A megszállók nap mint nap támadják Ukrajnát, ami az orosz haditermelésnek köszönhetően lehetséges, amely három fő pillérre támaszkodik – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök kifejtette: „A terrort biztosító orosz haditermelés három pilléren nyugszik.” Szerinte ezek a következők: a szankciók megkerülési rendszerei, amelyek nélkül Oroszországnak nem lennének kritikus alkatrészei; a magas olajárak, amelyeket helyes lenne csökkenteni; Ukrajnának nincs elegendő nagy hatótávolságú rakétája és drónja.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna hálás minden partnerének, aki szigorítja a szankciókat. „Globálisabb munkára van szükség az orosz olajipar képességeinek csökkentése érdekében. Mi pedig továbbra is növelni fogjuk rakétáink és drónjaink termelését, és felszólítunk minden partnert, hogy fektessenek be az ukrán védelmi iparba, mert ez életvédelmi befektetés” – szögezte le.
Az államfő azt is elmondta, hány rakétát, drónt és bombát vetettek be az oroszok Ukrajna ellen egy hét alatt. „A héten több mint 1260 légibombát, csaknem 750 csapásmérő drónt és több mint 10 különféle típusú rakétát lőttek ki az oroszok népünk ellen” – emlékeztetett Volodimir Zelenszkij.
Az Egyesült Államokban egyre gyakoribb fegyveres erőszak csökkentésének érdekében adott ki elnöki rendeletet Joe Biden kedden.
Az elnök kaliforniai útján jelentette be az intézkedést egy beszédében, amelyet Monterey Park városban tartott, ahol egy fegyveres január végén a kínai Holdújévet ünneplő 11 embert lőtt le. A rendelet egyebek mellett arra utasítja az igazságügyi minisztert, hogy erősítse meg a szövetségi engedéllyel rendelkező fegyverkereskedőkre vonatkozó előírást, amely szerint a lőfegyver vásárlása előtt kötelező az ügyfelek átvilágítása. Az elnök emellett előírta kormánya tagjai számára, hogy biztosítsák: a szövetségi bűnüldöző szervek legyenek tisztában a fegyverbirtoklás szabályait szigorító tavaly elfogadott törvény pontos rendelkezéseivel. Emellett arra is utasította az adminisztrációt, hogy dolgozzon ki terveket a fegyveres erőszak által sújtott közösségek jobban szervezett támogatására. Az elnöki rendelet nem módosít életben lévő fegyverbirtoklásra vonatkozó jogszabályon, csupán az érvényben lévő törvények pontos végrehajtását várja el, ami elemzők szerint gyakori eljárás az elnöktől olyan ügyekben, ahol nem tud együttműködni a törvényhozással, a Kongresszussal. Joe Biden az év első két hónapjában megszaporodott fegyveres támadások nyomán többször is hangoztatta, hogy tovább akarja szigorítani a fegyverbirtoklás szabályait, politikai céljának nevezte a „támadó lőfegyverek” teljes betiltását az Egyesült Államokban.
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Ukrajna a diplomácia minden eszközét be kívánja vetni Oroszország megfékezésére és a további eszkaláció megelőzésére.Ukrajnának két terve van az orosz invázió megállítására, jelentette be Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélést követő tájékoztatón február 22-én. Az ukrán külügyi tárca vezetője közölte, Ukrajna mindenekelőtt a diplomácia eszközeit kívánja alkalmazni.
„Két tervünk van. A-terv: minden diplomáciai eszköz alkalmazása az eszkaláció megállítására. B-terv: harcolni földünk minden centiméteréért, minden városban, minden faluban. Harcolni a győzelmünkért” – mondta Kuleba. Az ukrán külügyminiszter egyben megjegyezte, hogy a hatóságok nem tervezik nagyvárosok kiürítését.
„Ami Mariupol vagy Harkiv evakuálására vonatkozó terveinket illeti. Nem, nincsenek ilyen terveink” – mondta Kuleba.
Emlékeztetőül, Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a tartalékosok, különleges időszakban való behívására vonatkozó rendeletet.
Congratulations to @KatalinNovakMP, Hungary's first female president. You have made history, and I am confident our partnership will achieve results in the years to come. I look forward to working together to advance our shared values and strengthen Allied unity.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 10, 2022
We are grateful for the active role of the @UN and our Turkish allies in facilitating Russia’s return to the Black Sea Grain Initiative. We urge all parties to renew the Initiative. Failure to do so would hurt the world’s most vulnerable.