Megkezdődött az elnökválasztás második fordulója Horvátországban, vasárnap reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek. Az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie az abszolút többséget, így az első két helyezett – Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt és a kormányzó, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje, Dragan Primorac – vasárnap újra megmérkőzik egymással.
A két héttel ezelőtt tartott szavazáson Milanovic a voksok 49,09, míg Primorac a szavazatok 19,35 százalékát szerezte meg.
A pénteken közzétett legutóbbi közvélemény-kutatások Milanovic győzelmét vetítik elő, eszerint a jelenlegi elnök a voksok 62,5 százalékára számíthat. Az elnökjelöltekre 6755 helyen adhatja le voksát a szavazásra jogosult, valamivel több mint 3,7 millió polgár, belföldön 6650, külföldön pedig 105 szavazóhelyiségben. Horvátországon kívül 38 országban lehet az urnákhoz járulni.
A választói névjegyzékbe csak azok kerülhettek be, akiknek érvényes bejelentett lakcímük és személyi igazolványuk is van Horvátországban. Ami a diaszpórát és a szomszédos országokban élő – például a nagyszámú, horvát állampolgársággal és szavazati joggal rendelkező boszniai – horvátokat illeti, közülük csak azok szavazhatnak, akik regisztrálták magukat a választói névjegyzékbe.
Kormányváltás jön Horvátországban. A szerdai parlamenti választásokon a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség nem szerzett elég mandátumot az egyedüli kormányalakításhoz, így koalíciós tárgyalások révén a Szociáldemokrata Párt is hatalomra kerülhet. A mérleg nyelve a Haza Mozgalom lehet.
A szerdai parlamenti horvát választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben – közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kell találnia.
Kényes helyzet alakult ki
A részeredmények tükrében a HDZ a diaszpóra három képviselőjével együtt 60, az SDP irányította Igazság Folyói nevű koalíció pedig 42 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban. A harmadik helyen a vukovári Ivan Penava polgármester vezette jobboldali konzervatív Haza Mozgalom párt áll 14 mandátummal.
Átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt a jobboldali szuverenista Híd (Most) párt 11 mandátummal, a fővárost vezető Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) baloldali-zöld szövetség 10 mandátummal, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális párt 3 mandátummal, a Független Északi Platform 2 mandátummal, valamint a Fokus/Köztársaság párt 1 mandátummal. A horvát parlament 8 mandátumot a nemzeti kisebbségeknek tart fenn.
A választásokat megelőző felmérések is hasonló eredményeket jeleztek előre, a legtöbb közvélemény-kutatás a HDZ-t hozta ki győztesnek.
A kormányalakításhoz a HDZ-nek 76 képviselő támogatására van szüksége. A mérleg nyelve a Haza Mozgalom lehet.
Támogathatják még a kisebbségi képviselők, a három szerb képviselő kivételével, ugyanis Ivan Penava, a Haza Mozgalom elnöke a választások éjszakáján kijelentette: a Független Szerb Demokrata Párt (SDSS) elfogathatatlan számukra.
Andrej Plenkovic, a HDZ elnöke a választások éjszakáján megtartott beszédében hangsúlyozta: pártja zsinórban harmadszor is meggyőzően nyerte a parlamenti választásokat. „Megkezdjük az új parlamenti többség kialakítását, hogy megalakíthassuk harmadik kormányunkat.”
A vezető úgy gondolja, hogy a stabilitás megőrzése, a parlament és a kormány sürgős megalakítása az egyetlen módja annak, hogy garantálják a horvát állampolgárok szociális biztonságát különösen olyan körülmények között, amilyenben jelenleg Európa és a világ van.
Pedja Grbin, az SDP elnöke elismerte, hogy az eredmények nem olyanok, mint amire számítottak. „Azonban még nincs itt az ideje a csüggedésnek.” A vezető elmondta, hogy már csütörtökön megkezdik a tárgyalásokat azokkal a pártokkal, amelyek a választások előtt azt mondták, nem lépnek koalícióra a HDZ-vel, hogy kiderüljön, igazak voltak-e a kampányban elhangzott szavak.
Az SDP elnöke nem beszélt vereségről, és nem gratulált a HDZ-nek a győzelemhez.
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter gratulált a magyaroknak: A horvátországi magyarok ismételten erőt mutattak, így Jankovics Róbert lesz a harmadik legnagyobb legitimációval rendelkező képviselő a horvát parlamentben. Gratulálunk Robi és sok sikert kívánunk a magyar érdekek képviseletéhez! – írta a Facebook-oldalán.
[type] => post
[excerpt] => Kormányváltás jön Horvátországban. A szerdai parlamenti választásokon a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség nem szerzett elég mandátumot az egyedüli kormányalakításhoz, így koalíciós tárgyalások révén a Szociáldemokrata Párt is hatalomra kerülh...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1713448800
[modified] => 1713448062
)
[title] => Horvát választás: magyarok is bekerültek a parlamentbe
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=110243&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 110243
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 110244
[image] => Array
(
[id] => 110244
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/10716d020f024c3a8e09f3fe1aa1a78b.jpg
[original_lng] => 96680
[original_w] => 1200
[original_h] => 809
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/10716d020f024c3a8e09f3fe1aa1a78b-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/10716d020f024c3a8e09f3fe1aa1a78b-300x202.jpg
[width] => 300
[height] => 202
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/10716d020f024c3a8e09f3fe1aa1a78b-768x518.jpg
[width] => 768
[height] => 518
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/10716d020f024c3a8e09f3fe1aa1a78b-1024x690.jpg
[width] => 1024
[height] => 690
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/10716d020f024c3a8e09f3fe1aa1a78b.jpg
[width] => 1200
[height] => 809
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/10716d020f024c3a8e09f3fe1aa1a78b.jpg
[width] => 1200
[height] => 809
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/10716d020f024c3a8e09f3fe1aa1a78b.jpg
[width] => 1200
[height] => 809
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1713437262:12
[_thumbnail_id] => 110244
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1883
[_oembed_0885348ea8ee48d17243f45eaa732cf6] =>
Je me suis longuement entretenu, ce matin, avec le nouveau PMT, Dr. Succès Masra. Je lui souhaite pleine réussite dans sa nouvelle et grande mission à la tête du gouvernement et l’assure de mon soutien. #Tchadpic.twitter.com/CbjCoLLM6U
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Je me suis longuement entretenu, ce matin, avec le nouveau PMT, Dr. Succès Masra. Je lui souhaite pleine réussite dans sa nouvelle et grande mission à la tête du gouvernement et l’assure de mon soutien. #Tchadpic.twitter.com/CbjCoLLM6U
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N