Ukrajna 2027-re teljes mértékben meg akar felelni az Európai Unióhoz való csatlakozás kritériumainak, jelenleg az ország tartja magát a saját maga által kitűzött ütemtervhez – jelentette ki pénteken Olha Sztefanisina, Ukrajna európai és euroatlanti integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettese az ukrán televízió adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Sztefanisina riporteri kérdésre válaszolva, hogy biztosan kijelenthető-e, hogy Ukrajna 2030-ra az Európai Unió tagja lesz, hangsúlyozta, hogy „világos határidők” vannak, amelyeket Ukrajna betart. Egyúttal Ukrajna jövőképe egybeesik néhány EU-tagország jövőképével – tette hozzá.
„Nem tudom megmondani ezt az időzítést, de azt elmondhatom, hogy minden olyan kötelezettséget, amelyhez Ukrajnának nincs szüksége átmeneti időszakra vagy bizonyos kivételekre, 2027-ig várhatóan teljesíteni fogunk” – mutatott rá.
Katarina Maternova, az EU ukrajnai nagykövete az rbc.ua hírportálnak adott villáminterjújában hangsúlyozta, hogy ha Ukrajna EU-tagságra való felkészülésének jelenlegi üteme folytatódik, az ország 2030-ra csatlakozik a blokkhoz.
Újfajta dinamizmust, szellemiséget érez a magyar–ukrán kapcsolatokban a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, szerinte ez alapot ad arra, hogy a következő hetekben, hónapokban ukrán részről elfogadható megoldást kínáljanak a kárpátaljai magyar kisebbség ügyében. Magyar Levente erről kedden beszélt, miután Ukrajna európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével, Olha Sztefanyisinával tárgyalt Budapesten.
„Reményt látok arra, hogy belátható időn belül eljutunk egy megállapodáshoz, ami a magyar pozíciót is alapvetően újraformálhatja Ukrajna euroatlanti integrációja vonatkozásában.”
Felidézte, hogy a magyar–ukrán viszonyt a 2010-es évek közepe óta kezdte terhelni a kárpátaljai magyar kisebbség jogi helyzete körüli kérdéskör, az egyes ukrán jogszabályok által teremtett bizonytalanság.
Hozzátette: egyelőre nem sikerült olyan megoldást találni, amely teljes körűen rendezné, milyen feltételekkel tudja használni anyanyelvét a kárpátaljai magyar kisebbség az oktatásban, a közösségi élet különböző területein vagy az ügyintézés során.
„Ma megállapodtunk abban, hogy a munkát fokozottabb fordulatszámra kapcsolva folytatja a két szakértő delegáció május közepén” – jegyezte meg az államtitkár.
Az ukrán igazságügyi tárcát is vezető Olha Sztefanyisina azt emelte ki, hogy Ukrajna minden egyes kötelezettséget komolyan vesz, amely az országot az euroatlanti integráció irányába viszi.
„Ide tartozik a kisebbségek jogainak védelme, a jószomszédi viszony ápolása is. Számunkra nagyon fontos, amit a kétoldalú viszonyban Magyarország nyújt számunkra, ideértve a háború elől oda menekültek ideiglenes védelmét” – tette hozzá.
Úgy fogalmazott, számos oktatási, kisebbségi kérdés vár megoldásra, de eljutottak odáig, hogy tervet állítottak fel a magyar fél által felvázolt mind a 11 pont rendezése érdekében.
„Mi tisztességesen és őszintén teljesítjük kötelezettségeinket, és látjuk, hogy Budapest is támogatja a valódi párbeszédet. Az európai integrációs folyamat nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy megváltoztassuk politikánkat az ukrajnai nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban, miközben lépéseket tettünk az ukrán államnyelv megszilárdítása érdekében. Létrehoztuk a szükséges intézményrendszert a nemzetiségi párbeszéd megvalósításához, kiépítjük a szabályozását annak, hogy a kisebbségi nyelveken legyen hozzáférés a közép- és felsőszintű oktatáshoz is” – közölte az ukrán miniszterelnök-helyettes.
Olha Sztefanyisina az MTI kérdésére közölte: május 12-én Ungváron folytatódnak az ukrán–magyar konzultációk, de az ukrán fél még a nap folyamán átadja javaslatait a magyar fél 11 pontban felvázolt csomagja kapcsán.
Magyar Levente szintén kérdésre válaszolva azt mondta: a magyar kormánynak erkölcsi és jogi kötelessége fellépni a 2015 után Ukrajnában született, a kárpátaljai magyar kisebbséget sújtó jogszűkítő intézkedések ellen.
„Kisebb eredményeket elértünk az elmúlt években, de nem jelenthetjük ki, hogy ma a magyarok Ukrajnában teljes biztonsággal és felszabadultsággal tudják az anyanyelvüket használni mindazokon a fórumokon, ahol korábban tudták. A mostani tárgyalások azt mutatták, hogy el tudunk jutni egy olyan állapothoz, amelyben Ukrajna ezeket a jogokat teljes körűen biztosítja. Ukrajnának nem lehet érdeke, hogy egy csaknem százezres magyar kisebbség ne érezze otthon magát a területén” – mondta az államtitkár.
A kormány plakátkampányára vonatkozó kérdéssel kapcsolatban jelezte, hogy azt szóvá tette az ukrán politikus.
„A kormány mandátumát, intézkedéseit meg fogja határozni, támogatja-e a magyar lakosság a most zajló konzultáción Ukrajna európai uniós csatlakozását. A magyar külpolitikai megközelítés sokrétű Ukrajna irányában, nem egyszerűsíthető le megközelítésünk Ukrajna irányában egy igenre vagy egy nemre. A kárpátaljai magyar kisebbség státuszában bekövetkező esetleges kedvező változások nem változtatnak azon, hogy az EU és Magyarország olyan gazdasági terhet venne a nyakába egy 2030-ig vázolt csatlakozási folyamattal, ami most nem vállalható, mert alapvetően írná át az unió belső viszonyait” – jelentette ki Magyar Levente.
Mint a magyar fél részéről elhangzott, Magyarország számos módon nyújt segítséget „a több mint három éve élet-halál harcot vívó Ukrajnának”, és számos területen történt érdemi előrelépés az utóbbi években. Példaként említette, hogy két héttel ezelőtt új határátkelőhely nyílt, Budapestet és Kijevet közvetlen vonatjáratok kötik össze, és hamarosan új kárpátaljai viszonylatok lépnek be a közlekedési rendszerbe.
„Magyarország kiáll Ukrajna szenvedő népe mellett, a politikai kapcsolatok aktuális minőségétől függetlenül” – fogalmazott az államtitkár.
Kifejtette: Magyarországon két iskolában is ukrán nyelven oktatják az ukrán gyermekeket, Kijev megyében pedig néhány hónap múlva felavatnak egy háborús pusztításból újjáépített iskolát. Emellett sebesült ukrán katonákat ápolnak Magyarországon, kiterjedt ösztöndíjprogramot működtetünk Ukrajna számára, több mint 13 ezer, a háború által sújtott ukrán gyermek számára biztosítottak magyarországi táborozási élményt, „és az is beszédes, hogy ma Magyarország Ukrajna legnagyobb villamosáram-ellátója” – sorolta Magyar Levente.
Az ukrán delegáció technikai konzultációkat folytatott Washingtonban, melyek során átadta az amerikai félnek az összes, Kijevben előkészített és jóváhagyott javaslatot. A tárgyalások azonban még nem értek a végső szakaszba.
Erről Oljha Sztefanisina, az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes és igazságügyi miniszter számolt be április 14-én.
Nem tudok túl sok részletet közölni. Már önmagában is pozitív jel, hogy a konzultációk zajlanak. A jelenlegi szakaszban annyit mondhatok el, hogy az ukrán delegációnak lehetősége volt minden olyan javaslatot átadni az amerikai félnek, amelyeket itt, Kijevben készítettünk elő és hagytunk jóvá. Ezek mind a megbeszélések tárgyát képezték
– mondta Sztefanisina.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán delegáció technikai konzultációkat folytatott Washingtonban, melyek során átadta az amerikai félnek az összes, Kijevben előkészített és jóváhagyott javaslatot. A tárgyalások azonban még nem értek a végső szakaszba.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1744798500
[modified] => 1744675421
)
[title] => Ukrajna átadta az Egyesült Államoknak minden javaslatát az ásványi kincsekről szóló megállapodás kapcsán – Sztefanisina
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=147674&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 147674
[uk] => 147613
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 147614
[image] => Array
(
[id] => 147614
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/217856-1-large.jpg
[original_lng] => 56115
[original_w] => 1140
[original_h] => 689
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/217856-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/217856-1-large-300x181.jpg
[width] => 300
[height] => 181
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/217856-1-large-768x464.jpg
[width] => 768
[height] => 464
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/217856-1-large-1024x619.jpg
[width] => 1024
[height] => 619
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/217856-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 689
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/217856-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 689
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/217856-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 689
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1744664622:5
[_thumbnail_id] => 147614
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1122
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 862338340002
[_oembed_533ecc71b77db9ccb2d5f9954cd95eab] =>
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Ukrajna és az Egyesült Államok a végső szakaszában járnak egy olyan ásványianyag-megállapodás tárgyalásában, amely kulcsfontosságú az Ukrajnában három éve tartó háborújának lezárása szempontjából – mondta hétfőn egy magas rangú ukrán tisztviselő.
Kijev és Washington egyaránt érdekelt abban, hogy az Egyesült Államok hozzáférjen Ukrajna föld alatti ásványkincseihez, de Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy egy ilyen megállapodásnak konkrét biztonsági garanciákat is tartalmaznia kell – közölte a Reuters.
„Az ukrán és amerikai tárgyalódelegációk az ásványkincs-megállapodás végső egyeztetéseit folytatják. A tárgyalások rendkívül konstruktívak voltak, szinte minden kulcsfontosságú részletet sikerült véglegesíteni” – írta Olha Sztefanyisina miniszterelnök-helyettes az X-en. „Reméljük, hogy az amerikai és ukrán vezetők mielőbb aláírják és jóváhagyják ezt Washingtonban, ezzel is demonstrálva elköteleződésünket az elkövetkező évtizedekre” – tette hozzá.
Donald Trump kijelentette, hogy Ukrajnának 500 milliárd dollár értékű kritikus nyersanyagot kellene adnia az Egyesült Államoknak cserébe azért a segítségért, amelyet Kijev már megkapott a korábbi Joe Biden-kormányzattól. Zelenszkij a héten azt mondta, hogy Washington 67 milliárd dollár értékben fegyvereket és 31,5 milliárd dollár közvetlen költségvetési támogatást nyújtott országának, és hogy nem fogja hitelként elismerni a Biden által nyújtott támogatást.
Az ukrán elnök ebben a hónapban korábban elutasította a megállapodás kezdeti tervezetét, ami frusztrációt okozott a Fehér Házban. Azonban még vasárnap magas rangú Trump-kormányzati tisztviselők közölték, hogy várakozásaik szerint a megállapodást még ezen a héten aláírják.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna és az Egyesült Államok a végső szakaszában járnak egy olyan ásványianyag-megállapodás tárgyalásában, amely kulcsfontosságú az Ukrajnában három éve tartó háborújának lezárása szempontjából – mondta hétfőn egy magas rangú ukrán tisztviselő.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740486300
[modified] => 1740470906
)
[title] => Már Kijev szerint is a végső fázisban van az Egyesült Államokkal tervezett ásványkincs-megállapodás
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142344&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142344
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 95673
[image] => Array
(
[id] => 95673
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/photo-5792917615738466571-y.jpg
[original_lng] => 117557
[original_w] => 1200
[original_h] => 703
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/photo-5792917615738466571-y-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/photo-5792917615738466571-y-300x176.jpg
[width] => 300
[height] => 176
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/photo-5792917615738466571-y-768x450.jpg
[width] => 768
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/photo-5792917615738466571-y-1024x600.jpg
[width] => 1024
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/photo-5792917615738466571-y.jpg
[width] => 1200
[height] => 703
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/photo-5792917615738466571-y.jpg
[width] => 1200
[height] => 703
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/photo-5792917615738466571-y.jpg
[width] => 1200
[height] => 703
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740463707:12
[_thumbnail_id] => 95673
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 779
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508427407000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 858045
[1] => 421
[2] => 28537
[3] => 63
[4] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ásványkincs-lelőhelyek átadása
[1] => megállapodás
[2] => Olha Sztefanisina
[3] => Ukrajna
[4] => USA
)
)
[4] => Array
(
[id] => 141394
[content] =>
Ukrajna jelenleg nem tárgyal az Egyesült Államokkal a ritkaföldfémekről szóló megállapodásról, azt azonban várhatóan mégis aláírják – jelentette ki Olha Sztefanisina európai és euro-atlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes, számolt be kedden az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
Jelentés szerint Sztefanisina elmondta, hogy Ukrajna szoros figyelemmel kíséri az Egyesült Államokkal kapcsolatos események alakulását. „Szorosan nyomon követjük a fejleményeket az Egyesült Államok részéről, de biztos vagyok benne, hogy az Európai Unió, bár sok kérdésben ingadozik, elég erős lesz ahhoz, hogy segítsen Ukrajnának győzni” – tette hozzá.
A miniszterelnök-helyettes azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna „nem tárgyal a megállapodásról”, ugyanakkor elismerte az új amerikai kormányzat által kezdeményezett „folyamatokat”. „Ukrajna nem utasította el az Egyesült Államok által javasolt, a kritikus ásványi anyagokról szóló, még tárgyalás alatt álló megállapodást. Arra számítunk, hogy aláírják” – mondta el Olha Sztefanisina.
A NATO figyelmeztette Ukrajnát, hogy kerülje az „agresszív nyilvános kommunikációt” a védelmi beszerzési ügynökség vezetőségének cseréjével kapcsolatos botrány során.
Erről Oljha Sztefanisina, az európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes beszélt.
Sztefanisina megjegyezte, hogy a védelmi beszerzési ügynökség körüli személyzeti döntéseket az ő NATO-központban tett látogatásai alatt is megvitatták.
A legfontosabb, hogy van bizalom Ukrajnában. És a fő követelmény, hogy az ügynökségeknek működniük kell, az elkötelezettségeket teljesíteni kell, és két intézménynek kell léteznie, és ezekben az intézményekben vezetőknek kell lenniük
– tette hozzá.
Bízik abban, hogy a helyzetet február végéig sikerül rendezni, „mivel a NATO központjában történt megállapodások eredményeként február végén egy speciális NATO bizottsági ülés lesz, amely kifejezetten az ebben a területen elért előrehaladást fogja megvitatni”.
A NATO-tagországok abszolút többsége támogatja Ukrajna Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozásának visszafordíthatatlanságát, hűek a washingtoni csúcstalálkozó döntéséhez – jelentette ki Olha Sztefanisina miniszterelnök-helyettes, Ukrajna európai és euroatlanti integrációjáért felelős miniszter Ukrinform hírügynökségnek, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a miniszterelnök-helyettest arról kérdezték, hogy a szövetségesek tesznek-e bármilyen engedményt Ukrajna NATO-tagságának kérdésében a háború lezárását célzó esetleges jövőbeli tárgyalások keretében. Erre válaszolva felidézte, hogy január 29-én soros ülését tartotta az Ukrajna–NATO Tanács, ahol összegezték a szövetség washingtoni csúcstalálkozójának eredményeit, és meghatározták a 2025-ös prioritásokat.
„Most nem tudom megnevezni az összes tagországot, de a szövetségesek abszolút és elsöprő többsége hangsúlyozta a washingtoni csúcstalálkozó döntéseit, miszerint Ukrajna NATO-tagsága visszafordíthatatlan. Hangsúlyozom azt is, hogy ez az Ukrajna–NATO Tanács közös döntése, és a folyamatban részt vevő valamennyi félre vonatkozik”
Az Európai Unió és a NATO továbbra is nyugodt annak ellenére, hogy bizonytalan az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatása a jövőben, mert egyetértés van abban, hogy Ukrajna pénzügyi stabilitása 2025-re biztosított – jelentette ki Olha Sztefanisina, Ukrajna európai és euroatlanti integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettese a Deutsche Welle német médiumnak adott interjújára hivatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Sztefanisina elmondta: „Megjegyezhetem, hogy nincs pánik, nincs szorongás, egyetértés van abban, hogy Ukrajnának 2025-re biztosított a pénzügyi stabilitása. A NATO a katonai segítségnyújtás koordinálását is átvette, ami azt jelenti, hogy nem lesznek nagyobb fennakadások Ez az az érzés, hogy 2025 döntő év lesz, és ennek megfelelően az EU kész mindent megtenni annak érdekében, hogy Ukrajna számára ez sikeres legyen.”
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy az ukrajnai katonai támogatást koordináló NATO-misszió, az NSATU már februárban teljes mértékben működőképessé válhat. „Részben már átvette a koordinációt, és ez tulajdonképpen elegendő feltételeket teremt ahhoz, hogy Ukrajna többé-kevésbé nyugodtnak érezze magát” – tette hozzá Olha Sztefanisina.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió és a NATO továbbra is nyugodt annak ellenére, hogy bizonytalan az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatása a jövőben, mert egyetértés van abban, hogy Ukrajna pénzügyi stabilitása 2025-re biztosított – jelentette ki Olha Szte...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1738329900
[modified] => 1738320913
)
[title] => Nincs pánik az EU-ban és a NATO-ban Ukrajna amerikai támogatásának a leállítása miatt – Sztefanisina
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=139408&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139408
[uk] => 139419
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 139409
[image] => Array
(
[id] => 139409
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/sztefanisina.jpg
[original_lng] => 43882
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/sztefanisina-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/sztefanisina-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1738316138:2
[_thumbnail_id] => 139409
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1814
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202967796001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 841086
[1] => 154
[2] => 28537
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai támogatás leállása
[1] => Európai Unió
[2] => Olha Sztefanisina
)
)
[8] => Array
(
[id] => 135411
[content] =>
Minden mozgósítottnak fegyvert kell biztosítani, ezért most nem merül fel a mozgósítási kor csökkentésének kérdése, Ukrajna élesen reagál nyugati partnereinek a felszólításaira ebben a kérdésben –jelentette ki hétfőn Olha Sztefanisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes, igazságügyi miniszter a Jog és igazságszolgáltatás: az együttműködés megerősítése háborús körülmények között című fórumon felszólalva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Sztefanisina elmondta: „Valóban, amikor Brüsszelben jártam, az újságírók kérdéseket tettek fel a mozgósítási korhatárral kapcsolatban. Azt akarom, hogy világosan megértsék, ez nem álláspont vagy valamiféle kijelentés, hanem a valóság.”
A kormányfő-helyettes szerint a valóság azzal függ össze, hogy a közölt döntések, az állam, a legfőbb főparancsnok által elfogadott döntések mindenekelőtt „nagy felelősséget jelentenek minden ukrán életéért, ezért ezeket nem diktálhatnak a Fehér Ház tisztségviselői vagy bárki másnak a nyilatkozatai”.
A katonákról gondoskodni kell. A fegyveres erőkben a megfelelő ellátás és ennek megfelelően a kiképzéssel, mozgósítással és ellátással kapcsolatos összes komponens rendelkezésre állásának feltétele mellett lehetséges
– mondta el a miniszter.
A miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a nyugati partnerek által a mozgósítási korhatár csökkentésével kapcsolatos kérdés felvetését személy szerint a korábban megkötött megállapodások nem teljesítéséért való felelősség hárításának szándékaként értékeli. „Ezért természetesen elég élesen kommunikáljuk ezt a kérdést, vagy nem nyilvánosan” – mutatott rá Olha Sztefanisina.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Minden mozgósítottnak fegyvert kell biztosítani, ezért most nem merül fel a mozgósítási kor csökkentésének kérdése, Ukrajna élesen reagál nyugati partnereinek a felszólításaira ebben a kérdésben – jelentette ki hétfőn Olha Sztefanisina európai és ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1734353160
[modified] => 1734350333
)
[title] => Az USA az ukrán mozgósítási korhatár csökkentésének követelésével magát mentegeti a szerződésszegésekért – Sztefanisina
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135411&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135411
[uk] => 135414
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 135412
[image] => Array
(
[id] => 135412
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/olha-sztefanisina-2.jpg
[original_lng] => 66691
[original_w] => 1072
[original_h] => 603
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/olha-sztefanisina-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/olha-sztefanisina-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/olha-sztefanisina-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/olha-sztefanisina-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/olha-sztefanisina-2.jpg
[width] => 1072
[height] => 603
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/olha-sztefanisina-2.jpg
[width] => 1072
[height] => 603
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/olha-sztefanisina-2.jpg
[width] => 1072
[height] => 603
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734343583:2
[_thumbnail_id] => 135412
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1156
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1ca3a74bad77c039fadaa34a948bfa72] =>
Met with Defence Minister @rustem_umerov in Kyiv to discuss security and 🇺🇦 defence industry potential.
Massive Russian missile attack on Ukraine this morning, primarily targeting the energy system. Russia aims to deprive us of energy. Instead, we must deprive it of the means of terror. I reiterate my call for the urgent delivery of 20 NASAMS, HAWK, or IRIS-T air defense systems.
Eljött az ideje, hogy törvényes keretek között teljes mértékben helyreállítsák a kárpátaljai magyarok és más kisebbségek kisebbségi jogait, ehhez Ukrajnának gyakorlatba kell ültetnie a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó kötelezettségvállalásokat – jelentette ki Ferenc Viktória, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja közleményében.
Azzal összefüggésben, hogy előző nap az Európai Parlamentben az EU–Ukrajna társulási bizottságba delegált küldöttség ülésén Olha Sztefanisinával, Ukrajna európai és euroatlanti integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettessel, igazságügyi miniszterrel folytattak eszmecserét az EP-képviselők, Ferenc Viktória elmondta: a tavaly decemberi ígéretes kezdet ellenére a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak teljes körű jogi helyreállítása továbbra sem történt meg.
Aggodalomra okot adónak nevezte az Ukrajna oktatási törvényéhez készült, 12 086. számú módosító törvénytervezet, melynek célja az ukrán nyelvi környezet megteremtése az oktatási intézményekben.
E törvénytervezet elfogadása az alapvető emberi jogok megsértése mellett a nemzeti kisebbségek anyanyelvük használatához való jogának korlátozását is eredményezné – hangsúlyozta.
Az EP-képviselő hozzátette: a javasolt módosítások elfogadása esetén a kisebbségi nyelvek használata kizárólag a tantermi tevékenységekre korlátozódna. A tanórákon kívül azonban csak az államnyelv használata lenne megengedett – húzta alá. Elmondása szerint a törvénytervezet megtiltaná a kisebbségi nyelvek, köztük a magyar nyelv használatát a magánjellegű érintkezésekben. Előírja az államnyelv, az ukrán kötelező használatát a szünetekben, a tanári szobákban, az iskola területén és az iskolaidőn kívül is – tette hozzá.
Ferenc Viktória tájékoztatása szerint az ülésen Olha Sztefanisina azt mondta, az ukrán parlamentben figyelemmel kísérnek minden olyan kezdeményezést, mely valamilyen mértékben érinti az uniós csatlakozási folyamat tárgyát képező kérdéseket. Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint a kormány elé terjesztett törvényjavaslatokba nem tettek az említettekhez hasonló korlátozásokat, mivel azok a nyelvhasználat mellett a szabadságjogokat is sértik – tette hozzá Olha Sztefanisina.
Ferenc Viktória hangsúlyozta:
eljött az ideje, hogy törvényes keretek között teljes mértékben helyreállítsák a kárpátaljai magyarok és más kisebbségek kisebbségi jogait.
„Remélem, hogy az ukrán kormány és a kisebbségek konstruktív módon, a kisebbségek valós képviselőinek bevonásával közösen tudnak együttműködni e cél elérése érdekében”
– zárta gondolatait a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője.