Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjQ1NTEyO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 135073
[content] =>
Az osztrák parlament alsóháza szerdán megszavazta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Herbert Kickl mentelmi jogának felfüggesztését, hogy az ügyészség kivizsgálhassa a politikus elleni, hamis tanúzással kapcsolatos vádakat.
A parlamenti döntés lehetővé teszi a Gazdasági Bűncselekményeket és Korrupciót Vizsgáló Központi Ügyészség (WKStA) számára, hogy nyomozást indítson a Konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) egyik akkori képviselőjének júliusban benyújtott panaszára, amely szerint Kickl több kérdésben – így az euroszkeptikus, oroszbarát FPÖ által a nyomtatott sajtóban megjelentetett reklámok ügyében is – hazudott egy áprilisi parlamenti meghallgatáson.
Az FPÖ szerint Kickl igazat mondott.
„Senki sem áll a törvények felett. Herbert Kicklre ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármelyik más állampolgárra” – jelentette ki Christoph Zarits, az ÖVP parlamenti képviselője a szavazás előtt.
Az alsóház mentelmi bizottsága, amely a plenáris ülést megelőzően szerdán ülésezett, Kickl mentelmi jogának felfüggesztését ajánlotta az alsóháznak. Az FPÖ kivételével minden párt támogatta a mentelmi bizottság javaslatát.
A néppárti Karl Nehammer kancellár koalíciós tárgyalásokat folytat a szociáldemokratákkal és a liberális NEOS-szal (Új Ausztria és Liberális Fórum) Ausztria 1949 óta első hárompárti kormánya megalakításáról.
Ezek a pártok végeztek a második, a harmadik és a negyedik helyen a szeptemberi parlamenti választásokon, amelyeket az FPÖ nyert meg.
A szavazatok mintegy 29 százalékával végzett FPÖ-nek koalíciós partnerre lenne szüksége a parlamenti többséghez és a kormányzáshoz.
Alexander Van der Bellen köztársasági elnök azt állapította meg, hogy egyetlen párt sem kíván az FPÖ-vel kormányozni, ezért Nehammert kérte fel kormányalakításra.
[type] => post
[excerpt] => Az osztrák parlament alsóháza szerdán megszavazta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Herbert Kickl mentelmi jogának felfüggesztését, hogy az ügyészség kivizsgálhassa a politikus elleni, hamis tanúzással kapcsolatos vádakat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734036120
[modified] => 1734007715
)
[title] => Felfüggesztette Herbert Kickl mentelmi jogát az osztrák parlament
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135073&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135073
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135074
[image] => Array
(
[id] => 135074
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/kick.jpg
[original_lng] => 86411
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/kick-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/kick-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/kick-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/kick-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/kick.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/kick.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/kick.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734000516:12
[_oembed_c0c1e478add4e7dcb6765150a114514f] => Nationalrat liefert Kickl aus
Verdacht der Falschaussage und der NS-Wiederbetätigung. Statements von FPÖ-Nationalratspräsident Rosenkranz sorgen bei ÖVP für Aufregung. https://t.co/ry9OeKCHfc
— KURIER (@KURIERat) December 11, 2024
[_oembed_time_c0c1e478add4e7dcb6765150a114514f] => 1734000218
[_thumbnail_id] => 135074
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1990
[translation_required_done] => 1
[_oembed_8908b917390015869bf05e6c87655abc] =>
[_oembed_time_8908b917390015869bf05e6c87655abc] => 1738621097
[_algolia_sync] => 831788875002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 260
[1] => 756806
[2] => 259
[3] => 45512
[4] => 581976
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felfüggesztés
[1] => Herbert Kickl
[2] => mentelmi jog
[3] => osztrák parlament
[4] => Osztrák Szabadságpárt (FPÖ)
)
)
[1] => Array
(
[id] => 74728
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön online beszédet intézett az osztrák parlamenthez, de az oroszbarát képviselők az ukrán államfő beszéde közben elhagyták a termet – közölte az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij videokapcsolatban fordult az osztrák parlament alsóházához. Megköszönte Ausztria humanitárius támogatását, és segítséget kért az aknamentesítéshez.

Az oroszbarát szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPO) képviselői az ukrán elnök beszéde előtt kijelentették, hogy figyelmen kívül hagyják a felhívást. A szélsőjobboldali képviselők jelen voltak a beszéd elején, majd elhagyták az üléstermet. Az asztalukon kis plakátokat hagytak a párt logójával a „teret a semlegességnek” és a „teret a békének” felirattal.
A hírportál megjegyezte, hogy Ausztria ragaszkodik a semlegesség politikájához. Ezért az ország, bár politikailag támogatja Ukrajnát, nem tud katonai támogatást nyújtani. A parlament öt pártja közül az oroszbarát FPO rendelkezik a harmadik legtöbb mandátummal az alsóházban.
A kiadvány arra is emlékeztetett, hogy Dmitro Kuleba, külügyminiszter kijelentette, hogy Ausztria nem használhatja a semlegességet ürügyül a segélynyújtás megtagadására. Kérte Ausztriát, hogy nyújtsanak nem halálos támogatást az ukrán hadseregnek.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön online beszédet intézett az osztrák parlamenthez, de az oroszbarát képviselők az ukrán államfő beszéde közben elhagyták a termet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1680191460
[modified] => 1680191238
)
[title] => Ausztriában az oroszbarát képviselők elhagyták a parlament termét Zelenszkij beszéde közben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=74728&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 74728
[uk] => 74737
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 74729
[image] => Array
(
[id] => 74729
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/zelenszkij-19.jpg
[original_lng] => 30733
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/zelenszkij-19-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/zelenszkij-19-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/zelenszkij-19.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/zelenszkij-19.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/zelenszkij-19.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/zelenszkij-19.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/zelenszkij-19.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1680191264:2
[_thumbnail_id] => 74729
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2502
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c08b17aab7c5bf3ffd8e033883f09a6f] => It is reported that protesters in Tbilisi were forced out from the central Rustaveli Avenue by special forces.
We stand with the people of Georgia in their fight for freedom. pic.twitter.com/g6hvnbHPdU
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) March 8, 2023
[_oembed_time_c08b17aab7c5bf3ffd8e033883f09a6f] => 1680180468
[_oembed_150bf479c4f5d9629de151627350e4ef] =>
[_oembed_time_150bf479c4f5d9629de151627350e4ef] => 1680180468
[_oembed_d1084bd0eb55268834f28c83e304b0e6] => “We will fight, we will die, we will get our rights” chanted a group of brave Afghan women during a protest against Taliban regime in Kabul.
Among other restrictions, Taliban have banned female education almost altogether & placed severe restrictions on female employment. pic.twitter.com/jtTN6cTM9s
— Pamir News (@PamirNews) April 29, 2023
[_oembed_time_d1084bd0eb55268834f28c83e304b0e6] => 1683613182
[_oembed_0976be68985f3e1e76a0c9268c448d75] => #Afghanwomen took to the street in Kabul today afternoon and asked the world not to recognize the Taliban while they were violently dispersed.
The protesters chanted “recognition of the Taliban is a disgrace to the world”, and “Afghan people are hostages of the Taliban”. pic.twitter.com/5dvmMiC2dB
— Sara | ساره (@SarahAh998) April 29, 2023
[_oembed_time_0976be68985f3e1e76a0c9268c448d75] => 1683613182
[_oembed_ab2e0c3b129b84c62fa7d410469f4801] => Diana Iovanovici-Șoșoacă 😍
In God we trustpic.twitter.com/BvXD6qgAn9
— PapJeż p0lak 🇻🇦🇵🇱 (@MurzynfrogXXX) July 18, 2024
[_oembed_time_ab2e0c3b129b84c62fa7d410469f4801] => 1722232129
[_oembed_b1fa0cd6b5a074ccea5e5159bd55cf11] => De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
— Alexander Bakker (@alexanderbakker) July 18, 2024
[_oembed_time_b1fa0cd6b5a074ccea5e5159bd55cf11] => 1722232129
[_oembed_c0c1e478add4e7dcb6765150a114514f] => Nationalrat liefert Kickl aus
Verdacht der Falschaussage und der NS-Wiederbetätigung. Statements von FPÖ-Nationalratspräsident Rosenkranz sorgen bei ÖVP für Aufregung. https://t.co/ry9OeKCHfc
— KURIER (@KURIERat) December 11, 2024
[_oembed_time_c0c1e478add4e7dcb6765150a114514f] => 1735377247
[_algolia_sync] => 1202765482001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 228179
[1] => 45512
[2] => 459
[3] => 228178
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kivonuló képviselők
[1] => osztrák parlament
[2] => tiltakozás
[3] => Zelenszkij-beszéde
)
)
[2] => Array
(
[id] => 74393
[content] =>
Az ukrán elnök március 30-án videokapcsolaton keresztül beszédet mond az osztrák parlamentben.
A Kronen Zeitung szerint a beszéd miatt már most belpolitikai viták vannak Ausztriában. Az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Herbert Kickl ugyanis kifogásolta Zelenszkij felszólalását, arra hivatkozva, hogy az sérti az ország semlegességét.

Wolfgang Sobotka, az osztrák Nemzeti Tanács elnöke felhívta a párt figyelmét arra, hogy semmilyen „verbális támadást” nem fognak megtűrni Zelenszkij beszéde alatt.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán elnök március 30-án videokapcsolaton keresztül beszédet mond az osztrák parlamentben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1679942220
[modified] => 1679922967
)
[title] => Zelenszkij beszédet mond az osztrák parlamentben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=74393&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 74393
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 74394
[image] => Array
(
[id] => 74394
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/osztrak-parlament.jpg
[original_lng] => 80860
[original_w] => 880
[original_h] => 566
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/osztrak-parlament-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/osztrak-parlament-300x193.jpg
[width] => 300
[height] => 193
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/osztrak-parlament-768x494.jpg
[width] => 768
[height] => 494
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/osztrak-parlament.jpg
[width] => 880
[height] => 566
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/osztrak-parlament.jpg
[width] => 880
[height] => 566
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/osztrak-parlament.jpg
[width] => 880
[height] => 566
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/osztrak-parlament.jpg
[width] => 880
[height] => 566
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1679912168:5
[_thumbnail_id] => 74394
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 1670
[translation_required_done] => 1
[_oembed_0f25fe355c8cef4f0afcbf1b8ba2e888] => Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 13, 2023
[_oembed_time_0f25fe355c8cef4f0afcbf1b8ba2e888] => 1681572557
[_oembed_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] => I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 10, 2023
[_oembed_time_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] => 1681572558
[_oembed_db7d6437888e849b6d4c2582cb8351e3] => I had a phone call with Cambodian Prime Minister Hun Sen @PeacePalaceKH. I thanked him for the principled position in support of Ukraine's sovereignty and territorial integrity. I noted Cambodia's training of Ukrainian demining specialists. Hopefully this cooperation will…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 29, 2023
[_oembed_time_db7d6437888e849b6d4c2582cb8351e3] => 1685729415
[_oembed_bbde5b6ef3107288c2165da7a7c6dcab] => Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
[_oembed_time_bbde5b6ef3107288c2165da7a7c6dcab] => 1738333644
[_algolia_sync] => 1202765186001
[_oembed_4489dde31f794fbc37d78cc6747f3a0b] => Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰
You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace.
⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) April 26, 2025
[_oembed_time_4489dde31f794fbc37d78cc6747f3a0b] => 1746014408
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9336
[1] => 34302
[2] => 45512
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => belpolitikai válság
[1] => beszéd
[2] => osztrák parlament
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[3] => Array
(
[id] => 45890
[content] =>
Nagy vitát váltott ki Ausztriában, hogy Volodimir Zelenszkij beszédet mondhat-e a parlamentben.

Az ellenzéki NEOS párt kezdeményezte az ukrán elnök felszólalását, ám ezt a szintén ellenzéki Osztrák Szabadságpárt és az Osztrák Szociáldemokrata Párt is ellenezte – írja az Infostart.
Wolfgang Sobotka, az osztrák parlament néppárti elnöke közölte, hogy kész felkérni Zelenszkijt arra, hogy a bécsi parlament képviselői előtt is tartson beszédet, ám csak akkor, ha az összes parlamenti frakció egyetért ezzel – ami végül nem valósult meg.
Karl Nehammer osztrák kancellár azonban a napokban Ukrajnába látogat, hogy találkozzon az ukrán elnökkel.
[type] => post
[excerpt] => Nagy vitát váltott ki Ausztriában, hogy Volodimir Zelenszkij beszédet mondhat-e a parlamentben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1649425380
[modified] => 1649418781
)
[title] => Zelenszkij nem szólalhat fel az osztrák parlamentben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=45890&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45890
[uk] => 45998
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 45891
[image] => Array
(
[id] => 45891
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/osztrak-palament.jpg
[original_lng] => 177605
[original_w] => 700
[original_h] => 419
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/osztrak-palament-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/osztrak-palament-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/osztrak-palament.jpg
[width] => 700
[height] => 419
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/osztrak-palament.jpg
[width] => 700
[height] => 419
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/osztrak-palament.jpg
[width] => 700
[height] => 419
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/osztrak-palament.jpg
[width] => 700
[height] => 419
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/osztrak-palament.jpg
[width] => 700
[height] => 419
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1649497452:2
[_thumbnail_id] => 45891
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 4653
[translation_required_done] => 1
[_oembed_abef67b8f1c94691a186bd476903742f] =>
[_oembed_time_abef67b8f1c94691a186bd476903742f] => 1649414586
[_oembed_a9a1bb77360e08c5dc374245cf07daac] =>
[_oembed_time_a9a1bb77360e08c5dc374245cf07daac] => 1651446277
[_oembed_784d1543fae0949c3ad6d5ccce6d1da0] => Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 28, 2022
[_oembed_time_784d1543fae0949c3ad6d5ccce6d1da0] => 1670436052
[_oembed_cf51473d63d411368c09242df90173d2] =>
[_oembed_time_cf51473d63d411368c09242df90173d2] => 1670436052
[_oembed_71899c2c5c5c54a947cf79c3ccf53962] => I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 26, 2023
[_oembed_time_71899c2c5c5c54a947cf79c3ccf53962] => 1682787402
[_algolia_sync] => 1202681918001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 474
[1] => 1454
[2] => 45512
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Ausztria
[1] => felszólalás
[2] => osztrák parlament
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[4] => Array
(
[id] => 33883
[content] =>
Megfosztotta mentelmi jogától csütörtökön az osztrák parlament Sebastian Kurz volt kancellárt, aki ellen korrupció gyanúja miatt folytatnak vizsgálatot.

A döntést maga Kurz és pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) tagjai is támogatták arra hivatkozva, hogy szükséges a vádak lehető leggyorsabb tisztázásához.
A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) október elején házkutatást tartott az ÖVP bécsi központjában, a kancellári hivatalban és a pénzügyminisztérium épületében is. Ennek nyomán kormányválság alakult ki, Kurz pedig néhány nappal később bejelentette lemondását a kancellári tisztségről. A volt kancellár mindazonáltal képviselőként folytatja munkáját, továbbra is az ÖVP, illetve a párt parlamenti frakciójának vezetője.
A WKStA vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében: azt próbálja kideríteni, hogy manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban Kurz érdekében, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.
[type] => post
[excerpt] => Megfosztotta mentelmi jogától csütörtökön az osztrák parlament Sebastian Kurz volt kancellárt, aki ellen korrupció gyanúja miatt folytatnak vizsgálatot.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1637315340
[modified] => 1637277346
)
[title] => Megfosztotta mentelmi jogától Sebastian Kurzot az osztrák parlament
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=33883&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 33883
[uk] => 33913
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 33884
[image] => Array
(
[id] => 33884
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/bundeskanzler-sebastian-kurz-oevp.jpg
[original_lng] => 223722
[original_w] => 1686
[original_h] => 948
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/bundeskanzler-sebastian-kurz-oevp-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/bundeskanzler-sebastian-kurz-oevp-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/bundeskanzler-sebastian-kurz-oevp-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/bundeskanzler-sebastian-kurz-oevp-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/bundeskanzler-sebastian-kurz-oevp-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/bundeskanzler-sebastian-kurz-oevp.jpg
[width] => 1686
[height] => 948
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/bundeskanzler-sebastian-kurz-oevp.jpg
[width] => 1686
[height] => 948
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1637329380:2
[_thumbnail_id] => 33884
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 4178
[_oembed_1f55510df699a83b4313af34ac641bc8] => Abgang: Sebastian Kurz legt Kanzleramt zurück. Für die Nachfolge schlug Kurz Außenminister Alexander Schallenberg vor.https://t.co/8ZBgL1AQCr pic.twitter.com/z0ZvRWVBk1
— Kronen Zeitung (@krone_at) October 9, 2021
[_oembed_time_1f55510df699a83b4313af34ac641bc8] => 1637270150
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c0c1e478add4e7dcb6765150a114514f] => Nationalrat liefert Kickl aus
Verdacht der Falschaussage und der NS-Wiederbetätigung. Statements von FPÖ-Nationalratspräsident Rosenkranz sorgen bei ÖVP für Aufregung. https://t.co/ry9OeKCHfc
— KURIER (@KURIERat) December 11, 2024
[_oembed_time_c0c1e478add4e7dcb6765150a114514f] => 1735307848
[_algolia_sync] => 831512379002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 259
[1] => 45512
[2] => 1416
)
[tags_name] => Array
(
[0] => mentelmi jog
[1] => osztrák parlament
[2] => Sebastian Kurz
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 45512
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 45512
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
osztrák parlament (1 Oldal)