Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter támogatja a kannabisz legalizálását az országban, annak ellenére, hogy a koalíción belül vita van ennek kapcsán – számolt be a dpa.
„Továbbra is úgy gondolom, hogy a kannabisztörvényt a Bundestag a február 19. és 23. közötti héten fogadja el, és április 1-jén lép életbe” – mondta Lauterbach a Welt vasárnapi lapnak adott interjújában.
A német egészségügyi minisztérium vezetője ezt megelőzően úgy nyilatkozott, hogy a projekttel kapcsolatos tárgyalások jól haladnak.
Ugyanakkor a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusai, amelynek Lauterbach is tagja, valamint Olaf Scholz kancellár fenntartásukat fejezték ki ezzel kapcsolatban, különösen az aggasztják őket, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy az iskolák közelében fogják fogyasztani a kannabiszt. Lauterbach válaszában megjegyezte: „Nem akarjuk, hogy az iskolák vagy óvodák előtt kannabiszt szívjanak, ezért 100 méteres távolságot határoztunk meg tiltott zónaként. Ésszerű döntésnek tartom”. Elmondása szerint a rendőrség nehézségekbe ütközhet, de a jelenlegi feketepiacot is nehéz ellenőrizni.
[type] => post [excerpt] => Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter támogatja a kannabisz legalizálását az országban, annak ellenére, hogy a koalíción belül vita van ennek kapcsán. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1706116140 [modified] => 1706094483 ) [title] => A német egészségügyi minisztérium vezetője a koalíciós vita ellenére is legalizálni akarja a kannabiszt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=101539&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 101539 [uk] => 101189 ) [trid] => ild5234 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 101190 [image] => Array ( [id] => 101190 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/191918-1-large.jpg [original_lng] => 130023 [original_w] => 1140 [original_h] => 641 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/191918-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/191918-1-large-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/191918-1-large-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/191918-1-large-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/191918-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 641 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/191918-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 641 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/191918-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 641 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1706087283:5 [_thumbnail_id] => 101190 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3157 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_762ec9a063f034e9f2e158da53a3fa3e] =>
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
A kormány ukránokat öl meg a hozzá nem értő intézkedéseivel, így az orvosi kannabisz legalizálásáról szóló törvény aláírási zárlatának feloldásával – jelentette ki csütörtökön Julija Timosenko, a Batykivscsina párt vezetője videoüzenetében a Legfelső Tanács azon döntésére reagálva, hogy feloldja az orvosi kannabisz legalizálásáról szóló törvény aláírásának blokkolását, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Timosenko elmondta: „Nem elég, hogy az ukránokat megöli a háború, az inkompetens és korrupt kormány, most egy olyan nehéz kábítószert is bevet, mint a marihuána, amelyet törvényben legalizálnak.” Azt is kijelentette, hogy tetteivel a kormány valójában azt akarja, hogy Ukrajna a háború alatt „hídfővé váljon a drogmaffia Ukrajnába való nagyszabású behatolásával kapcsolatos bűnözésben”.
„Mi több, ők (a kormány, a parlament) nem korlátozódnak erre. A Legfelső Tanács előtt ma is vannak törvénytervezetek a pornográfia, az azonos neműek házasságának és a prostitúciónak a legalizálásáról. Ez a mai uralkodó csapat politikája? Mit készítettek elő Ukrajnának? Én és a parlamenti frakciónk küzdeni fogunk az ellen, hogy a háború alatt a kormány a tetteivel tönkretegye az ukrán nép jövőjét” – tette hozzá Julija Timosenko.
A Legfelső Tanács 2023. december 21-én második olvasatban megszavazta az orvosi kannabisz legalizálását, amely lehetővé teszi a kender alapú gyógyszerek használatát, előállítását és tudományos kutatását. Ezt követően a Batykivscsina párt frakciójának képviselői bejegyezték a parlamentben a Legfelső Tanács határozatának visszavonásáról szóló határozattervezetet, és általában véve az orvosi kannabisz legalizálásáról szóló törvénytervezetet. Január 16-án a parlament leszavazta ezt a határozatot, és ezáltal feloldotta az orvosi kannabiszról szóló törvényjavaslat aláírását.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A kormány ukránokat öl meg a hozzá nem értő intézkedéseivel, így az orvosi kannabisz legalizálásáról szóló törvény aláírási zárlatának feloldásával – jelentette ki csütörtökön Julija Timosenko. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1705593720 [modified] => 1705584593 ) [title] => A kormány megöli az ukránokat az orvosi kannabisz engedélyezéséről szóló törvény aláírásra engedésével – Julija Timosenko [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=100987&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 100987 [uk] => 100992 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 100988 [image] => Array ( [id] => 100988 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tyimosenko.jpg [original_lng] => 26751 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tyimosenko-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tyimosenko-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tyimosenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tyimosenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tyimosenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tyimosenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tyimosenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1705578815:2 [_thumbnail_id] => 100988 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5449 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ab2e0c3b129b84c62fa7d410469f4801] =>
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
A parlament csak jövő év január közepén tudja feloldani a törvénytervezet aláírását.
A Batykivscsina párt képviselői határozatot nyújtottak be a Legfelső Tanácshoz az orvosi kannabisz legalizálásáról szóló törvénytervezet elfogadásáról szóló határozat visszavonásáról. A hírt Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő közölte.
„A feloldás után az elnöknek is alá kell írni. És figyelembe véve, hogy a törvény csak hat hónap múlva lép hatályba, várhatóan valamikor 2024 júliusában lép működésbe” – jegyezte meg Zseleznyak.
Sztefanisina elmondta, hogy a módosítások egy része lassítja az orvosi kannabiszról szóló törvénytervezet elfogadásának folyamatát.
Rengeteg dokumentumot mutatott fel 882 törvénymódosítással, amelyeket több mint három hónapon át elemeztek. Sztefanisina megjegyezte, hogy a csapat mindent megtett annak érdekében, hogy a törvénytervezet működjön, amint a Miniszteri Kabinet elfogadja a teljes törvénymódosítást. A betegek pedig már jövőre kaphatnak gyógyszert és enyhíthetik fájdalmukat. A módosítások egy része azonban csak lassítja az elfogadási folyamatot.
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén elfogadta az orvosi kannabisz legalizálásáról szóló 7457. számú törvénytervezetet, a képviselők első olvasatban megszavazták a forradalminak számító jogszabályt – közölte az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a törvényt 268 igen szavazattal fogadta el a parlament. A jogszabály a kender nemzetségbe tartozó növények (kannabisz) gyógyászati, ipari célú, tudományos és tudományos-műszaki célú forgalmának legalizálását írja elő. Célja a feltételek megteremtése a háború következtében keletkezett onkológiai megbetegedések és poszttraumás stressz zavarok kezeléséhez való hozzáférés növeléséhez.
A kannabisz, gyanta, kivonatok és tinktúrák, valamint a tetrahidro-kannabinol (THC) – az első és eddig egyetlen, egyes országokban jelenleg orvosi használatra engedélyezett kannabinoid – korlátozott legalizálása várható. A szintetikus THC-n alapuló gyógyszereket számos nyugati országban alkalmazzák a rák kemoterápia mellékhatásainak kiküszöbölésére. Tanulmányok igazolják, hogy hatásosak lehetnek glaukóma, Tourette-szindróma, skizofrénia, különféle pszichózisok, fantomfájdalom, neuropátiás fájdalom és néhány egyéb betegség esetén.
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Volodimir Zelenszkij elnök szorgalmazta az orvosi kannabisz legalizálását és az ilyen drogok használatát mindenki számára, akinek szüksége van rá – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az államfő Legfelsőbb Tanácsban elmondott beszédére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij rámutatott, hogy Ukrajnának alkalmaznia kell a világ összes legjobb gyakorlatát a testi és mentális rehabilitációban. „A világ összes legjobb gyakorlatát, a leghatékonyabb gyakorlatokat, minden megoldást, bármilyen nehéznek vagy szokatlannak is tűnnek számunkra, alkalmaznunk kell Ukrajnában, hogy az ukránoknak, minden állampolgárunknak ne kelljen elviselnie a fájdalmat, a stresszt és háborús traumákat” – hangsúlyozta.
Az elnök nemcsak az orvosi kannabisz legalizálását támogatta, hanem ellenőrzött ukrajnai termesztését is. „Végre őszintén legalizálnunk kell a kannabisz alapú gyógyszereket, a vonatkozó tudományos kutatásokat és az ellenőrzött ukrán termesztést mindenki számára, akinek szüksége van rá” – emelte ki Volodimir Zelenszkij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Ukrajna fokozatosan a gyógyszerek előállításához használt gyógyászati kannabisz legalizálása felé halad. Az ukránok nagy része azonban ellenzi az orvosi kannabisz legalizálását.