A Bloomberg számolt be Kaja Kallas, az Európai Bizottság külügyi főképviselőjének kijelentéseiről, amelyben értékeli a lengyelországi szabotázsakciót.
Ezek a szabotázsakciók, amelyeket a különböző országok területén szerveznek, rendkívül, rendkívül súlyosak – jelentette ki egy rendezvényen a politikus, majd idézte Mark Rutte, a NATO főtitkárának februári nyilatkozatát: szerinte az ilyen jellegű hibrid incidenseket „államilag támogatott terrorizmusnak” kellene nevezni.
A héten Lengyelországban a vasútvonal ellen elkövetett szabotázsakció borzolta a kedélyeket. Ez a vonal kulcsfontosságú az Ukrajnának adott nyugati fegyverek szállításában. Donald Tusk lengyel miniszterelnök az esetet a „legsúlyosabb szabotázsakciónak nevezte Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója óta, valamint egyértelműen Moszkvát tette felelőssé.
Kallas gyakran bírálja az oroszok tevékenységét, kifejezetten éles kritikát fogalmaz meg az országgal szemben, ég olyan esetekben is, amikor más vezető politikusok inkább óvatosan közelítenek meg egy-egy esetet.
Oroszország tényleg próbára teszi, meddig mehet el. Harcolnunk kell – tette hozzá a politikus.
💬 Britain has been magnificent in its support for Ukraine, for many of the same reasons that we are helping Ukraine.
You, too, have been a victim of Russia's actions. In fact, the term 'hybrid war' does not quite capture it; this has amounted to state terrorism. Your citizens…
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) May 31, 2026