Az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csapata a Zaporizzsjai Atomerőműnél több tűz- és lövéssorozatot hallott az erőmű környékén október 6-án.
A NAÜ megfigyelői szerint a robbanások körülbelül 1,25 km-re történtek az erőmű kerítésétől az orosz megszállás alatt álló Enerhodar városában.
A NAÜ hétfői hivatalos közleménye szerint:
Ma a NAÜ csapata több lövéssorozatot hallott az erőmű környékéről. Az erőmű tájékoztatása szerint két sorozat találata 1,25 km-re volt a telephely kerítésétől.
Rafael Mariano Grossi, a NAÜ főigazgatója hangsúlyozta, hogy a lövések növelik a nukleáris biztonsági kockázatokat az erőműnél, amely már majdnem két hete külső áramellátás nélkül működik.
Öt ember, köztük egy négyéves gyermek meghalt egy tűzijátékraktárban történt heves robbanásban a Fülöp-szigetek déli részén – közölték vasárnap a helyi mentőszolgálatok.
A robbanás, amely szombat délután történt Zamboanga városában, krátert képzett, törmeléket dobott a közeli épületekre és tüzet okozott – mondta Luigi Chan tűzszakértő az AFP francia hírügynökségnek. Hozzátette: négy raktári alkalmazott és az egyik alkalmazott négyéves fia életét vesztette.
A város katasztrófavédelmi ügynöksége megerősítette a halálos áldozatok számát, és közölte, hogy további 38 ember megsérült, közülük nyolc súlyosan. A hatóságok vizsgálatot indítottak a robbanás okának kiderítésére, amely 20 méter átmérőjű krátert hozott létre, lerombolta a raktár falát, és törmeléket repített a környező épületekre.
„A tűz legvalószínűbb oka a raktárban tárolt pirotechnikai anyag”– mondta Chan. A robbanásnak mintegy 3 ezer négyzetméteres körzetben volt látható nyoma, és a tűzoltóknak több mint két órára volt szükségük ahhoz, hogy a lángokat megfékezzék.
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán(Keleti)-tenger felé, azonban a rakéta a levegőben felrobbant – jelentette a szöuli vezérkar helyi idő szerint szerdán.
A vezérkar adatai szerint a nagy valószínűséggel hiperszonikus rakétát helyi idő szerint hajnali 5 óra 30 perckor indították Phenjan területéről. A dél-koreai hírszerző szolgálat és az Egyesült Államok további vizsgálatot folytat az üggyel kapcsolatban.
A vezérkar egyik tagja azt közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökséggel, hogy megfigyeléseik szerint a rakétából jelentős mennyiségű füst áradt, ami felveti az üzemanyag égésével kapcsolatos problémák lehetőségét.
A szakértők szerint a rakéta szilárd üzemanyaggal működött. Ezeknek a rakétáknak az észlelése sokkal nehezebb, mint azoké, amelyek meghajtását folyékony üzemanyaggal biztosítják.
Észak-Korea a tesztkilövés mellett szerdán további 250 szemeteszsákot szállító léggömböt küldött déli szomszédja felé. Május vége óta ez volt a hatodik ilyen eset. Phenjan ez idő alatt több mint 2000 hasonló zsákot küldött át a Korea-közi határon.
Az ukrán kormánynak nincs köze az Északi Áramlat-1 és Északi Áramlat-2 gázvezetékek felrobbantásához, de jó lenne megvárni a vizsgálat eredményét – jelentette ki csütörtökön Dmitro Kuleba külügyminiszter egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a La Republica című olasz lapnak nyilatkozva hangsúlyozta: „A kormányomnak ehhez semmi köze. És szerintem a bizonyíték nélküli cikkek károsak, mert azt a benyomást keltik, hogy Ukrajna a hibás mindenért. Várjuk meg a vizsgálat eredményét.”
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Olekszij Reznyikov védelmi miniszter kijelentette: az ukrán kormánynak nincs köze Oroszország Északi Áramlat gázvezetékeinek tavaly szeptemberi balti-tengeri felrobbantásához. A tárcavezető Stockholmban, az Európai Unió védelmi minisztereivel folytatott megbeszélése előtt azt mondta: „Ez nem a mi tevékenységi körünk.” Mint kifejtette, az ukrán különleges alakulatokat képesnek tartják egy ilyen műveletre, ami szerinte „egyfajta bók”, de ennek a történetnek semmi köze Ukrajnához.
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő fake-híreket kezdett el terjeszteni az volt brit miniszterelnökről és arra kíváncsi, hogy Liz Truss vajon küldött-e üzenetet telefonjáról Antony Blinken amerikai külügyminiszternek az Északi Áramlatot ért szabotázs után, melyben megírta, hogy a vezetéket felrobbantották.
Nemrég kiderült, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek dolgozó ügynökök a gyanú szerint feltörték Liz Truss volt brit miniszterelnök magántelefonját, és hozzáfértek a legfontosabb nemzetközi szövetségesekkel folytatott tárgyalások szigorúan titkos részleteihez, valamint Liz Truss magánüzeneteit is megkaparintották. A Kreml tagadja a vádakat.
Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő most London válaszát várja a médiában megjelent információkkal kapcsolatban, miszerint Liz Truss volt brit miniszterelnök üzenetet küldött Antony Blinken amerikai külügyminiszternek az Északi Áramlat gázvezetéknél történt szabotázs után – írja a TASZSZ orosz hírügynökség.
Őszintén szólva nem érdekes, hogy ki és hogyan kapta ezt az információt. Érdekel viszont London válasza a következő kérdésre: Küldött-e üzenetet Liz Truss volt brit miniszterelnök Antony Blinken amerikai külügyminiszternek közvetlenül az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása után »el van intézve« szavakkal? – írta Zaharova hétfőn a Telegram-csatornáján.
A diplomata hangsúlyozta: erre a kérdésre világszerte több millió ember vár hivatalos választ, akiknek joguk van tudni, mi is történt pontosan, és hogy van-e szerepük a briteknek a terrortámadásban.
To detract from their disastrous handling of the illegal invasion of Ukraine, the Russian Ministry of Defence is resorting to peddling false claims of an epic scale
This invented story, says more about arguments going on inside the Russian Government than it does about the west
Urmas Reinsalu észt külügyminisztere szerint Ukrajna állhat a Krími hídon szombat reggel történt robbanás mögött, ezért gratulált az „ukrán titkosszolgálatoknak” a művelethez – számolt be az Ukrjinszka Pravda hírportál a Delfi című észt kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Reinsalu a Krími híd elleni támadást kommentálva azt mondta: „Észtország minden bizonnyal üdvözli ezt (a robbantást a Krími hídon), és gratulál az ukrán különleges egységeknek, amelyek valószínűleg a művelet mögött állnak.” Hozzátette: a Krími híd fontos szimbolikus jelentéssel bír Oroszország számára, mivel összeköti Oroszországot és a Krímet, és fontos logisztikai kapcsolat volt.
„Személy szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök számára a híd annak jelképeként is fontos volt, hogy a Krím „örökké Oroszország része marad” – emlékeztetett a az észt külügyminiszter. Egyúttal nem zárta ki, hogy a híd felrobbantását Putyin 70. születésnapjára tervezték. „Úgy gondolom, hogy ezt a célt már régóta kitűzték” – mutatott rá Urmas Reinsalu.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, ukrán sajtójelentések szerint a Krími híd felrobbantása az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) különleges művelete lehet, de maga az SZBU hivatalosan még nem kommentálta a lehetséges részvételét az akcióban. Az SZBU közvetlenül még nem nyilatkozott, de utalt arra, hogy köze van ehhez a művelethez.
Congratulations to @KatalinNovakMP, Hungary's first female president. You have made history, and I am confident our partnership will achieve results in the years to come. I look forward to working together to advance our shared values and strengthen Allied unity.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 10, 2022
"Ukrainians have just won an extraordinary victory where the one regional capital that Russia had seized in this war is now back under a Ukrainian flag. And that is quite a remarkable thing." - National Security Advisor Jake Sullivan
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from ?? captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from 🇷🇺 captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from 🇷🇺 captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 6, 2023
Oroszországot fenyegető Twitter-üzenetben reagált Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Krími hídon szombaton történt robbanásra és tűzre, Ukrajna teljes felszabadítását ígérve – számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak azt írta: „Krím, híd, a kezdet. Mindent, ami illegális, meg kell semmisíteni, mindent, amit elloptak, vissza kell vennie Ukrajnának, minden orosz megszállót ki kell verni.”
Крим, міст, початок. Усе незаконне має бути зруйновано, усе вкрадене – повернуто Україні, усе російське окупаційне – вигнане.
A hírportál emlékeztetett rá, hogy Vadim Deniszenko, a belügyminiszter tanácsadója kijelentette, hogy az Oroszország területét a megszállt Krímmel összekötő Krími híd megrongálása jelentősen megnehezíti a megszállók ellátását mindennel, ami a félsziget számára szükséges, beleértve a fegyvereket. „Ez egy nagy plusz Ukrajna számára” – hangsúlyozta a tanácsadó.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, szombatra virradóra egy óriási robbanást követően hatalmas tűz ütött ki a Krími hídon, ahol hatalmas fekete füstoszlop emelkedik az égbe. Az információk a robbanásról és a tűzesetről 06:40 óra körül kezdtek érkezni az. Hamarosan fotók és videók jelentek meg a hálózaton, amelyek megerősítik, hogy maga a híd ég.
Завуальовані погрози ядерною зброєю з трибуни ООН від члена Радбезу ООН — більшої насмішки над глобальними інституціями годі й уявити. Ядерні погрози РФ — це проблема не ??, а всього світу. Члени Ядерного клубу мають окреслити ?? наслідки. «Скринька Пандори» має бути закритою.
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
«Агентурна криза» спонукає Росію діставати з шафи навіть найбільш забутий політичний нафталін. Якщо ?? пан Марга робить свої заяви «зі всією відповідальністю», то має розуміти й перспективу кримінальної відповідальності. За посягання на цілісність і суверенітет іншої держави.
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
Ніхто не зупинятиметься… поки росіяни не втечуть з України, не повернуть українцям вкрадені в них будинки та квартири в Криму, не видадуть авторів «СВО»/воєнних злочинців, не вивчать сенсу поняття «міжнародне право».
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…