Lengyelország a második világháborús károkért és veszteségekért mindeddig nem kapott Németországtól jóvátételt, pedig soha nem mondott le róla – áll a szejm által szerdán csaknem egyhangúlag megszavazott határozatban, amely politikai, történelmi, jogi és pénzügyi felelősségvállalásra szólítja fel Berlint.
A lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt által beterjesztett dokumentumot a PiS összes jelen lévő képviselője mellett az ellenzék túlnyomó többsége is megszavazta. Négy ellenzéki képviselő adott le ellenszavazatot, 15-en tartózkodtak.
A dokumentumban a szejm felszólítja a német kormányt, hogy vállaljon „egyértelmű politikai, történelmi, jogi és pénzügyi felelősséget” a Harmadik Birodalom által kirobbantott második világháború összes, a Második Lengyel Köztársaságot és annak állampolgárait érintő következményéért.
„A német támadás és megszállás, a rendszerszintű népirtás rendkívüli sérelmeket és szenvedést, anyagi és nem anyagi károkat okozott” – írják.
Hangsúlyozzák, hogy Lengyelország „soha nem kapott kártérítést a német állam által okozott személyi és anyagi veszteségekért, miként jóvátételt sem a lengyel állampolgároknak okozott óriási mértékű sérelmekért”.
A határozat leszögezi, hogy a törvényes lengyel állam soha nem mondott le jóvátételi követeléséről Németországgal szemben. A képviselők erkölcsileg és jogilag alaptalannak nevezik azt az állítást, miszerint a lengyel követeléseket törvényesen visszavonták, vagy hogy azok elévültek volna.
A képviselők leszögezik továbbá: Lengyelország mindeddig nem kapott megfelelő jóvátételt a második világháború során a Szovjetunió agressziója nyomán elszenvedett anyagi és nem anyagi károkért sem.
Hozzáteszik: a szovjet támadás okozta károk mértékét még meg kell határozni, aminek alapján majd megteszik a megfelelő lépéseket az Oroszországi Föderációval szemben.
A határozat elfogadása azzal függ össze, hogy az illetékes lengyel parlamenti bizottság szeptember elején bemutatta a háború alatt elszenvedett, több mint 527,8 ezer milliárd forintnak megfelelő lengyel veszteségekről szóló jelentését. Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke ez alkalomból bejelentette: Lengyelország háborús jóvátételt fog követelni Németországtól.
Radoslaw Fogiel, a PiS szóvivője a szerdai parlamenti vita során közölte: a szejm határozata támogatást jelent a lengyel követelések érvényesítéséhez. A varsói kormány több tagja az utóbbi napokban közölte, hogy a parlamenti jelentésen alapuló diplomáciai jegyzéket néhány héten belül elkészítik és továbbítják Berlinbe.
A német kormány szeptember elején úgy reagált a lengyel jelentésre, hogy az ügyet lezártnak tekinti, mivel Lengyelország 1953-ban lemondott a háborús jóvátételről.
Az egykori Német Demokratikus Köztársaság és a volt Szovjetunió közötti 1953-es megállapodás nyomán az akkori kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya egy nyilatkozatban lemondott a szovjet blokknak járó német jóvátétel neki ítélt részéről. Varsó szerint a szovjet nyomásra tett nyilatkozat – amely a Trybuna Ludu kommunista napilapban 1953 augusztusában jelent meg egy jegyzék formájában – nem kötelező erejű nemzetközi jogforrás.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Lengyelország a második világháborús károkért és veszteségekért mindeddig nem kapott Németországtól jóvátételt, pedig soha nem mondott le róla – áll a szejm által szerdán csaknem egyhangúlag megszavazott határozatban, amely politikai, történelmi, ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1663233300
[modified] => 1663197139
)
[title] => Varsó soha nem mondott le a német jóvátételről – Lengyel szejm
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57520&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 57520
[uk] => 57561
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 39078
[image] => Array
(
[id] => 39078
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/lengyel-szejm.jpg
[original_lng] => 218821
[original_w] => 1000
[original_h] => 541
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/lengyel-szejm-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/lengyel-szejm-300x162.jpg
[width] => 300
[height] => 162
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/lengyel-szejm-768x415.jpg
[width] => 768
[height] => 415
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/lengyel-szejm.jpg
[width] => 1000
[height] => 541
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/lengyel-szejm.jpg
[width] => 1000
[height] => 541
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/lengyel-szejm.jpg
[width] => 1000
[height] => 541
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/lengyel-szejm.jpg
[width] => 1000
[height] => 541
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1663229185:2
[_thumbnail_id] => 39078
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1682
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9bb4f63d2bd08d508f335c263eb7060f] =>
Unwavering unity, resolve & full solidarity with Poland #Przewodów
EU fully supports Poland’s ongoing investigation. In close contact with partners, incl NATO on next steps
Incident result of massive wave of missile attacks on Ukraine by Russia
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
A német szövetségi kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket – közölte csütörtökön a német külügyminisztérium szóvivője Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes jóvátételi követelésekről szóló varsói bejelentésével kapcsolatban.
A német szövetségi kormány változatlan álláspontja szerint a második világháborús jóvátétellel összefüggő kérdéseket mind sikerült lezárni. Lengyelország is „már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette” – írta a külügyminisztériumi szóvivője hírügynökségeknek megküldött állásfoglalásában.
Kiemelte, hogy a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre „a mai európai rend épül”. Ugyanakkor Németország továbbra is vállalja a második világháborúért viselt „erkölcsi és politikai felelősségét”.
Kifejtette: Berlin álláspontja szerint a német újraegyesítés külpolitikai vonatkozásait, így a jóvátételi kérdéseket is rendezi a két Németország és a négy megszálló hatalom (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió) 1990-ben kötött megállapodása – az úgynevezett kettő plusz négy szerződés –, amely hivatalosan lezárta a második világháborút Európában.
A szerződést az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet akkori tagjai, köztük Lengyelország is elfogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) létrehozó Párizsi Charta aláírásával.
Jaroslaw Kaczynski – a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) vezetője – a náci Németország Lengyelország ellen indított támadásának 83. évfordulója alkalmából bejelentette, hogy egy parlamenti elemzés alapján hazája több mint 500 ezer milliárd forintnak megfelelő értékben szenvedett veszteségeket a támadás és a náci megszállás következtében, és a kormány ezért kártérítést kér majd Németországtól.
Az évforduló alkalmából Berlinben is megemlékezést tartottak, a világháborús bombatalálatok miatt 1951-ben lebontott Kroll Operaház, vagyis annak az egykori belvárosi épületnek a területén, amelyben Adolf Hitler náci diktátor 83 éve bejelentette a Lengyelország elleni támadás elindítását.
A két ország közötti együttműködés fejlesztését szolgáló Német Lengyel Intézet (DPI) által szervezett megemlékezésen Claudia Roth kulturális államminiszter kiemelte: mindent meg kell tenni azért, hogy rögzüljön a közös emlékezetben mindaz, ami a náci diktatúra idején Lengyelországban történt.
A kormány ezért támogatja a Második világháború és a német megszállás Európában (ZWBE) elnevezésű dokumentációs központ létrehozását. Ez az intézmény „az emlékezés és a Lengyelországgal találkozás fóruma” lesz – mondta a Zöldek politikusa, aláhúzva: „teret kell biztosítani a közös emlékezésnek, a kétoldalú eszmecseréknek, a találkozásoknak, és a közös európai történelmünk, jelenünk és jövőnk megismerésének”.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja is megmutatja, mekkora gond Németországban a kelet-európai szomszédos országokkal kapcsolatos ismeretek, és ezáltal az irántuk való érzékenység hiánya – mondta Roth.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ne merüljenek feledésbe a második világháború tanulságai – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök 23 külföldi nagykövet megbízólevelének jelképes átvételekor a Kremlben.
„Meggyőződésünk, hogy mindent meg kell tennünk a második világháború tragédiájának megismétlődése, feledése ellen” – mondta. Emlékeztetett rá, hogy június 22-én lesz a 80. évfordulója annak, hogy a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót. Azt hangoztatta, hogy minden országnak ápolnia kell a szövetségesi együttműködés emlékét és szellemét a közös kihívások elleni harcban, valamint emlékeznie kell arra, hogy mit eredményez a nacionalizmussal és az idegengyűlölettel szembeni engedékenység. Mint mondta, az államoknak közösen kell kialakítaniuk egy egyesítő cselekvési tervet egy igazságosabb és demokratikusabb többpólusú világrend kialakítása, valamint a jólét és az emberiség felvirágzása érdekében.
Kifejezte Oroszország készségét arra, hogy minden országgal kölcsönösen hasznos együttműködést alakítson ki az egyenrangúság, az egymás érdekeinek tiszteletben tartása és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján. „Következetesen síkra szállunk az egyenlő és oszthatatlan biztonság, valamint a tisztességes és igazságos gazdasági együttműködés mellett, amely mentes a tisztességtelen versenytől, a politikailag motivált szankcióktól és korlátozásoktól” – mondta.
Putyin említést tett arról, hogy Oroszországban hamarosan forgalomba kerül a Covid-19 ellen önerőből kifejlesztett negyedik vakcina, a Szputnyik Light is, és azt hangoztatta, hogy Moszkva érdekelt az új koronavírus terjedése elleni nemzetközi együttműködésben, és erre szólította fel mások mellett az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagját. Az orosz vezető szerint Moszkva öt kontinens több mint 60 országának nyújt ebben „célzott támogatást”. Rámutatott, hogy Oroszországon kívül eddig senki más nem osztotta meg a vakcinájára vonatkozó gyártási ismereteket más országokkal. Kifejezte reményét, hogy a nagykövetek megértik, a megbízólevél-átadás a járványhelyzet miatt ezúttal a dokumentum közvetlen átvétele és a hagyományos kézfogás mellőzésével történt.
Putyin megjegyezte: a nemzetközi helyzetet nemcsak a koronavírus-járvány, hanem a terrorizmus, a fegyverzetellenőrzés romlása és a nemzetközi információbiztonsággal kapcsolatos problémák is bonyolítják. A konkrét kétoldalú viszonyokról szólva az elnök egyebek között úgy vélekedett, hogy Moszkva és Varsó a pragmatizmus és az érdekek kölcsönös tiszteletben tartása alapján produktívabbá tudná tenni viszonyát, és rendezhetné problémáit. Készségét fejezte ki az orosz-román kapcsolatok fejlesztésére, egyebek között a fekete-tengeri problémakörrel kapcsolatos együttműködésterén. Méltatta a semleges Svájc közvetítő szerepét a nemzetközi konfliktusok és problémák megoldásában. A palesztin-izraeli konfliktus ügyében az erőszak beszüntetésére szólította fel mindkét felet valamint arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai és a nemzetközi jog általánosan elismert elvei alapján törekedjenek a rendezésre.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ne merüljenek feledésbe a második világháború tanulságai - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök 23 külföldi nagykövet megbízólevelének jelképes átvételekor a Kremlben.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1621366380
[modified] => 1621356924
)
[title] => Putyin: nem szabad feledni a második világháború tanulságait
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=23707&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 23707
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 23708
[image] => Array
(
[id] => 23708
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/putyin-2.jpg
[original_lng] => 244396
[original_w] => 1200
[original_h] => 674
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/putyin-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/putyin-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/putyin-2-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/putyin-2-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/putyin-2.jpg
[width] => 1200
[height] => 674
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/putyin-2.jpg
[width] => 1200
[height] => 674
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/putyin-2.jpg
[width] => 1200
[height] => 674
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1621346124:10
[_thumbnail_id] => 23708
[_edit_last] => 10
[views_count] => 1867
[_oembed_2da6ed7ee617530da0843d44ee271764] =>
[_oembed_time_2da6ed7ee617530da0843d44ee271764] => 1621498812
[_oembed_b7d51023633175e1ba2a7cfc1fe55c04] =>
[_oembed_time_b7d51023633175e1ba2a7cfc1fe55c04] => 1626869311
[_oembed_c0b457c57f5bee5446ce7977d815ca9c] =>
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Petro Porosenko volt elnök szerint a második világháború első lövései az ukránok számára nem 1941. június 22-én hangoztak el, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, hanem 1939 márciusában Kárpátalján.
A második világháború kezdetének új ukrán értékeléséről a volt államfő hétfőn Facebook-oldalán értekezett. Mint írta, „számunkra, ukránok számára a második világháború első lövései még 1939 márciusában hangoztak el Kárpátalján. A nagy háború 1939 szeptemberében kezdődött, amikor Hitler és Sztálin a titkos diplomáciával egyeztetett befolyási övezetek felosztásába kezdtek.”
Porosenko úgy vélte, „1941. június 22-én a földünk két totalitariánus rezsim véres összecsapásának területévé vált, aminek következtében ukránok millió vesztették életüket.” Eszmefuttatása szerint Hitler 75 évvel ezelőtt a pokolba került, de Európában máig vannak politikusok, akik Hitlerhez hasonlóan figyelmen kívül hagyják a nemzetközi jogot, tagadják a szomszéd népek jogát az önálló létezéshez, anschluss-ot szerveznek, amit hamis népszavazással igazolnak. Mint hangoztatta, az igazság Ukrajna oldalán van, és meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna legyőzi az agresszort.
[type] => post
[excerpt] => Petro Porosenko volt elnök szerint a második világháború első lövései az ukránok számára nem 1941. június 22-én hangoztak el, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, hanem 1939 márciusában Kárpátalján.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1592831486
[modified] => 1592831487
)
[title] => Porosenko: Ukrajna számára a II. világháború nem 1941-ben, hanem 1939-ben Kárpátalján kezdődött
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=7247&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 7247
[uk] => 7256
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 7248
[image] => Array
(
[id] => 7248
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/porosenko2.jpg
[original_lng] => 85745
[original_w] => 800
[original_h] => 478
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/porosenko2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/porosenko2-300x179.jpg
[width] => 300
[height] => 179
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/porosenko2-768x459.jpg
[width] => 768
[height] => 459
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/porosenko2.jpg
[width] => 800
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/porosenko2.jpg
[width] => 800
[height] => 478
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/porosenko2.jpg
[width] => 800
[height] => 478
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/porosenko2.jpg
[width] => 800
[height] => 478
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1592832771:2
[views_count] => 8836
[_thumbnail_id] => 7248
[_edit_last] => 5
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6612085938553e02302466e8f3033284] =>
[_oembed_time_6612085938553e02302466e8f3033284] => 1592820687
[_oembed_2da6ed7ee617530da0843d44ee271764] =>
[_oembed_time_2da6ed7ee617530da0843d44ee271764] => 1592820688
[_oembed_331606f1a00f5437a4a62dfd74c922ba] =>
[_oembed_time_331606f1a00f5437a4a62dfd74c922ba] => 1597733260
[_oembed_33a133e5764f20d8c21a443dc52de3ee] =>
[_oembed_time_33a133e5764f20d8c21a443dc52de3ee] => 1597733260
[_oembed_91d142810416d059ff91053988a5cb53] =>
[_oembed_time_91d142810416d059ff91053988a5cb53] => 1640375508
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 33
[5] => 47
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
[5] => Vélemények
)
[tags] => Array
(
[0] => 948
[1] => 1330
)
[tags_name] => Array
(
[0] => II. világháború
[1] => Petro Porosenko
)
)
[4] => Array
(
[id] => 1717
[content] =>
Teljes mértékben támogatásáról biztosította
Leonyid Kravcsuk, a független Ukrajna előbb kommunista, majd nacionalista első
elnöke a Rosszija–1 orosz televízió kedd esti adásában utódjának, Volodimir
Zelenszkij államfőnek az auschwitzi haláltábor 75 évvel ezelőtti felszabadítása
alkalmából tartott megemlékezésen tett kijelentését arról, hogy az egykori Szovjetunió
is felelős a második világháború kitöréséért és a holokausztért.
A 60 perc című műsorban –
az elnöksége idején az ukrán médiában csak „ravasz rókaként” emlegetett –
Kravcsuk, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának egykori ideológiai
titkára kifejtette: a második világháborút a Szovjetunió és a fasiszta
Németország között 1939-ben megkötött szövetség (Molotov-Ribbentrop paktum)
„provokálta ki”. „Hitler és Sztálin Lembergben találkozott, ez dokumentumokkal
is alá van támasztva, a führer ott kapott szabad kezet” – mondta el a
kommunistából lett nacionalista az orosz tévében.
Kravcsuk a népirtó
(holodomor) Ukrán Kommunista Párt ideológiai titkáraként 1986-ban rendeletet
készült kiadni, hogy a nyugat-ukrajnai temetők síremlékeiről távolítsák el az
ateista kommunista eszmével ellentétes kereszteket. A túlbuzgó, később a választói
mellett a kárpátaljai autonómia híveit is becsapó ideológust akkor a moszkvai
pártközpont utasította arra, hogy álljon el őrült tervétől.
Egyes ukrán szakértők gyakran
felvetik, hogy Ukrajna hosszú távon a tűzzel játszik, amikor hivatalosan
elítéli a Lengyelországhoz tartozó Galíciát a sztálini Szovjetuniónak juttató
1939-es Molotov-Ribbentrop paktumot. Szerintük Varsó egyszer be fogja nyújtani
a számlát, és vissza fogja követelni Kijevtől törvénytelenül elbitorolt
területeit.
Nem hagyják szó nélkül a
politológusok, hogy Kijev a második világháború után létrejött status quo-val
kapcsolatban kialakult nemzetközi konszenzus felülvizsgálatának
szorgalmazásával azt kockáztatja, a szomszédos államok előbb-utóbb előállnak
jogos igényükkel az agresszív kommunista Szovjetunió által 1944-ben erőszakkal
megszállt és elszakított területeik törvényes úton történő
visszaszolgáltatására.