Volodimir Zelenszkij elnök sürgősségi törvényt írt alá, amely havi 50 ezer hrivnya kifizetését rendszeresíti az orosz fogságból szabadult katonáknak – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Legfelső Tanács honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint a jogszabály havi 50 ezer hrivnya folyósítását indítványozza azok számára, akiknek a fogságban töltött idő után hosszú távú felépülésre van szükségük. A kifizetést a kórházi kezelés első három hónapjában fogják végrehajtani.
A törvény meghatározza a fogságban lévő katonák által elszenvedett sérülésekről és betegségekről szóló igazolások beszerzésének eljárását. Korábban csak azok kaptak anyagi támogatást, akik sebesülést, zúzódást vagy csonkítást szenvedtek. Mostantól azok a katonai személyzet is számíthat támogatásra, akiknek a fogságban léte okozta súlyos vagy súlyos betegségük van.
Ahogy Julija Szviridenko miniszterelnök tisztázta, korábban csak azok kaptak ilyen kifizetéseket, akik sebesülést, légnyomást vagy rokkantságot kaptak. Sok katonának azonban a fogság után súlyos betegsége is van, amely hosszú távú kezelést igényel. „Az állam most már mindenkinek segítséget garantál, akit elfogtak. Fontos lépés ez a védőink átfogó támogatása felé” – írta a miniszterelnök.
Gyorsan váltották egymást a miniszterelnökök az utóbbi években a brit kormány élén, az ország modern kori történetében először hét olyan ember is van, aki betöltötte ezt a posztot, és akinek így a fizetésen kívül jár a széles körű és igen költséges biztonsági védelem.
A konzervatívok a negyedik kormányfőjüknél tartanak ugyanennyi év alatt, és a Downing Street 10. korábbi lakói kihasználják az egykori kormányfők iránti nemzetközi igényt, hat számjegyű összeget keresnek egy-egy beszéddel és előadással világszerte. Egyre többen aggódnak azonban a brit adófizetők növekvő költségei miatt, a külföldi utazások alatt is járó személyi biztosítás árát ugyanis az állam állja.
A „klubhoz” pedig hamarosan Rishi Sunak is csatlakozhat, ha a közvélemény-kutatásoknak megfelelően jövőre a Munkáspárt nyeri meg a választást. Ráadásul a személyi védelem mellett a brit kormányfőknek életük végéig jár bizonyos fizetés is, maximum évi 115 ezer font – akkor is, ha csak 44 napig töltötte be a posztot, mint Liz Truss. Az adófizetők pedig még évtizedekig számíthatnak ezekre a terhekre, mivel a volt brit kormányfők még fiatalok: Sunak 43, Truss 47 éves, Boris Johnson és David Cameron sem töltötte még be a hatvanat.
A magas rangú politikusok és a királyi család „dolgozó” tagjainak járó védelem pontos költségét nem tudni, azt hétpecsétes titokként őrzi a londoni belügyminisztérium.
„Régóta bevett politikánk, hogy erről nem adunk részletes tájékoztatást. Ha ezt tennénk, az veszélyeztetné az említett intézkedések integritását, és befolyásolná az egyének biztonságát” – reagált a Politicónak a tárca szóvivője.
A háttérben azonban már tesznek erőfeszítéseket a költségek csökkentésére, a lap szerint legalábbis ez magyarázza, hogy Harry hercegtől elvették a védelmet, amikor visszavonult az udvartól, és az ezzel kapcsolatos pert is elveszítette. Önmagában a rendőrséggel folytatott jogi csatározása is 300 ezer fontjába került azonban az Egyesült Királyság adófizetőinek.
A fontos emberek adófizetők által finanszírozott védelméről egy titokzatos szerv, a Királyi és Közszereplők Védelmének Végrehajtó Bizottsága (Executive Committee for the Protection of Royalty and Public Figures – RAVEC) dönt.
A bizottságban a belügyminisztérium, a fővárosi rendőrség és a királyi ház tagjai vesznek részt, akik egy független elnöknek adnak tanácsot az egyes személyekhez kapcsolódó lehetséges kockázatokról.
A RAVEC döntéseit biztonsági okokból nem hozzák nyilvánosságra, de megbízható források szerint a volt miniszterelnökök általában megkapják a biztosítást akkor is, amikor külföldön járnak. A biztosítást a fővárosi rendőrség egyik elitegysége, a Royal and Specialist Protection (RASP) adja, amelyre egyre nagyobb nyomás nehezedik.
Soha nem volt még ilyen gyorsan egymás után ennyi volt miniszterelnökünk, akiknek ennyi biztonságra volt szükségük. A kormány sok átszervezése után a rendőrségnek nehézséget okozott, hogy egyszerre találjon elég biztonsági embert ahhoz, hogy mindenkit megvédjen – ismerte el a lapnak egy jól értesült, neve elhallgatását kérő forrás, aki hozzátette, hogy a létszámhiány egyelőre csak az érintettek körében téma, és pluszforrásokra tudomása szerint nem érkezett hivatalos kérés.
RASP-os források azonban megerősítették: az elitegység tisztjei tavaly panaszkodtak arra, hogy az éves szabadságot és a pihenőnapokat törölték, és hogy konkrétan Boris Johnson esetében „más csapatoktól vontak el tiszteket, hogy megpróbálják gyorsan összerakni a biztonsági stábját” a tengerentúli utazásaihoz.
Akárkit pedig nem lehet csak úgy átrendelni az elitegységbe, az érintettnek ugyanis rendelkeznie kell megfelelő szintű lőfegyverhasználati, autóvezetési, néha még ezen is túlmenő kiképzéssel. Ehhez jön még a munkabér, a túlóra, a költségek, az utazások és élelmezés, és ezt mind az adófizetők állják.
A volt kormányfők pedig utaznak. Májusban Johnson járt Texasban és Las Vegasban, Truss pedig Tajvanon.
Mi fizetünk az egészért, miközben ők igazából csak szórakoznak – vélekedett a lapnak Dai Davies, a királyi család védelméért felelős egység egykori parancsnoka.
[type] => post [excerpt] => Gyorsan váltották egymást a miniszterelnökök az utóbbi években a brit kormány élén, az ország modern kori történetében először hét olyan ember is van, aki betöltötte ezt a posztot, és akinek így a fizetésen kívül jár a széles körű és igen költsége... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1688572080 [modified] => 1688525476 ) [title] => Sokba kerülnek a brit adófizetőknek a bukott kormányfők [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83674&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 83674 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 83675 [image] => Array ( [id] => 83675 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/brit.jpg [original_lng] => 135901 [original_w] => 1200 [original_h] => 859 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/brit-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/brit-300x215.jpg [width] => 300 [height] => 215 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/brit-768x550.jpg [width] => 768 [height] => 550 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/brit-1024x733.jpg [width] => 1024 [height] => 733 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/brit.jpg [width] => 1200 [height] => 859 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/brit.jpg [width] => 1200 [height] => 859 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/brit.jpg [width] => 1200 [height] => 859 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1688514677:12 [_thumbnail_id] => 83675 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2146 [_algolia_sync] => 831657955002 [_oembed_e77ed98104a2a09e6a462f07cde9d844] => {{unknown}} [_oembed_e7862821312e43f635dca5014025ef31] => {{unknown}} [_oembed_3d764bc4d3f3fa37d284d4e134c16814] =>
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.