A béketárgyalások során változhatnak az álláspontok, végül megszületik a békemegállapodás Ukrajnáról, és ez sokak számára megdöbbentő lesz – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök a Wall Street Journal című amerikai lapnak adott interjújában, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Vance elmondta: „Úgy gondolom, hogy ez egy olyan megállapodáshoz vezet, amely sok embert sokkolni fog.” Szerinte Donald Trump amerikai elnök nem fog „szemellenzővel” belemenni a megállapodásba, és kijelenti: „Minden kérdés az asztalon van, kössünk alkut”.
Az amerikai alelnök azt is elmondta, hogy Trump megváltoztathatja álláspontját a tárgyalások előrehaladásának függvényében. „Trump elnök azt mondhatná, hogy ezt nem akarjuk, lehet, hogy nem szeretjük, de hajlandóak vagyunk újra kezdeni a vitát, ha az oroszok nem lesznek jó tárgyalópartnerek, vagy ha vannak olyan dolgok, amelyek nagyon fontosak az ukránok számára, amelyeket le akarnánk venni az asztalról” – tette hozzá J. D. Vance.
Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajna és Oroszország kérdéseivel foglalkozó különmegbízottja a The New York Postnak adott interjújában kijelentette, az orosz–ukrán háború megoldásának kérdését pragmatikusan kell megközelíteni – ez azt jelenti, hogy mindkét félnek fel kell adnia valamit, számolt be a Jevropejszka Pravda.
Kellogg elmondása szerint a háború nem ér véget Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások nélkül, aminek következtében mindkét félnek engedményeket kell tennie.
„Itt viszont meg kell határozni: melyik szakaszban vagyunk? Mi az elfogadható? Ez mindenki számára elfogadható lesz? Nem. De próbálják meg megőrizni ezt az egyensúlyt” – mondta.
Kellogg megjegyezte, hogy miután szeptemberben találkozott Zelenszkijjel a Trump Towerben, Trump megjegyezte, hogy létrejöhet egy olyan megállapodás, amely „mindkét fél számára előnyös lenne”.
„Ezt nagyon pragmatikusan kell megközelíteni, értik? Visszatérek Roosevelthez és a portsmouthi szerződéshez, amely 1905-ben véget vetett az orosz–japán háborúnak”, magyarázta az amerikai elnök különleges képviselője.
„Az orosz cár és a japánok készen álltak kilépni az ajtón a tárgyalások alatt, és Roosevelt valójában összehozta őket, és azt mondta: mindkettőtöknek engednie kell egy kicsit. És mindketten engedtek. És mi történt: Roosevelt Nobel-békedíjat kapott, és a háború véget ért. Szóval úgy gondolom, hogy most pontosan ez történik”, mondta Kellogg.
Emellett bírálta az előző amerikai kormányt az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos politikája miatt, és kijelentette, hogy Donald Trump egységes megközelítést fog alkalmazni.
[type] => post
[excerpt] => Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajna és Oroszország kérdéseivel foglalkozó különmegbízottja a The New York Postnak adott interjújában kijelentette, az orosz–ukrán háború megoldásának kérdését pragmatikusan kell megközelíteni – ez azt jelenti, ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1739022540
[modified] => 1739004777
)
[title] => Kellogg: pragmatikusan kell megközelítenünk az ukrajnai háború megoldását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=140156&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140156
[uk] => 140066
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 140067
[image] => Array
(
[id] => 140067
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/5b339550-e0be-11ef-8ef1-71c8ca859cc7jpg.webp
[original_lng] => 9958
[original_w] => 640
[original_h] => 359
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/5b339550-e0be-11ef-8ef1-71c8ca859cc7jpg-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/5b339550-e0be-11ef-8ef1-71c8ca859cc7jpg-300x168.webp
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/5b339550-e0be-11ef-8ef1-71c8ca859cc7jpg.webp
[width] => 640
[height] => 359
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/5b339550-e0be-11ef-8ef1-71c8ca859cc7jpg.webp
[width] => 640
[height] => 359
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/5b339550-e0be-11ef-8ef1-71c8ca859cc7jpg.webp
[width] => 640
[height] => 359
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/5b339550-e0be-11ef-8ef1-71c8ca859cc7jpg.webp
[width] => 640
[height] => 359
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/5b339550-e0be-11ef-8ef1-71c8ca859cc7jpg.webp
[width] => 640
[height] => 359
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1738997578:12
[_thumbnail_id] => 140067
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2409
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6caf26ce6bb036f2d08bc0148c0d56a8] =>
After bringing together several European leaders, I have just spoken with President @realDonaldTrump and then with President @ZelenskyyUa.
We seek a strong and lasting peace in Ukraine. To achieve this, Russia must end its aggression, and this must be accompanied by strong…
Vlagyimir Putyin Ukrajnát „az ellenoldalnak” nevezte a szó szoros és átvitt értelmében. Az agresszor ország, Oroszország láthatóan kész mind a tárgyalásokra, mind a „kompromisszumokra” az ukrajnai háború befejezésével kapcsolatban. Ezt Vlagyimir Putyin orosz diktátor mondta a élő adásban tartott beszédében, amit éves sajtótájékoztatójával kötött egybe december 19-én, csütörtökön.
„A politika a kompromisszum művészete. Mindig azt mondtuk, hogy készek vagyunk mind a tárgyalásokra, mind a kompromisszumokra. Csak arról van szó, hogy az „ellenoldal” – a szó szoros és átvitt értelmében – nem volt hajlandó tárgyalni. Mi erre mindig készen állunk. A tárgyalások eredménye pedig mindig kompromisszum”, jelentette ki Putyin.
A Kreml ura ismét felszólította Ukrajnát, hogy a „2022-es isztambuli megállapodások” alapján egyezzen bele a béketárgyalásokba.
„Az ukrán fél parafálta ezt a dokumentumot, tehát egyetértett vele. Aztán valamiért visszautasította”, mondta Putyin, és ismét Borisz Johnson volt brit miniszterelnököt hibáztatta, aki állítólag rávette Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy „harcoljon az utolsó ukránig”.
Ugyanakkor ismét egyértelművé tette, hogy most megkérdőjelezi Volodimir Zelenszkij legitimitását.
„Ha valaki részt vesz a választásokon (Ukrajnában – szerk.), és azon legitimitást kap, akkor bárkivel tárgyalni fogunk, Zelenszkijjel is”, biztosított Putyin, és hozzátette: immár legitimnek tartja a Legfelső Tanácsot és annak elnökét.