Csehországban szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. A politikus hétfői nyilatkozata szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő koronavírus-járványt.
“Ezt mindenképpen meg kell tennünk. Anélkül nincs sok esélyünk. Úgy gondolom, hogy ezt már a kormány következő ülésén megteszem” – válaszolta Roman Prymula a Respekt.cz internetes hírportálnak hétfőn arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány erősödése miatt kérni fogja-e a szükségállapot kihirdetését. A cseh kormány március 12-én hirdette ki a szükségállapotot, amely több hosszabbítás után május 17-ig volt érvényben. A cseh kormány rendszeresen hétfőn ülésezik.
“Támogatni fogom a javaslatot” – reagált Andrej Babis kormányfő Prymula bejelentésére hétfő este a Nova kereskedelmi televízió vitaműsorában. Babis szerint az egészségügyi miniszter kedd folyamán tájékoztatja érintett miniszterkollégáit elképzeléseiről és a részletekről. “Arra számítok, hogy szerdán rendkívüli kormányülés lesz, és foglalkozni fogunk a javaslattal” – szögezte le Andrej Babis.
A jelenlegi szabályozás szerint a szükségállapotot a kormány hirdeti ki legfeljebb 30 napra, de haladéktalanul értesítenie kell döntéséről a képviselőházat, amely azt megerősíti, vagy hatályon kívül helyezi.
Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke is azt mondta a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában, hogy mérlegelni kellene valamiféle vészhelyzet kihirdetését, mert gondok adódhatnak a szükséges egészségügyi személyzet biztosításával.
Az egészségügyi miniszter már a múlt pénteken jelezte, hogy a héten az óvintézkedések további szigorításával kell számolni. Elsősorban a gyülekezés korlátozásáról van szó. Vasárnap egy másik nyilatkozatában azt mondta, hogy napokon belül legfeljebb 20 személyben korlátozzák a szabadidős tevékenységekben való részvételt. Részletek egyelőre nem ismeretesek.
Csehországban szeptember folyamán gyorsan emelkedett a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelést igénylő súlyos esetek száma. Sokan attól tartanak, hogy néhány héten belül esetleg hiány lehet a speciális, lélegeztetőgéppel ellátott kórházi ágyakból.
Az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn közölt legfrissebb kimutatások szerint jelenleg 820 személyt kezelnek a kórházakban, ami több mint négyszerese a hónap eleji számoknak. Az orvosok szerint 175 személy esete minősül súlyosnak, ők lélegeztetőgépre szorulnak. A koronavírus okozta halálesetek száma hétfőn 615-re emelkedett.
Andrej Babiš, der ehemalige Regierungschef Tschechiens und Spitzenkandidat seiner Partei ANO, ist wegen Betrugs bei der Einwerbung von EU-Fördermitteln angeklagt. Das Oberste Gericht in Tschechien hat einen früheren Freispruch aufgehoben 🔽 https://t.co/AP0AU9fsuq
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
Megszavazta a libanoni parlament csütörtökön, hogy Bejrútban szükségállapotot vezessenek be a múlt heti tragikus robbanást követő helyreállítás érdekében.
A kikötő területén múlt kedden történt robbanásban több mint 170 ember vesztette életét és több mint hatezren megsérültek, a kormány lemondásra kényszerült.
A parlament a szerencsétlenség után tartott első ülésén hozta meg döntését a szükségállapotról, széles hatáskörrel ruházva fel a hadsereget a növekvő népharag és politikai bizonytalanság közepette.
Még lemondása előtt a kormány szükséghelyzetet rendelt el Bejrútban, felhatalmazva a hadsereget például arra, hogy kijárási tilalmat rendelhet el, megakadályozhatja a nyilvános gyűléseket, cenzúrázhatja a médiát, és a biztonságot veszélyeztető cselekmények gyanújával akár katonai bíróság elé állíttathat polgári személyeket.
A tartósabb szükségállapot bevezetéséhez azonban parlamenti jóváhagyásra volt szükség.
A kormánydöntést bírálták emberi jogi szervezetek, mondván, hogy a polgári kormány is kibővített jogkörrel rendelkezik a koronavírus-járvány miatt.
Egyesek bírálták a tüntetők elleni kemény katonai fellépést is, attól tartva, hogy a kibővített hatásköröket az ellenvélemények elhallgattatására használhatják fel.
A parlamenti ülésen – mielőtt megszavazták a szükségállapot bevezetését – egyperces némasággal emlékeztek meg a robbanás áldozatairól.
Ezután közel tucatnyi képviselő lemondásáról is tárgyaltak, akik a múlt héten távoztak, elégedetlenségüket fejezve ki amiatt, ahogyan a kormány a tragédiát kezelte.
Továbbra sem tudni pontosan, hogy mi okozta a bejrúti kikötőben tárolt 2740 tonna ammónium-nitrát felrobbanását. A kiszivárgott dokumentumok szerint azonban az ország legfelsőbb vezetése és biztonsági vezetők is tudtak arról, hogy a vegyi anyagot a kikötőben tárolják.
Miután a kormány hétfőn lemondott, jelenleg ügyvivőként működik. Az ügyvivő kormányfő korábban előrehozott választások kiírását javasolta, de azt a házelnök és több politikai szervezet nem támogatta.
To detract from their disastrous handling of the illegal invasion of Ukraine, the Russian Ministry of Defence is resorting to peddling false claims of an epic scale
This invented story, says more about arguments going on inside the Russian Government than it does about the west