Több parlamenti képviselő rendszeresen utazik külföldre, a Legfelső Tanács teszületének a fele jelenleg is imareggelin van az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök az Odile Renaud-Bassoval, az Európai fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij megjegyezte: szeretné, ha „az ukrajnai önkormányzatok dolgoznának”. „Folyamatosan úgy tüntetnek fel, mint olyan embert, aki nem engedi meg a parlamenti képviselőinknek, hogy állandó üzleti úton legyenek. Ma az Egyesült Államokban imareggelit tartanak – tette hozzá. Ez nagyon fontos, miközben az ukrán parlament körülbelül fele ezen a reggelin van, és nem Herszonban, nem Harkiv megyében, nem Zaporizzsjában, nem Szumiban” – tette hozzá.
Az elnök tisztázta, hogy a probléma nem az amerikai látogatásban van, hanem „a parlamenti képviselők állandó üzleti útjaiban, akiknek ehelyett az emberekért kellene dolgozniuk”. Ugyanakkor szerinte ez nem vonatkozik minden képviselőre. „Nagyon elégedett vagyok a parlament munkájával, de sajnos nem minden nap működik” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.