Array ( [count_posts] => 4 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjMxOTU4Mjt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 113083 [content] =>Volodimir Zelenszkij elnök arra utasított, hogy halasszanak el a következő napokra tervezett minden nemzetközi rendezvényt, amelyen részt kellett volna vennie, és ugyancsak lemondta a péntekre tervezett spanyolországi és portugáliai látogatását – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Szerhij Nikiforov elnök sajtótitkár Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Nyikiforov azt írta: „Köszönjük partnereinknek a megértést.” Mint jelezte Zelenszkij napi távértekezletet tartott elsősorban a harkivi térség helyzetével és az ukrán védelmi erők ellátásával kapcsolatban.
A szóvivő külön kiemelte, hogy elnök mindenekelőtt jelentést hallgatott meg Anatolij Barhilevics vezérkari főnöktől. „Az Állami Határőrszolgálat, a Nemzeti Gárda parancsnokai és közvetlenül Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, akik minden döntést átfogó információk alapján hoznak, a helyszínen dolgoznak. További erők bevetése folyamatban, vannak tartalékok. Az ukrán titkosszolgálatok látják az ellenség összes lehetséges lépését” – hangsúlyozta Szerhij Nyikiforov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök arra utasított, hogy halasszanak el a következő napokra tervezett minden nemzetközi rendezvényt, amelyen részt kellett volna vennie, és ugyancsak lemondta a péntekre tervezett spanyolországi és portugáliai látogatását. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1715786040 [modified] => 1715783675 ) [title] => A fronthelyzet súlyosbodása miatt Zelenszkij elhalasztotta külföldi utazásait és részvételét nemzetközi rendezvényeken [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=113083&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 113083 [uk] => 113085 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 112546 [image] => Array ( [id] => 112546 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-8.jpg [original_lng] => 68915 [original_w] => 1024 [original_h] => 681 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-8-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-8-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-8-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-8.jpg [width] => 1024 [height] => 681 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-8.jpg [width] => 1024 [height] => 681 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-8.jpg [width] => 1024 [height] => 681 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-8.jpg [width] => 1024 [height] => 681 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1715773134:3 [_thumbnail_id] => 112546 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1664 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3cf42a4ddf388914c63e36608d137981] =>[_oembed_time_3cf42a4ddf388914c63e36608d137981] => 1715772878 [_oembed_575a550688414904f341efa51fcdb46d] =>I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…[_oembed_time_575a550688414904f341efa51fcdb46d] => 1715772878 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 49 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 243651 [1] => 319582 [2] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => fronthelyzet [1] => látogatás lemondása [2] => Volodimir Zelenszkij ) ) [1] => Array ( [id] => 113071 [content] =>Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243xVolodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta május 17-re, péntekre tervezett spanyolországi látogatását.
Erről az EFE számolt be királyi palotai forrásokra hivatkozva – tájékoztat a Jevropejszka pravda.
A spanyol fél nem magyarázta el a látogatás elmaradásának indokait, amelynek keretében Pedro Sánchez miniszterelnökkel is találkoznia kellett a biztonsági megállapodás aláírása céljából.
Diplomáciai források szerint az ukrán elnök Portugáliát is magába foglaló útját a fronton kialakult nehéz helyzet miatt törölték, ahol a megszálló erők Harkiv megye északi részén fokozták a támadást.
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta május 17-re, péntekre tervezett spanyolországi látogatását. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1715783220 [modified] => 1715776887 ) [title] => Zelenszkij a fronthelyzet miatt lemondta spanyolországi látogatását [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=113071&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 113071 [uk] => 113054 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 112994 [image] => Array ( [id] => 112994 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-14t202411923.jpg [original_lng] => 98417 [original_w] => 1240 [original_h] => 697 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-14t202411923-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-14t202411923-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-14t202411923-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-14t202411923-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-14t202411923.jpg [width] => 1240 [height] => 697 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-14t202411923.jpg [width] => 1240 [height] => 697 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-14t202411923.jpg [width] => 1240 [height] => 697 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1715766088:5 [_thumbnail_id] => 112994 [_edit_last] => 5 [views_count] => 946 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3cf42a4ddf388914c63e36608d137981] =>[_oembed_time_3cf42a4ddf388914c63e36608d137981] => 1715772423 [_oembed_575a550688414904f341efa51fcdb46d] =>I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…[_oembed_time_575a550688414904f341efa51fcdb46d] => 1715772423 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 53452 [3] => 49 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 243651 [1] => 319582 [2] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => fronthelyzet [1] => látogatás lemondása [2] => Volodimir Zelenszkij ) ) [2] => Array ( [id] => 105498 [content] =>Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243xVolodimir Zelenszkij ukrán elnök a bakui hatóságok döntése miatt elhalasztotta azerbajdzsáni és örményországi munkalátogatását, számolt be a Radar Armenia.
Megjegyezték, hogy Zelenszkij látogatását a bakui hatóságok lemondták, de a pontos okot nem közölték.
„A Radar Armenia információi szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a korábbi híresztelésekkel ellentétben bakui látogatásának lemondása miatt nem utazik sem Örményországba, sem Azerbajdzsánba” – áll a közleményben.
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a bakui hatóságok döntése miatt elhalasztotta azerbajdzsáni és örményországi munkalátogatását, számolt be a Radar Armenia. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1709384580 [modified] => 1709372374 ) [title] => Az örmény és az azerbajdzsáni vezetés lemondta Zelenszkij látogatását [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=105498&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 105498 [uk] => 105387 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 104542 [image] => Array ( [id] => 104542 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/zelenszkij-19.jpg [original_lng] => 86823 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/zelenszkij-19-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/zelenszkij-19-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/zelenszkij-19-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/zelenszkij-19-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/zelenszkij-19.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/zelenszkij-19.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/zelenszkij-19.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1709365174:12 [_thumbnail_id] => 104542 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1193 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a9ee624a5b6d982ef41d7d64c8639f62] => [_oembed_time_a9ee624a5b6d982ef41d7d64c8639f62] => 1711889013 [_oembed_dcc6c5da9e8267390cd1dd1565577f2e] =>[_oembed_time_dcc6c5da9e8267390cd1dd1565577f2e] => 1713899167 [_oembed_a51899d01b4b111c834004af135aea59] =>I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…[_oembed_time_a51899d01b4b111c834004af135aea59] => 1713899168 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 12172 [1] => 319582 [2] => 11311 [3] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => Azerbajdzsán [1] => látogatás lemondása [2] => Örményország [3] => Volodimir Zelenszkij ) ) [3] => Array ( [id] => 100974 [content] =>Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
The U.S. House of Representatives voted on it… pic.twitter.com/G6z3PxsOMgRusztem Umerov védelmi miniszter biztonsági okokból lemondta franciaországi látogatását, ahol tüzérségi koalíciót kellett volna nyélbe ütnie Ukrajna támogatására – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál a Le Monde című francia lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az újság megjegyezte: a látogatás lemondását a francia védelmi minisztérium is megerősítette. Umerov azonban Sebastien Lecornu francia védelmi miniszterrel videokonferencia keretében részt vesz a tüzérségi koalíció elindításában.
A koalíciót Franciaország és az Egyesült Államok vezeti. Az a Rammstein formátumú Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoportja keretében működik. Amint azt Franciaországban jelezték, a koalíciónak egyesítenie kell erőit Ukrajna rövid és hosszú távú megsegítése érdekében.
A francia védelmi minisztérium január 15-én hivatalosan bejelentette Umerov látogatását. Január 18-án, csütörtökön Umerovnak és Lecornunek a bourges-i Nexter ipari centrumba kellett volna látogatnia, ahol a Caesar önjáró lövegeket gyártják, és a Sel-Saint-Denis-i MBDA rakétahordozó hajóra.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Rusztem Umerov védelmi miniszter biztonsági okokból lemondta franciaországi látogatását, ahol tüzérségi koalíciót kellett volna nyélbe ütnie Ukrajna támogatására. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1705580760 [modified] => 1705579751 ) [title] => Umerov biztonsági okokból lemondta franciaországi látogatását [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=100974&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 100974 [uk] => 100979 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 91428 [image] => Array ( [id] => 91428 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/rusztem-umerov.webp [original_lng] => 34558 [original_w] => 976 [original_h] => 549 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/rusztem-umerov-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/rusztem-umerov-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/rusztem-umerov-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/rusztem-umerov.webp [width] => 976 [height] => 549 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/rusztem-umerov.webp [width] => 976 [height] => 549 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/rusztem-umerov.webp [width] => 976 [height] => 549 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/rusztem-umerov.webp [width] => 976 [height] => 549 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1705573065:8 [_thumbnail_id] => 91428 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1289 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8ac2b17dc9a66bcdb58351f59c3b1d87] =>[_oembed_time_8ac2b17dc9a66bcdb58351f59c3b1d87] => 1705572995 [_oembed_3213adbc8c06003bbb79e006b522c1cc] =>🇺🇦🇫🇷🇪🇺Depuis près de 2 ans, l’Ukraine est en première ligne pour défendre sa souveraineté et assurer la sécurité de l’Europe.
— Stéphane Séjourné (@steph_sejourne) January 13, 2024
L’aide de la France s’inscrit dans la durée.
C’est ce que je suis venu dire à Kiev pour mon premier déplacement. pic.twitter.com/xyAlKyKPs3[_oembed_time_3213adbc8c06003bbb79e006b522c1cc] => 1705572995 [_oembed_cda17826dff5de05eafd88f161118a96] =>Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) January 8, 2024[_oembed_time_cda17826dff5de05eafd88f161118a96] => 1705572995 [_oembed_6f25d0269222f2d3a2083f52bf99cbf4] =>Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
— Rustem Umerov (@rustem_umerov) January 5, 2024
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8[_oembed_time_6f25d0269222f2d3a2083f52bf99cbf4] => 1707480085 [_oembed_97a16249606bc38fb96722eef98f52be] =>Muito bom estar de novo em #Kyiv, desta vez com o meu colega João Costa para reiterarmos o nosso apoio à reconstrução da Ucrânia.
— João Cravinho (@JoaoCravinho) February 5, 2024
Very good to be back in #Kyiv, with my colleague Education Minister João Costa, to reiterate our support for Ukraine's reconstruction.
🇵🇹🤝🇺🇦 https://t.co/ebYTYSmN6B[_oembed_time_97a16249606bc38fb96722eef98f52be] => 1715772608 [_oembed_b23132978736196323891308649615bb] =>Back to the land of the brave. In Kyiv on Europe Day 🇪🇺🇺🇦
— Roberta Metsola (@EP_President) May 9, 2024
Знову у Країні Відважних. У Києві в День Європи 🇪🇺🇺🇦 pic.twitter.com/y8tKAGpctd[_oembed_time_b23132978736196323891308649615bb] => 1721146278 [_oembed_e1222336b960aae3e31973e92afa1d42] =>Welcome back to Kyiv, Chairman of the House Intel Committee @RepMikeTurner & bipartisan delegation @BettyMcCollum04, @RepRonnyJackson, @RepTonyGonzales & @RepJohnJoyce to discuss how U.S. assistance is supporting Ukraine against Russia’s brutal invasion. pic.twitter.com/MuqYttbk3Y
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) July 1, 2024[_oembed_time_e1222336b960aae3e31973e92afa1d42] => 1726516077 [_oembed_a13c398409a575a9e077bfa62caec26a] =>Arrived in the great city of #Kyiv. Looking forward to all the meetings & discussions
— Alar Karis (@AlarKaris) September 12, 2024
. #StandWithUkraine #SupportUkraine pic.twitter.com/Jf9QwnZ0Q3[_oembed_time_a13c398409a575a9e077bfa62caec26a] => 1730586264 [_oembed_c32dd26aadde9d0cdd0b5f6b878c904b] =>I’m looking forward to meet president @ZelenskyyUa at the Nordic Council in Reykjavik.🇮🇸
— Petteri Orpo (@PetteriOrpo) October 27, 2024
Finland is one of the strongest supporters of Ukraine in Europe. 🇫🇮🇺🇦 pic.twitter.com/ASR3lpwBRn[_oembed_time_c32dd26aadde9d0cdd0b5f6b878c904b] => 1730632222 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 244 [1] => 319582 [2] => 1161 [3] => 276279 ) [tags_name] => Array ( [0] => Franciaország [1] => látogatás lemondása [2] => munkalátogatás [3] => Rusztem Umerov ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 319582 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 319582 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
— NEXTA (@nexta_tv) October 21, 2024