A világközösségnek határozott lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy Oroszország véget vessen az Ukrajnában indított háborúnak – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnök a holland parlamentben mondott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy egy hatékony stratégiának két kulcsfontosságú területre kell épülnie: Oroszország maximális elszigetelésére és Ukrajna stabil védelmi támogatására. Mint hangsúlyozta, a háború befejezése felé vezető első lépés Oroszország teljes politikai és gazdasági elszigetelése. Ez nemcsak a már meglévő korlátozásokat foglalja magában, hanem a „fájdalmas szankciókat” is, különösen az orosz olajra vonatkozóan. „Szükségünk van a 18. csomagra, valódi, fájdalmas szankciókra az orosz olaj ellen” – mutatott rá.
Az elnök szerint minden olyan együttműködési rendszert le kell állítani, amely lehetővé teszi a Kreml számára a gazdasági stabilitás fenntartását és a háború folytatását. Megemlítette az orosz olaj árplafonjának meghatározására szolgáló mechanizmus megvitatását is. Véleménye szerint csak a hordónkénti 30 dolláros árkorlátozás „fájna” igazán, és sokkal nehezebbé tenné Moszkva számára az agresszió finanszírozását.
Az államfő emellett az orosz tankerflotta blokkolását és Oroszország nemzetközi bankrendszertől való teljes elzárását is szorgalmazta. Szerinte a második prioritás Ukrajna hosszú távú védelmi támogatásának garantálása. Hangsúlyozta, hogy a Nyugatnak elszántságot és következetességet kell mutatnia a segítségnyújtásban, hogy Oroszország megértse, Ukrajna nem marad magára az agresszorral. „Oroszországnak látnia kell, hogy Ukrajna nem marad magára, és Európa sem fog meghátrálni” – hangsúlyozta.
Volodimir Zelenszkij arra a következtetésre jutott, hogy a Kreml szigorú elszigeteltségének és Kijev stabil támogatásának köszönhetően nemcsak a jelenlegi háborúnak vethetünk véget, hanem megakadályozhatjuk Oroszország jövőbeli agresszióját Európa és a szövetség ellen.
A kanadai parlament jóváhagyta a Justino Trudeau miniszterelnök által benyújtott törvényjavaslatot, amely lehetőséget biztosít az orosz vagyon elkobzására, számolt be a Reuters.
Sajtóértesülések szerint a C-19-es törvényjavaslat számos intézkedést javasol, többek között a külföldi állampolgár általi lakásvásárlás két évre szóló tilalmát, valamint az ukrajnai invázióért felelős személyek vagyontárgyainak elkobzására és eladására való jogot.
Köztudott, hogy a dokumentumot már megvitatta a felsőház és a formális királyi beleegyezést követően lesz törvényerejű.
Andrij Jermak, Ukrajna Elnöki Hivatalának vezetője elmondása szerint a változtatások előírják, hogy az elkobzott vagyontárgyak más orzságoknak is átadhatóak.
„Ukrajna esetében ez azt jelenti, hogy Kanada elkobozhatja a területén befagyasztott orosz vagyont, és átadhatja Ukrajnának. Ez az első precedens eset, amely a háború kitörését követően jogszabályban határozza meg az átadás mechanizmusát”, tette hozzá Jermak.
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Grateful to PM @JustinTrudeau for additional package of military aid. Canada and Canadian people demonstrate that the free world stands strong with us, as we are protecting our country and shared values. Thank you, Canada, for ongoing support till our victory.
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024