Ukrajna védelmi erői és az orosz megszállók naponta heves harcokat vívnak hatalmas lőszerfogyasztás mellett, miközben az agresszor csapatai a lövedékek számát tekintve többszörös előnyben vannak – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy lapinterjúban, közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Stoltenberg a The Guardian című brit lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a harcok jelenleg olyan hevesek, hogy az ukrán fegyveres erők naponta 4-7000 tüzérségi lövedéket használnak fel. Ugyanakkor az orosz hadsereg mintegy 20 000 lövedéket használ, ami lekörözi a nyugati termelést. „A lőszerköltségek jelenlegi szintje magasabb, mint a termelés jelenlegi szintje” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az új szerződések lehetővé teszik a helyzet megváltoztatását.
Az Észak-atlanti Szövetség főtitkára azt is kijelentette, hogy a Bahmut körül jelenleg zajló heves csaták azt bizonyítják, hogy az Oroszországi Föderáció kész „egyszerűen sok ezer és ezer katonát bevetni, sok veszteséggel a minimális haszon érdekében”. „A Kreml nem tervez békét, és növeli a hadiipari termelést, olyan tekintélyelvű rezsimekhez fordulva, mint Irán vagy Észak-Korea és mások, hogy megpróbáljanak több fegyverhez jutni” – hangsúlyozta Jens Stoltenberg.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna védelmi erői és az orosz megszállók naponta heves harcokat vívnak hatalmas lőszerfogyasztás mellett, miközben az agresszor csapatai a lövedékek számát tekintve többszörös előnyben vannak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1679569200
[modified] => 1679566788
)
[title] => Oroszország a háborúban háromszor annyi lőszert használ, mint Ukrajna, és a nyugati gyártás nem elegendő – Stoltenberg
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=74117&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 74117
[uk] => 74125
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 74118
[image] => Array
(
[id] => 74118
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/stoltenberg.jpg
[original_lng] => 25344
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/stoltenberg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/stoltenberg-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/stoltenberg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1679564686:2
[_thumbnail_id] => 74118
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3181
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a0c38277307dabb7370790f361af3896] =>
⚡️?? ?? Finland will be FULL member of NATO from tomorrow, April 4 in HISTORIC day - NATO Chief Stoltenberg.
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023