda lengyel elnök New York-i látogatása során nem találkozott ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel a feszített programja miatt – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Wprost című lengyel lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Duda közölte, hogy a Volodimir Zelenszkijjel tervezett találkozóra az ENSZ-közgyűlésen tartott beszédének más időpontra helyezése miatt nem tudott elmenni. „A találkozó napirendje jelentősen megváltozott. Annak 11:30 órakorkor kellett volna megtörténnie, pontosan az én beszédem idején. Itt mindenkinek megvan a maga nagyon szigorú időbeosztása” – tette hozzá. „Ez a kérdés jelenleg lekerült a napirendről, de nem tartom kizártnak, hogy a találkozóra később sor kerül” – jegyezte meg a lengyel elnök.
A napokban a lengyel elnök hivatalának vezetője, Pawel Schroth bejelentette a két államfő találkozóját. A megbeszélés során Dudának és Zelenszkijnek a lengyelországi ukrán gabona-embargóval kapcsolatos helyzetet kellett volna megvitatnia.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
A good and detailed conversation with Federal Chancellor of Germany @_FriedrichMerz.
I once again congratulated him on his appointment and wished him success. We count on Germany to continue playing one of the key roles in supporting Ukraine—both in protecting our people now and… pic.twitter.com/9MLw9k1VzF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 8, 2025