Titkos látogatást tett Kínában az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója – írta amerikai kormányforrásokat idézve a szombati Financial Times.
A londoni üzleti napilap forrásai szerint William Burns májusban utazott Pekingbe, ahol kínai kormányilletékesekkel tárgyalt. A Financial Timesnak nyilatkozó egyik amerikai kormánytisztviselő elmondta: kínai megbeszélésein Burns elsősorban a kommunikációs csatornák nyitva tartásának fontosságát hangsúlyozta.
A brit lap kiemeli, hogy a CIA igazgatójának személyében Joe Biden amerikai elnök kormányának eddigi legmagasabb rangú tisztviselője látogatott Kínába.
Burns utazása jelzi, hogy a Fehér Házat mennyire aggasztja Peking és Washington kapcsolatainak romlása – áll a Financial Times kommentárjában.
A lap forrásai szerint Biden tavaly a CIA igazgatóját bízta meg azzal is, hogy próbálja meg lebeszélni Nancy Pelosit, az amerikai képviselőház akkori elnökét Tajvan felkereséséről.
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Kína és az Egyesült Államok kapcsolatai Nancy Pelosi hivatalos tajvani látogatása után újabb mélypontra süllyedtek, és Kína az amerikai képviselőház elnökének utazására válaszul nagyszabású katonai gyakorlatot hajtott végre a sziget közelében.
A Financial Times ugyanakkor felidézi szombati írásában, hogy Joe Biden a múlt hónapban, a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) hirosimai csúcsértekezletén kijelentette: „azonnali olvadást” vár a kétoldalú kapcsolatokban. Az amerikai elnök nem említett részleteket, de a brit lap hangsúlyozza, hogy a CIA igazgatója Biden kijelentése előtt utazott Pekingbe.
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами. Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára bízik abban, hogy Ukrajna legyőzi Oroszországot az ellene vívott háborúban, mert az amerikai hírszerzés is ezt jósolja – adta hírül az rbc.ua hírportál a titkár televíziós kijelentésére hivatkozva
Danilov az Egységes hírek televíziós hírfolyamban kijelentette, hogy az ukrán hadsereg győzni fog, jóllehet szerinte nem szabad alábecsülni az ellenséget. „A mienk lesz a győzelem. Ez az amerikai hírszerző szervezetek előrejelzése” – állította. Feltette a kérdést, hogy nehéz lesz-e. Szerinte igen, mert nem szabad alábecsülni az ellenséget.
Mint Olekszij Danilov rámutatott, „minden irányban verjük az oroszokat, de úgy másznak, mint a sáskák. De tudjuk, hogy kiálljuk a próbát, ez a mi földünk, nincs hova hátrálnunk, és meg fogjuk védeni.”
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
William Burns korábbi oroszországi nagykövetet jelöli a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának Joe Biden demokrata párti megválasztott amerikai elnök, aki ezt az internetre feltöltött nyilatkozatban jelentette be hétfőn.
Burns, aki jelenleg a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békért nevű szervezet elnöke, korábban harminchárom évet töltött el az Egyesült Államok külügyi szolgálatában.
Barack Obama – szintén demokrata párti korábbi elnök – kormányában helyettes államtitkárként is dolgozott, ezt megelőzően pedig az Egyesült Államok oroszországi és jordániai nagykövete is volt.
„Bill Burns több évtizedes gyakorlattal rendelkező nemzetbiztonsági szakértő, aki jól átlátja azokat a globális fenyegetéseket és kihívásokat, amelyekkel országunknak szembe kell néznie” – mondta videóüzenetében Joe Biden.
A megválasztott amerikai elnök úgy fogalmazott: „az amerikai nép nyugodtan állhat majd, ha William Burns lesz a CIA igazgatója”.
A hatvannégy éves Burns – aki korábban nem dolgozott hírszerző tisztként – nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Óriási tiszteletet tanúsítok a CIA-ban dolgozó kollégáim iránt, a világ kemény helyein szolgáltam velük együtt, és közvetlenül láthattam azt a bátorságot és profizmust, amelyet felmutattak”.
Amennyiben megerősítik pozíciójában, William Burns Gina Haspelt, a CIA első női igazgatóját váltja majd a Központi Hírszerző Ügynökség élén.
We now have over 150,000 signatures demanding a special counsel to investigate #Biden corruption! Help us reach 200k. Please share, RETWEET, and sign now:https://t.co/G77lliVRbv
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY