Az Ukrajnában élő oroszok alkotmányos és emberi jogoktól, valamint szabadságjogoktól történő megfosztását jelentette be közösségi médiaoldalán Oleh Szeminszkij, a Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti képviselője csütörtökön, miután a Legfelső Tanács elfogadta az őshonos népekről szóló törvényt – adta hírül pénteken a strana.ua hírportál.
A jelentés szerint a kormánypárti képviselő azt közölte, hogy mostantól Ukrajna orosz nemzetiségű állampolgárai nem rendelkeznek ugyanazokkal az alkotmányos jogokkal, amelyekkel az ukrán nemzet és a krími tatár nemzet képviselői, valamint a karaimok és krimcsakok. „A mai nap tragédia az orosz Kreml és az ukrán oligarchák számára, egyben az igazság helyreállításának kezdete az ukrán nép esetében” – tette hozzá. Kiemelte: az ukrajnai oroszok törvényileg nem számítanak őshonos népnek, ezért nem rendelkezhetnek az emberi jogok és szabadságjogok teljességével, bizonyos nemzetközi jogokkal és az ukrán alkotmány és törvények által szavatolt jogokkal, ellentétben az ukránokkal, krími tatárokkal, karaimokkal és krimcsakokkal.
(vb/strana.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrajnában élő oroszok alkotmányos és emberi jogoktól, valamint szabadságjogoktól történő megfosztását jelentette be közösségi médiaoldalán Oleh Szeminszkij, a Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti képviselője csütörtökön, miután a Legfelső Tanács...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1625252460
[modified] => 1625252235
)
[title] => Az ukrajnai oroszok meg lesznek fosztva alkotmányos és emberi jogaiktól – kormánypárti parlamenti képviselő
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=26623&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 26623
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 26624
[image] => Array
(
[id] => 26624
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[original_lng] => 559979
[original_w] => 751
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1625241446:12
[_thumbnail_id] => 26624
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5927
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_605aa1efe1bff59563707cd246ba6cac] =>
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi