A magyar-lengyel barátság napja alkalmából videobeszélgetést folytatott Andrzej Duda lengyel és Áder János magyar államfő.
A Köztársasági Elnöki Hivatal távirati irodához eljuttatott közleményében azt írta: a két elnök a tanácskozás során felidézte a két nemzet történelmi sorsközösségét, méltatták a közös értékeket és az együtt elért eredményeket, és több aktuális európai és nemzetközi kérdést is megvitattak, valamint beszéltek a koronavírus-járványról.
Kedden a két elnök felesége, Herczegh Anita és Agata Kornhauser-Duda is virtuális találkozót tart.
Az Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben nyilvánította március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává.
Azóta mindkét országban megünneplik, évente váltakozó helyszíneken nagyszabású államfői programmal köszöntik a két nemzet immár ezer évre visszatekintő, sok szempontból páratlanul szoros kapcsolatát − olvasható a közleményben.
Prezydent @AndrzejDuda: Wspieraliśmy, wspieramy i będziemy wspierać Ukrainę w jej walce o wolność! Dzisiaj to wsparcie jest nadal niezwykle potrzebne. Niezależnie od zmęczenia wojną. Wolny świat nie może dopuścić do tego, żeby Putin i Rosja zatriumfowali. pic.twitter.com/VDSHEkBZMy
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO

Z okazji Dnia Konstytucji wyrażamy solidarność z 🇺🇦, szczególnie w obliczu bohaterskiej walki o wolność i niepodległość.
Życzymy, aby demokratyczne wartości, które są fundamentem konstytucji Ukrainy, mogły jak najszybciej zostać przywrócone na obecnie okupowanych ziemiach 🇺🇦.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) June 28, 2025