A hazaárulással gyanúsított Nesztor Sufrics parlamenti képviselőt kétféleképpen is megfoszthatják képviselői mandátumától – közölte Ruszlan Sztefancsuk, a parlament elnöke a Szabadság Rádiónak adott interjújában, írta az UNN.
„Kétségtelen, hogy a mechanizmusok megvannak. Ezeket Ukrajna Alkotmányának hét pontja írja elő. Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy az Alkotmányt a hadiállapot idején nem lehet módosítani. És ezért ezt a hét pontot kell alkalmaznunk. Különböző indokok lehetnek. Például a saját kérelme. Ha akarja, megírhatja. A második pedig egy bírósági határozat, amely jogilag kötelező érvényű. Mert hála Istennek Ukrajnában van bíróság. Egyébként ügyvédként nincs jogom kommentálni ezeket a dolgokat, amíg a nyomozás folyamatban van. Csak az ügyben hozott bírósági határozat, amely jogilag kötelező erejűvé vált, abszolút és megdönthetetlen kritérium bármely személy bűnösségének elismerésére” – mondta Sztefancsuk arra a kérdésre válaszolva, hogy létezik-e olyan mechanizmus, amellyel Sufricsot megfoszthatják parlamenti képviselői mandátumától.
A Nobel-békedíjat lejáratták azzal, hogy olyan politikusoknak ítélték oda, akik nem akadályozták meg országuk széthullását, valamint háborúkat és konfliktusokat robbantottak ki, ezért az elismerésbe vetett bizalmat csakis a visszavonási mechanizmus bevezetésével lehet helyreállítani – írta vasárnap Vjacseszlav Vologyin az orosz parlament alsóházának elnöke Telegram-bejegyzésében.
A politikus szerint az alaptudományokért kiosztott Nobel-díjakkal kapcsolatban nem merül fel ilyen kérdés, mert ott valódi eredményeket jutalmaznak. Rámutatott, hogy a Nobel-békedíjasok értékelésére ma már nincsenek egyértelmű kritériumok, holott a Alfred Nobel a végrendeletében megnevezte őket. Ezek az ismérvek nemzetek összefogásához való hozzájárulás, az állandó hadseregek felszámolása vagy csökkentése, illetve a békekezdeményezések kidolgozása.
Vologyin kifogásolta, hogy a díjat Mihail Gorbacsov volt szovjet elnöknek is odaítélték, akinek kormányzása szerinte „a népek megosztottságához, a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájához, a Szovjetunió összeomlásához vezetett”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a díjazottak között van még Aung Szan Szú Kji mianmari politikus, akinek kormányát a muszlim rohingják ellen elkövetett népirtással vádolták meg, és Barack Obama volt amerikai elnök is, akinek kormányzásának idején az arab tavasz és a szíriai konfliktus is kirobbant.
„Teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyen döntésekkel lejáratták a Nobel-békedíjat. A díj hitelességét helyre lehetne állítani a díj visszavonására vonatkozó eljárás bevezetésével, amennyiben bűncselekményekre, valamint az emberi jogok és szabadságjogok megsértésére derül fény” – írta Vologyin.
Véleménye szerint „elfogadhatatlan, hogy szörnyű bűncselekményekben érintett emberek” még mindig a díjazottak között vannak, olyanok pedig, akik valóban megérdemelnék ezt az elismerést, nincsenek.
A Nobel-békedíj egyik idei jutalmazottja Dmitrij Muratov, az orosz Novaja Gazeta című független napilap főszerkesztője volt, Maria Ressa amerikai–filippínó újságírónő mellett. Muratovnak a Kreml és az orosz kormány a szóvivője útján gratulált.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A Nobel-békedíjat lejáratták azzal, hogy olyan politikusoknak ítélték oda, akik nem akadályozták meg országuk széthullását, valamint háborúkat és konfliktusokat robbantottak ki, ezért az elismerésbe vetett bizalmat csakis a visszavonási mechanizmu... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1634552520 [modified] => 1634506708 ) [title] => Orosz házelnök szerint ki kell dolgozni a Nobel-békedíj visszavonásának módját [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=31920&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 31920 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 31921 [image] => Array ( [id] => 31921 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/vjacseszlav-vologyin.jpg [original_lng] => 48498 [original_w] => 767 [original_h] => 493 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/vjacseszlav-vologyin-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/vjacseszlav-vologyin-300x193.jpg [width] => 300 [height] => 193 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/vjacseszlav-vologyin.jpg [width] => 767 [height] => 493 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/vjacseszlav-vologyin.jpg [width] => 767 [height] => 493 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/vjacseszlav-vologyin.jpg [width] => 767 [height] => 493 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/vjacseszlav-vologyin.jpg [width] => 767 [height] => 493 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/vjacseszlav-vologyin.jpg [width] => 767 [height] => 493 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1634495914:5 [_thumbnail_id] => 31921 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2399 [_oembed_c08b17aab7c5bf3ffd8e033883f09a6f] =>
It is reported that protesters in Tbilisi were forced out from the central Rustaveli Avenue by special forces.