Csehország az európai uniós külügyminiszterek szombati tanácskozásán Koppenhágában újra javasolni fogja, hogy korlátozzák az orosz diplomaták mozgását a schengeni övezetben – mondta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter újságíróknak pénteken Prágában, mielőtt elindult volna a dán fővárosba.
Ahogy az idősebb Cato szenátor Rómában minden beszédében elmondta, hogy Karthágónak vesznie kell, úgy én is ezen a találkozón megismétlem, hogy az Európai Uniónak meg kell állítania az orosz diplomaták szabad mozgását Schengenben – jelentette ki a miniszter. A jelenlegi szabályozás aszimmetrikus és lehetőséget az orosz rendszernek, hogy visszaéljen vele – tette hozzá Lipavsky.
Ukrajnával kapcsolatban a politikus azt mondta: amíg Vlagyimir Putyin nem mutat őszinte érdeklődést a béke iránt, addig az Európai Uniónak fokoznia a kell a gazdasági nyomást Moszkvára.
A szankciók hatékonyak, ami abból is látszik, hogy az orosz gazdaságban komoly gondok kezdenek mutatkozni.
„Most az árnyékflottáról beszélünk, arról, hogyan kezeljük azokat a forrásokat, amelyekből Oroszország gazdaságát és katonai gépezetét élteti” – mutatott rá Jan Lipavsky.
Az uniós miniszterek tanácskozásán a Nyugaton befagyasztott orosz pénzekről is szó lesz. Csehország azon az állásponton van, hogy ezeknek a pénzeknek a kamatait Ukrajna megsegítésére kellene felhasználni – közölte az MTI.
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
Jan Lipavsky cseh külügyminiszter Dnyipróban tett látogatása során helyi tisztviselőkkel tárgyalt, de a találkozó egy részét a légiriadó miatt óvóhelyen kellett megtartani, számolt be a České noviny.
Lipavsky nemrégiben Dnyipróban tárgyalt Szerhij Lissakkal, a Dnyipropetrovszki Megyei Katonai Adminisztráció vezetőjével és Mikola Lukasukkal, a megyei tanács elnökével.
A tárgyalások első részét egy óvóhelyen tartották a légriadó miatt. A beszélgetés során Lipavsky többek között tájékoztatta az ukrán képviselőket Andrij Szibiha külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokról, és hangsúlyozta a Dnyipropetrovszk régióban megvalósuló humanitárius és egyéb projekteket, amelyekre Csehország a háború utáni újjáépítés során összpontosít.
Közölték, hogy a cseh diplomácia vezetője virágokat helyezett el az orosz tüzérségi támadás áldozatainak emlékművénél. 8 óra körül ismét megszólaltak a szirénák, és az ünnepség után a küldöttség kénytelen volt az óvóhelyre menni, ahol körülbelül 15 percet töltöttek.
Ugyanakkor Lipavsky kedden este is kénytelen volt az óvóhelyre menni, mert légiriadó volt Kijevben.
Hivatalos látogatásra hétfőn Ukrajnába érkezett Jan Lipavský cseh külügyminiszter – számolt be az rbc.ua hírportál Lipavsky X-en (Twitter) közzétett bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint a cseh diplomácia vezetője most hatodik alkalommal látogatott Ukrajnába a teljes körű háború kezdete óta, ami Prága következetes támogatását jelzi Kijev iránt. „Hatodik ukrajnai utamra egyértelmű üzenettel érkeztem – Csehország nem fogja megtagadni az ukránok támogatását az orosz agresszor elleni harcban” – mutatott rá Jan Lipavský.
Amikor legutóbb Jan Lipavský 2024. november 22-én vonattal Kijevbe érkezett, kijelentette, azért jött, hogy tudni szeretné, miként birkóznak meg az ukránok az orosz légitámadásokkal.
Csehország Ukrajna egyik legaktívabb partnerországa. Prága támogatja Ukrajna EU-integrációját, és katonai segítséget is nyújtott az ukrán hadseregnek, beleértve páncélozott járműveket, lőszert, kézifegyvereket és egyéb fegyverzeteket.
I met with Her Royal Highness The Princess Royal, Princess Anne. This is the first visit of Her Royal Highness to Ukraine since our independence was reinstated and it was symbolic that our meeting took place at such a historic site as Saint Sophia Cathedral in Kyiv.
Az országok határait nem lehet erőszakkal megváltoztatni. Csehország békét akar Ukrajnában, de annak formájával elsősorban Ukrajnának kell egyetértenie – írta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter az X-oldalán.
A cseh diplomácia vezetője a jövő péntekre Alaszkába tervezett amerikai–orosz elnöki találkozóval kapcsolatos hírekre reagált.
Az orosz elnök, Vlagyimir „Putyin nem győzte le Ukrajnát sem három nap, sem három év alatt. A tárgyalásokra Ukrajna támogatása, a szankciók és az ukrán bátorság kényszerítette” – mutatott rá Jan Lipavsky.
Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának továbbra is szabad országnak kell maradnia. „Az államhatárokat sem nyomással, sem zsarolással nem lehet mozgatni. Arról, hogy ki lesz az Európai Unió és a NATO tagja, az adott ország polgárai döntenek, nem Vlagyimir Putyin. Csehország békét akar, de annak formájával mindig elsősorban Ukrajnának kell egyetértenie” – tette hozzá a cseh külügyminiszter az MTI szerint.
Jan Lipavsky cseh külügyminiszter kijelentette, Donald Trump amerikai elnök elégedett a NATO-csúcstalálkozóval, számolt be a Jevropejszka Pravda a iRozhlasra hivatkozva.
Lipavsky úgy véli, hogy Trump elégedettnek tűnt a NATO-csúcstalálkozón, miután elérte a védelmi kiadások GDP-arányos emelését. A cseh miniszter nagyon sikeresnek nevezte a tárgyalásokat.
Lipavsky szerint Petr Pavel cseh elnök személyesen győzte meg Trumpot ezen lépés fontosságáról az ünnepi vacsora során.
„Azt hiszem, sikerült meggyőznünk Donald Trumpot. Pavel elnök egész este, körülbelül két órán át győzködte őt tegnap a vacsora alatt. Egymás mellett ültek a belga király asztalánál” – mondta Lipavsky.
Jan Lipavsky cseh külügyminiszter X-en közölt bejegyzésében írt arról, hogy szerinte Vlagyimir Putyin folytatni akarja a háborút, annak ellenére, hogy szombat este az orosz elnök közölte, hogy közvetlen tárgyalásokat tervez Kijevvel, viszont nem beszélt az elkötelezettek koalíciója által javasolt, május 12-től tervezett 30 napos fegyverszünetről − írta az Interfax-Ukrajina.
Ez egyszerű. Ukrajna és a demokratikus világ tűzszünetet követel, Putyin folytatni akarja a lövöldözést − közölte a cseh szaktárca vezetője. Amennyiben a tűzszüneti javaslatot Oroszország nem fogadja el, újabb szankcióra számíthat.
Andrej Babiš, der ehemalige Regierungschef Tschechiens und Spitzenkandidat seiner Partei ANO, ist wegen Betrugs bei der Einwerbung von EU-Fördermitteln angeklagt. Das Oberste Gericht in Tschechien hat einen früheren Freispruch aufgehoben 🔽 https://t.co/AP0AU9fsuq
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
Jan Lipavskýcseh külügyminiszter – Petr Pavel elnökkel ellentétben, aki kijelentette, hogy a háború befejezése után Oroszország átmenetileg megtarthatja ellenőrzését egyes ukrán területek felett – hangsúlyozta, hogy támogatja Zelenszkij győzelmi tervét – számolt be szerdán a Jevropejszka Pravda hírportál a cseh diplomácia vezetőjének Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Lipavský azt írta: az egyetlen béketerv, amely bizalmat érdemel, Zelenszkij elnök terve. „Kinek, ha nem nekünk kellene tudnunk, hogy a „béketárgyalások rólunk, nélkülünk” a pokolba vezetnek. Pontosan ezt hangsúlyoztam az Európai Unió Külügyi Tanácsának New York-i ülésén” – mutatott rá a cseh külügyminiszter.
Petr Pavel cseh elnök a The New York Times című amerikai lapnak adott interjújában megismételte, hogy Ukrajnának meg kell birkóznia azzal, hogy a háború befejezése után egyes területei átmenetileg Oroszország ellenőrzése alatt maradnak.
Ezt követően az ukrán Külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben elutasította az ukrán terület egy részének ideiglenes megszállás alatt elhagyásának lehetőségét és a hasonló „félszívű döntéseket”.
Pavel válaszul kijelentette: mindenki számára veszélyes lehet az a remény, hogy a háború néhány héten vagy hónapon belül Ukrajna egyértelmű sikerével zárul. Ezért – tette hozzá – ezt a kérdést annak fényében kell mérlegelni, ami reálisan lehetséges.