Pakisztán, India és Irán után egy újabb eurázsiai ország, az oroszbarát Belarusz csatlakozik a Sanghaji Együttműködési Szervezethez, melynek célja az Amerika vezette csoportokkal való szembenállás.
Belarusz hivatalosan is csatlakozni fog a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO) a július 4-én megrendezésre kerülő asztanai csúcson – számolt be a CNN.
Az eredetileg közép-ázsiai országokat egyesítő, azoknak gazdasági és biztonsági stabilitást nyújtó szervezet ezzel a korábbinál jóval mélyebbre hatol Európába.
A 2001-ben Kína, Oroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán által alapított szövetség az utóbbi időben rohamos növekedésnek indult. Az SCO, amely az Amerika-centrikus világnézetet szeretné maga felé dönteni 2017-ben vett fel először új tagokat, névlegesen Pakisztánt, Indiát és Iránt, most az Aljakszandr Lukasenka által vezetett Belaruszt fogadta kötelékébe.
Vlagyimir Putyin – aki nemrég még a NATO-val való tárgyalás lehetőségét említette – júniusban egy „két- és többoldalú biztosítékok” rendszeréről beszélt, ahol elsődleges cél az eurázsiai országok biztonsága, valamint a „külső hatalmak katonai erejének folyamatos eltávolítása”. Úgy tűnik, ennek következő lépése a belorusz csatlakozás, ami így az első SCO–ország, amely szomszédos az Európai Unióval – és egyáltalán nem közép-ázsiai, ami a szövetség alapvető célja lett volna. Ez a lépés inkább geopolitikai döntésnek tűnik, amely pont kapóra jön Putyinnak, hisz mutathatja, hogy a háború miatt Oroszországra kiszabott szankciók ellenére sem marad szövetségesek nélkül.
Az SCO elmúlt évei nem voltak felhőtlenek. India és Pakisztán a csatlakozásuk ellenére még mindig ellenséges viszonyban állnak egymással, előbbi pedig Kínával is folyamatosan összetűzésbe kerül a Himalája menti vitatott területek miatt. Bár a Sanghaji Együttműködési Szervezetbe való belépéskor eddig sem volt kizáró ok a diktatórikus országvezetés, Belarusz csatlakozása még jobban hígítja az SCO legitimitását. Lukasenka Putyin régi szövetségese, aki logisztikai segítséget nyújtott az orosz–ukrán háború kezdetekor az agresszornak – emiatt az EU közös szankciókkal sújtotta őket.
A tagországok közötti szembenállás mellett India egyre kisebb részt vállal az SCO-ban: tavaly házigazdaként online tartották a csúcsot, idén Narendra Modi indiai miniszterelnök pedig el sem megy Asztanába – annak ellenére, hogy orosz beszámolók szerint a Kremlbe is ellátogatott volna.
Jövőre Kína lesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet soros elnöke, akiknek talán a legfontosabb az, hogy a szövetség működjön. Az Amerikával évek óta szemben álló ország viszont maradna Ázsiában, ahogy azt a májusi japán–kínai–koreai-csúcstalálkozó is mutatja.
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd