Bírálta Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök, amiért Olaszország nem nyújtott segítséget az iráni konfliktus idején. Az Egyesült Államok elnöke ezzel arra a Rómában kiadott nyilatkozatra reagált, amelyben az olasz kormányfő hamis állítással vádolta őt.
Donald Trump az NBC News televíziónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Giorgia Meloni korábban az ő „nagy szurkolója volt” majd hozzátette, hogy „már nem akarom őt szurkolónak, mert nem volt ott – a NATO-csoporttal egyetemben – a szorossal összefüggésben”. Az amerikai elnök a Hormuzi-szorosra utalt, aminek zárlata idején elmaradt a szövetségesek segítsége, de korábban is többször bírálta az olasz kormányt az Irán ellen végrehajtott amerikai katonai művelet idején az olasz légtér használatának megtagadása miatt is.
A pénteken kialakult vita alapja, hogy Donald Trump egy olasz televíziónak adott interjúban azt állította, hogy Giorgia Meloni a G7-csoport eheti találkozóján „könyörgött neki” egy közös fotóért.
Giorgia Meloni pénteken kiadott közleményében cáfolta az elnök állítását, és azt „teljes kitalációnak” minősítette.
A diplomáciai vita nyomán lemondta jövő hétre tervezett hivatalos Egyesült Államokbeli látogatását Antonio Tajani olasz külügyminiszter, aki Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tárgyalt volna egy olasz-amerikai üzleti, befektetési, tudományos és innovációs fórum keretében Miamiban.
A washingtoni külügyminisztérium közleménye szerint a kétoldalú találkozó témája az amerikai-olasz együttműködés lett volna a gazdaságbiztonság és kritikus ásványkincsek kérdéseiről.
[type] => post
[excerpt] => Bírálta Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök, amiért Olaszország nem nyújtott segítséget az iráni konfliktus idején. Az Egyesült Államok elnöke ezzel arra a Rómában kiadott nyilatkozatra reagált, amelyben az olasz korm...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1782048660
[modified] => 1781995171
)
[title] => Trump ismét nekiment az olasz miniszterelnöknek
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=189810&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 189810
[uk] => 189766
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 189767
[image] => Array
(
[id] => 189767
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/27-main-v1781875285.webp
[original_lng] => 21138
[original_w] => 700
[original_h] => 467
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/27-main-v1781875285-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/27-main-v1781875285-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/27-main-v1781875285.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/27-main-v1781875285.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/27-main-v1781875285.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/27-main-v1781875285.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/27-main-v1781875285.webp
[width] => 700
[height] => 467
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1781984377:12
[_thumbnail_id] => 189767
[_edit_last] => 12
[views_count] => 557
[_algolia_sync] => 147189444000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 783
[1] => 11384
[2] => 2077767
[3] => 804
[4] => 404
[5] => 275
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => Giorgia Meloni
[2] => megalázás
[3] => Olaszország
[4] => USA
[5] => vita
)
)
[1] => Array
(
[id] => 184634
[content] =>
Az iráni rezsim megalázta az Egyesült Államokat, amely egyértelmű stratégia nélkül lépett be az iráni háborúba – jelentette ki hétfőn Friedrich Merz német kancellár az észak-rajna-vesztfáliai Marsbergben, egy EU-s fókuszú oktatási projektnap keretében tartott iskolalátogatáson.
A kancellár a Carolus-Magnus Gimnázium diákjai előtt tartott előadásában arra figyelmeztetett, hogy az iráni konfliktus egyhamar nem ér véget, mivel Washingtonnak nincs egyértelmű kilépési stratégiája a háborúból. „Az irániak egyértelműen erősebbnek bizonyultak a vártnál, az amerikaiaknak pedig ezen a téren nincs igazán meggyőző tárgyalási stratégiájuk” – fogalmazott Merz. Hangsúlyozta, hogy a konfliktusokból tudni kell kilépni is, aminek hiányára Afganisztán és Irak a legfájdalmasabb példa.
Véleménye szerint az iráni vezetés – különösen a terrorállam hadserege – taktikai fölényben van, mivel vagy rendkívül ügyesen tárgyalnak, vagy tudatosan kerülik a párbeszédet.
Merz kiemelte, hogy a háború közvetlen negatív hatással van a német gazdasági teljesítményre, ezért a harcok mielőbbi lezárását sürgette. Jelezte: Németország továbbra is kész aknamentesítő hajókkal segíteni a Hormuzi-szoros megnyitását, de ennek alapfeltétele a harcok beszüntetése.