A francia kormány be akarja tiltani az Identitás Generáció nevű szervezetet, melynek tagjai januárban nagy felháborodást keltő akcióban vettek részt a spanyol határnál.
Franciaország elindította az ország egyik legismertebb szélsőjobboldali szervezetének, az Identitás Generációnak a betiltását célzó eljárást, jelentette be Gérald Darmanin belügyminiszter szombat este a Twitteren, a csoportnak tíz napja van feloszlatni magát.
A kormány már egy hónapja vizsgálja a lehetőségét annak, hogy fellépjenek a szervezet ellen, január 19-én ugyanis nagyjából 30 tagjuk tűnt fel a spanyol határon, hogy egy drón segítségével állítsanak meg az országba érkező menekülteket. Az akció közfelháborodást keltett az országban.
Az ügyészség ezután közösség elleni uszítás miatt kezdett ellenük nyomozni, mivel a csoportnál menekültellenes molinók is voltak, írja az AFP-re hivatkozva a Spiegel.
Nem ez volt az első ilyen akciója a csoportnak, 2018-ban az Alpokban hasonló módon igyekeztek megfélemlíteni menekülteket, azért először három embert el is ítéltek, de fellebbezést követően felmentették őket.
Január végén a szélsőjobboldali Nemzeti Gyűlés elnöke, Marine Le Pen emelte fel a hangját a tiltás ellen, szerinte ugyanis a 2000 elején alakult csoport csak a szabad véleménynyilvánítás eszközeivel élt.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => A francia kormány be akarja tiltani az Identitás Generáció nevű szervezetet, melynek tagjai januárban nagy felháborodást keltő akcióban vettek részt a spanyol határnál.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1613472600
[modified] => 1613465786
)
[title] => Egy szélsőjobboldali szervezet betiltására készül a francia kormány
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=18865&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 18865
[uk] => 18882
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 18866
[image] => Array
(
[id] => 18866
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio.jpeg
[original_lng] => 130544
[original_w] => 1160
[original_h] => 652
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio.jpeg
[width] => 1160
[height] => 652
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio.jpeg
[width] => 1160
[height] => 652
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio.jpeg
[width] => 1160
[height] => 652
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1613480845:8
[_thumbnail_id] => 18866
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 5199
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f4091e9afa1ca16835dfbd74c61c2f5a] =>
❗️Санкції щодо окремих телеканалів - послідовний крок у боротьбі з російською гібридною агресією - Іван БакановГолова...
?L'application #TikTok sera désormais interdite au niveau fédéral. Une décision logique et nécessaire. J'attendrai donc pour essayer d'y rivaliser avec la créativité sans borne de l'excellente @pdsutter. Mais je reste à votre disposition sur Facebook et Twitter ?. A bientôt ! pic.twitter.com/CKUcIbOop0