Egyes NATO-tagországok katonákat küldhetnek Ukrajnába, ha Kijev nem kap valódi biztonsági garanciákat a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján – jelentette ki Anders Fogh Rasmussen, a NATO korábbi főtitkára a The Guardian című brit lapnak adott interjújában, számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Rasmussen elmondta, hogy munkalátogatást tett Európában és az USA-ban, hogy tájékozódjon az országok hangulatáról a NATO-csúcs előtt. Szerinte, ha a NATO nem tud egyértelmű lehetőségeket biztosítani Ukrajnának a szövetséghez való csatlakozásra, egyes országok „egyénileg intézkedhetnek”.
„Tudjuk, hogy Lengyelország aktívan részt vesz konkrét segítségnyújtásban Ukrajnának. Nem zárnám ki annak a lehetőségét sem, hogy Lengyelország nemzeti alapon még erőteljesebben lép fel ebben az összefüggésben, és a balti országok követni fogják, esetleg csapatok állomásoztatásának lehetőségét is (ukrán) területen” – hangsúlyozta a volt NATO-főtitkár. Mint hozzátette, Ukrajna katonai segélykérő felhívása teljesen törvényes lenne. Kiemelte azt is, hogy a biztonsági garanciákat írásban, lehetőleg a csúcstalálkozó előtt kell megadni.
„A biztonsági garanciáknak magukban kell foglalniuk a hírszerzési információk megosztását, az Ukrajnával történő közös kiképzést, a megnövelt lőszergyártást, a NATO-val való kompatibilitást, valamint az Oroszországot a további támadásoktól elrettentő fegyverek biztosítását” – mutatott rá Rasmussen.
A szövetség korábbi főtitkára kijelentette, hogy egyes NATO-tagországok szorgalmazhatják biztonsági garanciák nyújtását Ukrajnának, hogy elkerüljék tagságának kérdését a jövőben. „Nem tartom lehetségesnek. Azt hiszem, a NATO-csatlakozás kérdése a vilniusi csúcson felvetődik. Több kelet-európai vezetővel is beszéltem, és van egy csoport kelet-közép-európai szövetséges, akik legalább egyértelmű utat akarnak Ukrajna számára a NATO-tagság felé” – hangsúlyozta Anders Fogh Rasmussen.
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
Massive Russian missile attack on Ukraine this morning, primarily targeting the energy system. Russia aims to deprive us of energy. Instead, we must deprive it of the means of terror. I reiterate my call for the urgent delivery of 20 NASAMS, HAWK, or IRIS-T air defense systems.