Lemond hivataláról Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, a kormányzó Liberális Párt elnöke – a politikus döntését hétfőn jelentette be Ottawában.
Justin Trudeau közölte, döntése azt követően válik érvényessé, hogy pártja megválasztja új elnökét, aki egyben miniszterelnökként is tovább dolgozik.
Lemondását bejelentő nyilatkozatában a liberális politikus többi között azt mondta, hogy Kanada megérdemel egy működőképes parlamentet, amelyet – szavai szerint – teljes mértékben hatalmába kerítette az obstrukció, és amelyet a „produktivitás” teljes hiánya jellemez.
Kormányát egyben úgy jellemezte, hogy Kanada leghosszabb ideig hivatalban lévő kisebbségi kormánya volt.
Tisztségviselők ezzel egy időben közölték, hogy március 24-ig felfüggesztik a parlament működését. A törvényhozás eredetileg január 27-én ült volna össze. A kéthónapos ülésezési szünet lehetőséget ad a kormányzó párt új elnökének kiválasztására, azaz egyben az új miniszterelnök személyének megnevezésére.
A kanadai ellenzék három pártja jelezte, hogy márciusban, a parlament újbóli összeülését követően a liberális párti kormány elleni bizalmatlansági indítvány elfogadtatása lesz a céljuk.
Kanadában októberben tartanának szövetségi törvényhozási választást, de a kormány bukása esetén előrehozott választások következhetnek, amelynek esélyese a Pierre Poilievre vezette konzervatív párt.
A kisebbségi kormányt vezető Liberális Párt társadalmi támogatottsága jelentősen meggyengült az elmúlt időszakban. A közvéleménykutatások szerint a Konzervatív Párt jelenleg a választók 43-45 százalékának támogatását élvezi, míg a kormányzó Liberális Párt mögött az emberek 20 százaléka áll, és szintén 20 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik a baloldali Új Demokrata Párt.
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
Egyre valószínűbb, hogy Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke bejelenti lemondási szándékát, bár erről még nem született végleges döntés – mondta a Reutersnek egy, a miniszterelnökhöz közel álló forrás, aki kérte, hogy kiléte maradjon titokban.
Az illető azután nyilatkozott, miután a Globe and Mail arról számolt be, hogy Trudeau várhatóan már hétfőn bejelenti, hogy kilencévnyi hivatalban töltött idő után lemond a kormányzó Liberális Párt elnökségéről – számolt be a hvg.hu.
Trudeau távozásával a párt állandó vezető nélkül maradna egy kritikus időszakban, hiszen a felmérések szerint a liberálisok csúnyán kikapnak az ellenzéktől a választáson. A Globe and Mail beszámolója szerint egyelőre nem világos, hogy Trudeau azonnal távozik-e a hivatalából, vagy addig marad miniszterelnök, amíg a liberálisok nem választanak egy új pártelnököt.
Egyes források úgy tudják, a miniszterelnök megbeszélést folytatott Dominic LeBlanc pénzügyminiszterrel arról, hogy hajlandó lenne ideiglenesen a helyére lépni, de ez nem lenne kivitelezhető, ha LeBlanc indulni akar az idén októberig tartó választáson a miniszterelnöki posztért.
Miután Trudeau az év végén a korábbi pénzügyminiszter, Chrystia Freeland tudtára adta, hogy szeretné, ha távozna a kabinetből, egyre többen követelik a lemondását, igaz, a miniszterelnök akkor még ragaszkodott hozzá, hogy a következő választásokon is a Liberális Párt élére kíván állni. A kormányválságra hivatkozva az Egyesült Államok következő elnöke, Donald Trump azt javasolta Kanadának, hogy legyenek az USA új állama.
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök közel egy hónapja eltűnt a nyilvánosság elől, miközben a Liberális Párton belüli feszültségek egyre nőnek. A liberális világ újabb bástyája omolhat le.
A liberális kanadai miniszterelnök körüli helyzet december 16-án vált kritikussá, amikor Chrystia Freeland, Trudeau egykori pénzügyminisztere és kormányának egyik legbefolyásosabb tagja, egy nyilvános levélben kemény kritikával illette a miniszterelnököt, majd lemondott, írja a Bloomberg.
Az ünnepeket Trudeau egy nyugat-kanadai síparadicsomban töltötte, és egyelőre nem tervez hivatalos eseményeket vagy megjelenéseket, derül ki egy belső információból. A miniszterelnök még nem adott semmilyen nyilvános jelzést arról, hogy mikor és hogyan dönt a jövőjéről, miközben a Liberális Párton belüli nyomás folyamatosan nő.
A kanadai Konzervatív Párt vezetője, Pierre Poilievre egy sajtótájékoztatón 2024. december 16-án Ottawában miután Chrystia Freeland miniszterelnök-helyettes lemondott a Justin Trudeau-val fennálló nézeteltérések miatt Chrystia Freeland távozása megrendítette a Liberális Párt belső egyensúlyát. A Nanos Research legfrissebb felmérése szerint a Konzervatív Párt jelentős előnyre tett szert a Liberálisokkal szemben. A Trudeau otthonának számító Québec és Ontario tartományok liberális képviselői már nyíltan felszólították a miniszterelnököt, hogy lépjen vissza.
Toronto egyik liberális képviselője, Rob Oliphant nyilvános levélben követelte Trudeau távozását, hogy egy „szabad és átlátható vezetőválasztás” során új vezetőt válasszanak.
Eközben az ország többi liberális képviselői is kongatják a vészharangot attól tartva, hogy Donald Trump visszatérése az Egyesült Államok elnöki székébe további instabilitást okozhat a kanadai gazdaságban.
„Az ország gazdasági fenyegetésekkel nézhet szembe, különösen egy esetleges 25 százalékos amerikai importvám bevezetésével” – írta Kody Blois liberális képviselő.
A kanadai Liberális Párt jövője bizonytalan
A Nanos Research felmérése szerint a jelenlegi támogatottság alapján a Liberálisok elveszítik jelenlegi 153 mandátumuk nagy részét.
Minél tovább vár Trudeau azzal, hogy megszólítsa pártját és az ország közvéleményét, annál inkább kockáztatja, hogy egy párton belüli lázadást provokál – mondta Nik Nanos, a Nanos Research alapítója.
Egy esetleges vezetőváltás komoly kihívásokkal járna. A Liberálisok parlamenti pozíciója már most is ingatag, és a három legnagyobb ellenzéki párt bizalmatlansági szavazással fenyeget. Ha ez megtörténne, az automatikusan új választást eredményezne. Még ha a Liberálisok elkerülik is az idő előtti választást, egy vezetőválasztási folyamat három hónapig tartana, ami a jelenlegi helyzetben túlságosan hosszú idő, írja a Bloomberg.
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
Donald Trump, a leendő amerikai elnök floridai otthonába látogatott Justin Trudeau kanadai miniszterelnök pénteken – számolt be a kanadai és amerikai média a találkozóról.
A november 5-én amerikai elnökké választott republikánus politikus és Kanada liberális kormányfője vacsora keretében ült le beszélni Donald Trump Mar-a-Lago rezidenciáján – közölték magas rangú kanadai tisztségviselők. A kanadai közszolgálati média (CBC) beszámolója alapján Justin Trudeau repülőgépe floridai idő szerint az esti órákban landolt Palm Beach nemzetközi repülőterén.
A kanadai kormányfővel utazott Dominic LeBlanc, a kanadai közbiztonsági miniszter is. A személyes találkozót azt követően szervezték meg, hogy Donald Trump hétfőn 25 százalékos különvám bevezetését helyezte kilátásba minden Kanadából és Mexikóból az Egyesült Államokba exportált árucikkre. Donald Trump szerint ugyanis az Egyesült Államokkal szárazföldön szomszédos két állam nem tesz eleget az Egyesült Államokba tartó illegális bevándorlók megállítása és a kábítószer-csempészet megfékezése érdekében.
Justin Trudeau, a G7 országcsoport állam- és kormányfői közül az első, aki a november 5-i amerikai elnökválasztáson győztes Donald Trumppal személyesen találkozott. Justin Trudeau elutazása előtt, pénteken tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Donald Trump által kilátásba helyezett vámok ügyét komolyan kell venni. „Amikor ő ilyen nyilatkozatokat tesz, akkor azt szándékában áll ténylegesen kivitelezni” – fogalmazott a kanadai miniszterelnök, ugyanakkor kifejtette, hogy az ő felelőssége rámutatni arra, hogy a tervezett vám nemcsak Kanada számára lenne káros, hanem az amerikaiaknak is, a magánembereknek és az amerikai iparnak, vállalkozásoknak egyaránt.
Donald Trump hétfői bejelentését követően a kanadai kormányfő még aznap telefonon beszélt a leendő elnökkel, amit „jó beszélgetésnek” minősített. A kereskedelmi statisztikák szerint 2024 első kilenc hónapjában az Egyesült Államok 435 milliárd kanadai dollár (mintegy 120 ezer milliárd forint) értékben importált árukat északi szomszédjából, aminek legnagyobb hányada kőolaj és földgáz volt. A 2022-es teljes évben Kanada exportja az Egyesült Államokba 614 milliárd kanadai dollár volt.
Justin Trudeau kormányfő csütörtökön elismerte: kormányának ebben a kérdésben nem sikerült megfelelő egyensúlyt találnia a koronavírus-járványt követően.
Justin Trudeau kormányát bírálatok érték, amiért azt tervezte, hogy a következő két évben évi 500 ezer bevándorlót enged be az országba. A kormányfő csütörtökön azonban már azt jelentette be, hogy jövőre már csak 395 ezer embernek fognak letelepedési engedélyt adni, 2026-ban 380 ezernek, 2027-ben pedig 365 ezernek.
A járványt követő mozgalmas időkben a munkaerőigények kielégítése és a népességnövekedés biztosítása közepette nem találtuk meg a helyes egyensúlyt – hangsúlyozta Trudeau.
„A bevándorlás létfontosságú Kanada jövője szempontjából, azonban e folyamatnak ellenőrzöttnek és fenntarthatónak kell lennie” – tette hozzá.
A kormányfő kijelentette, hogy a bevándorlási keret csökkentésével lényegében két évre befagyasztják a népességnövekedést. Kanada áprilisban érte el a 41 milliós lélekszámot, ez 2019-ben még 37,5 millió volt.
Trudeau kijelentette, hogy Kanadának „stabilizálnia” kell a népességnövekedést, hogy felkészíthessék az egészségügyi ellátást, a lakásszektort, illetve szociális ellátásokat több ember befogadására a jövőben.
Marc Miller bevándorlási miniszter hangsúlyozta, hogy az alacsonyabb bevándorlási keret segít majd orvosolni a lakáshiányt is. Egyben azonban elismerte, hogy megváltozott a bevándorlás közmegítélése.
„Nyílt ország vagyunk, de nem mindenki jöhet be az országba” – mondta a kanadai bevándorlási miniszter, hozzátéve, hogy hazája továbbra is ambiciózus bevándorlási célokkal rendelkezik – adott hírt róla az MTI.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök pénteken újságíróknak nyilatkozva egyértelművé tette, Kanada teljes mértékben támogatja Ukrajnát abba, hogy nagy hatótávolságú fegyverek bevetésével védje meg polgári infrastruktúráját.
A kanadai kormányfő kijelentette, Kanada teljes mértékben támogatja Ukrajnát abban, hogy nagy hatótávolságú fegyvereket vessen be a háborúban.
Ennek célja, hogy megakadályozza és meggátolja, hogy Oroszország továbbra is képes legyen az ukrán polgári infrastruktúrát lerombolni – nyilatkozta Justin Trudeau.
Trudeau rámutatott Vlagyimir Putyin orosz elnök destabilizáló törekvéseire is.
Véleménye szerint az orosz vezető a nemzetközi szabályokon alapuló rendet próbálja aláásni. A miniszterelnök hangsúlyozta:
Ezért Kanada és mások egyértelműen kiállnak amellett, hogy Ukrajnának meg kell nyernie ezt a háborút Oroszországgal szemben.
A témában megszólalt a Fehér Ház is, közölték, az Egyesült Államok nem tervezi, hogy új politikai álláspontot jelent be pénteken azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna hogyan alkalmazhatja a számára átadott nagy hatótávolságú rakétákat.
Korábban beszámoltunk arról, a brit és az amerikai vezetők pénteken kulcsfontosságú találkozót tartanak Washingtonban az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A megbeszélésen olyan terveket vitatnak meg, amelyek lehetővé tennék Ukrajna számára, hogy nyugati rakétákkal oroszországi célpontokat támadjon.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök este figyelmeztetést adott ki, amelyben egyértelművé tette álláspontját az üggyel kapcsolatban:
Ez azt jelenti, hogy a NATO-országok, az Egyesült Államok és az európai országok Oroszország ellen harcolnak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a NATO washingtoni csúcstalálkozója keretében tartott megbeszélésen elítélték az Ukrajna elleni legutóbbi orosz rakétatámadást.
A kanadai kormányfő hangsúlyozta, hogy országa készen áll a szükséges orvosi támogatás nyújtására a kijevi Ohmatdit Gyermekkórház elleni orosz támadás áldozatainak, valamint bejelentette az Ukrajna számára újabb, 500 millió kanadai dollár értékű katonai támogatási csomagot. „Nagyon fontos, hogy embereink ezt hallják. Köszönöm a segítséget, a kiegészítő védelmi csomagot. Ez megerősíti hőseinket a csatatéren” – mondta Volodimir Zelenszkij.
A vezetők megvitatták Ukrajna védelmi igényeit és az összehangolt együttműködést.
Pánikot váltott ki az a bizottsági jelentés a kanadai parlamentben, amely azt állítja: meg nem nevezett politikusok titokban külföldi kormányok diplomatáival dolgozhattak össze az ottawai döntéshozatal utóbbiak számára kedvező befolyásolása érdekében – írja a Politico.
A kanadai parlament nemzetbiztonsági és hírszerzési bizottsága új jelentést adott ki, amely arra utal, hogy egyes kanadai törvényhozók maguk segíthettek külföldi szereplőknek abban, hogy beavatkozzanak a politikai kampányokba és döntéshozatalba. Az összpárti bizottság hétfőn azt közölte, hogy olyan értesüléseket vizsgált, amelyek szerint meg nem nevezett parlamenti képviselők „félig-meddig szándékosan” külföldi képviseletekkel együttműködve mozgósítottak szavazókat, azoktól készpénzt vehettek át, és velük bizalmas információkat oszthattak meg, továbbá egyes diplomatáktól utasításokat kaptak a parlamenti döntéshozatal befolyásolására.
Justin Trudeau liberális párti miniszterelnököt a fejlemények miatt támadás alá vette Pierre Poilievre, a konzervatívok vezetője, felszólítva a kormányt arra, hogy hozza nyilvánosságra az érintett képviselők nevét. „A nemzetbiztonsági bizottság szerint vannak olyan képviselőink, akik tudatosan dolgoztak ellenséges külföldi kormányoknak” – mondta Poilievre szerdán, hozzátéve:
A kanadaiaknak joguk van tudni, hogy kikről és miről van szó – kik ők?
A jelentésben foglaltak nyomás alá helyezték a rendőrséget, hogy vizsgálja ki az esetet, egyúttal újabb vitát szít arról, hogy a szövetségi kormány mennyire képes megfékezni a külföldi beavatkozást Kanadában. A legmagasabb titkosszolgálati felhatalmazással rendelkező bizottság a megállapításait több mint 4000 dokumentumra és mintegy 1000 bizonyítékra alapozta.
A riport szerint továbbra is Kína jelenti a legnagyobb veszélyt Kanadára, Indiával a második helyen.
A bizottság emellett arra is jutott, hogy mivel az ország eddig nem kezelte megfelelően a nemzetbiztonsági információk büntetőeljárásokban való felhasználásával kapcsolatos, régóta fennálló kihívásokat, az illegális tevékenységek miatt nem valószínű, hogy büntetőjogi vádemelésre kerül sor.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetést folytatott Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel, amely során utóbbi megerősítette részvételét a békecsúcson.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy részt vesz a svájci békecsúcson idén júniusban.
„Júniusban lesz az első ukrajnai békecsúcs, és ott lesz Kanada” – írta Zelenszkij.
Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy Kanada vezeti az erőszakosan kitelepített ukrán gyermekek visszatéréséért létrehozott nemzetközi koalíciót. Hangsúlyozta, hogy a békecsúcson való részvétele alapvetően fontos több ezer ember hazatéréséhez.
Ukrajna és Kanada vezetői megvitatták a harctér jelenlegi helyzetét és a folyamatos védelmi támogatást is.
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke bejelentette, hogy részt vesz a svájci békecsúcson, amelyet június 15–16-án rendeznek meg Burgenstockban – írja a Eurointegration.
A politikus az X-en tett bejelentést szombaton.
The First Peace Summit for Ukraine is in June — and Canada will be there.
I look forward to joining other world leaders to advance our shared goal of just and lasting peace for Ukraine.
Justin Trudeau elmondása szerint várja a lehetőséget, hogy a világ más vezetőivel csatlakozhasson „az igazságos és tartós béke″ ukrajnai előmozdításában.
Svájc több mint 160 országot és nemzetközi szervezetet hívott meg, Oroszországot azonban nem.
[type] => post
[excerpt] => Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke bejelentette, hogy részt vesz a svájci békecsúcson, amelyet június 15–16-án rendeznek meg Burgenstockban – írja a Eurointegration.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1715526180
[modified] => 1715514730
)
[title] => A kanadai miniszterelnök is részt vesz a svájci békecsúcson
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=112754&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 112754
[uk] => 112740
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 112741
[image] => Array
(
[id] => 112741
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/630-360-1686406418-583.jpg
[original_lng] => 41871
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/630-360-1686406418-583-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/630-360-1686406418-583-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/630-360-1686406418-583.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/630-360-1686406418-583.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/630-360-1686406418-583.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/630-360-1686406418-583.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/630-360-1686406418-583.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1715503931:12
[_oembed_fa6f75d046d5c9ee806f5b6f8a98f569] =>
The First Peace Summit for Ukraine is in June — and Canada will be there.
I look forward to joining other world leaders to advance our shared goal of just and lasting peace for Ukraine.
Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024