Ukrajna újabb keresetet nyújtott be Oroszország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Az agresszor országot az ukrajnai invázió kapcsán az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésével vádolják – olvasható az igazságügyi minisztérium honlapján.
„Folytatva a 2014-ben, Ukrajna déli és keleti részén megkezdett inváziót, 2022. február 24-én Oroszország teljes körű háborút indított Ukrajna ellen azzal a céllal, hogy megdöntse Ukrajna demokratikusan megválasztott kormányát és tovább rombolja Ukrajna szuverenitását. Ukrajna keresetének célja az Oroszország által elkövetett szörnyű és tömeges emberi jogi jogsértések mielőbbi megszüntetése, a beadvány mind a magánszemélyek, mind a jogi személyek javát szolgálja” – mondta Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta, az agresszor ország nap mint nap válogatás nélkül és aránytalanul alkalmaz katonai erőt és eszközöket a polgári lakosság és az állampolgárok vagyona ellen Ukrajna-szerte, megsértve a nemzetközi jog összes erre vonatkozó normáját. Az Ukrajna által benyújtott dokumentum az oroszok a háború korai szakaszában „kirívó” emberi jogi szabálysértéseit taglalja, leírást ad az orosz invázió kezdetétől, 2022. február 24. reggelétől történt eseményekről az április 7-i csapatkivonásig Kijev környékéről és más északi városokból.
„Ukrajna az Orosz Föderáció által az elkövetkezendő időszakban elkövetett jogsértéseire vonatkozó panaszait a keresethez csatolt következő kiegészítéseiben küldi meg az Emberi Jogok Európai Bíróságának” – tette hozzá az Igazságügyi Minisztérium.
A kereset keretein belül Ukrajna az orosz csapatok teljes kivonása mellett pénzbeli kártérítést is követel a károsultak számára. Az orosz katonai invázió első szakaszában a kár legalább 80 milliárd dollárt tett ki, Oroszország számos esetben súlyosan megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, beleértve az élethez való jogot (2. cikk), a kínzás tilalmát (5. cikk), a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát (8. cikk), a gondolat- és véleményszabadsághoz való jogot (9. és 10. cikk), a gyülekezési szabadságra való jogot (11. cikk) és a tulajdon védelméhez való jogot (1. cikk).
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
Matthew Brann, kerületi bíró „alaptalannak és spekulatívnak” nevezte Donald Trump, hivatalban levő elnök csapatának érveit a pennsylvaniai szavazatok újraszámlálása kapcsán, áll a nyilatkozatában – közölte a DW.
„A bíróságnak érdem nélküli érveket és spekulatív vádakat nyújtottak be. Az Egyesült Államokban ez nem szolgálhat indokként arra, hogy egy választópolgártól megvonják a választójogát, nem is beszélve az ország hatodik legnépesebb államának összes szavazójáról” – mondta Brann bíró.
Ezzel a perrel Trump csapata megpróbálta megakadályozni, hogy Bident Pennsylvania államban győztessé kiáltsák ki. Trump csapata azt állítja, egyes választókerületekben tévesen engedték meg a választóknak, hogy kijavítsák a levélszavazataikon vétett hibáikat.
A pennsylvaniai győzelem 20 szavazatot ad az amerikai elnökjelöltnek. Az amerikai média becslései szerint Biden 306 szavazattal rendelkezik, ami jóval meghaladja az amerikai elnökválasztás megnyeréséhez szükséges 270 szavazatot.
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
Jake Tapper: "One doesn’t have to be brilliant to attempt a coup."
John Bolton: "I disagree with that. As somebody who has helped plan coup d’etat, not here, but other places, it takes a lot of work." pic.twitter.com/REyqh3KtHi
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
In a phone call with CNN minutes after Biden announced his exit from the 2024 race, former President Trump responded, “He is the worst president in the history of our country. He goes down as the single worst president by far in the history of our country.” While it's unclear who…