A béke Ukrajnában nagyon is lehetséges, de a fő kérdés az, hogy az ország milyen árat hajlandó fizetni érte, míg a Nyugat feladata annak biztosítása, hogy Kijevnek ne kelljen területi engedményeket tennie, és ne veszítse el függetlenségét – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár vasárnap a Sauli Väinämö Niinistö finn elnökkel közös sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Stoltenberg azt mondta, „igen, lehetséges a béke Ukrajnában, csak az a kérdés, hogy milyen lesz ez a béke. Mert ha Ukrajna visszavonja csapatait és abbahagyja a harcot, akkor megszűnhet létezni független európai nemzetként. Ha Putyin elnök abbahagyja a háborút, szintén béke lesz. A dilemma az, hogy a béke mindig lehetséges, a kapituláció békéhez vezethet.”
A NATO-főtitkár szerint Ukrajna nem áll készen a békére bármi áron. „Valójában már most is nagy árat fizetnek a függetlenségükért. Nem én döntök, hogy Ukrajnának mekkora árat kell fizetnie. Mi is fizetünk azért, mert támogatást nyújtunk, és szankciókat vezetünk be, de nincs kétségünk afelől, hogy az ukránok fizetik minden nap a legmagasabb árat. És csak ők dönthetnek erről” – hangsúlyozta.
Stoltenberg szerint béke elérésének a legjobb módja, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök abbahagyja a háborút, mivel az ukrajnai háborúért csak Oroszország a felelős. Emlékeztetett arra is, hogy Volodimir Zelenszkij elnök többször beszélt arról, hogy a háborút a tárgyalóasztalnál kell befejezni. A nyugati partnerek feladata pedig az, hogy Kijev pozícióját a lehető legerősebbé tegyék – tette hozzá. „A kérdés tehát nem az, hogy lehetséges-e a béke. A kérdés az, hogy mennyi területet, szuverenitást és függetlenséget, szabadságot és demokráciát hajlandók feláldozni a béke érdekében. Ez pedig egy nagyon nehéz erkölcsi dilemma” – mutatott rá Jens Stoltenberg.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A béke Ukrajnában nagyon is lehetséges, de a fő kérdés az, hogy az ország milyen árat hajlandó fizetni érte, míg a Nyugat feladata annak biztosítása, hogy Kijevnek ne kelljen területi engedményeket tennie, és ne veszítse el függetlenségét – jelent...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1655070233
[modified] => 1655070234
)
[title] => Lehetséges a béke Ukrajnában, a kérdés csak az, hogy milyen áron – Stoltenberg
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=50766&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 50766
[uk] => 50777
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 50767
[image] => Array
(
[id] => 50767
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/stoltenberg.jpg
[original_lng] => 22860
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/stoltenberg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/stoltenberg-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1655062340:3
[views_count] => 4064
[_thumbnail_id] => 50767
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_76b4966232cb31601e0b3b4acc9fd00b] =>
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr