Kęstutis Budris litván külügyminiszter hibának nevezte az Egyesült Királyság azon döntését, hogy nem hívták meg a balti államok vezetőit a múlt vasárnap Londonban megtartott Ukrajnáról szóló tárgyalásokra – közölte a Jevropejszka Pravda az LRT-re hivatkozva.
Budris elmondta, hogy beszélt a skandináv országokbeli kollégáival, és ők „pontosan ezt az üzenetet közvetítették”.
„Számunkra nagyon fontos, hogy Európa egy közös asztal mögött üljön… Európa erőfeszítései ennek az asztalnak és a jövőbeli béketárgyalások napirendjének kialakítására most már nyilvánvalóak”, mondta a litván külügyminiszter.
Elmondása szerint egyértelműek a balti országok részvételének okai az ilyen találkozókon.
„Az első dolog, amit a balti országok és Litvánia tesz Ukrajnáért, az a támogatás, mind relatív, mind abszolút értelemben, nagyszerű. Emellett saját védekezésünket is erősítjük” – mondta a miniszter.
Emellett hozzátette, hogy „egyes, Ukrajnával kapcsolatos megállapodások következményei Litvániában közvetlenül érezhetők lesznek”.
A londoni találkozón Franciaország, Németország, Dánia, Olaszország, Törökország, a NATO és az Európai Unió vezetői vettek részt.
[type] => post [excerpt] => Kęstutis Budris litván külügyminiszter hibának nevezte az Egyesült Királyság azon döntését, hogy nem hívták meg a balti államok vezetőit a múlt vasárnap Londonban megtartott Ukrajnáról szóló tárgyalásokra. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1741105500 [modified] => 1741080434 ) [title] => Litvánia hibának nevezte, hogy nem hívták meg a balti államokat a londoni csúcstalálkozóra [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=143318&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 143318 [uk] => 143230 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 143231 [image] => Array ( [id] => 143231 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/241868.jpg [original_lng] => 99920 [original_w] => 1200 [original_h] => 799 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/241868-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/241868-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/241868-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/241868-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/241868.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/241868.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/241868.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1741073235:12 [_thumbnail_id] => 143231 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2486 [_oembed_f580eca4b4f6b377a148aa906e0385c2] =>
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on 🇩🇪 to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help 🇺🇦 and restore peace in Europe quickly. 🇩🇪 as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, 🇱🇻 🇪🇪 🇱🇹 Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.