Finnország kormánya hivatalosan is bejelentette, hogy az ország csatlakozni kíván a NATO-hoz. Erről Sanna Marin finn miniszterelnök és Sauli Niinistö elnök tartott vasárnap sajtótájékoztatót.
A két vezető csütörtökön már lényegében bejelentette, hogy Finnország NATO-tagságért folyamodik, az akkori nyilatkozat nyelvezete viszont még kerülte a nagyon határozott kijelentéseket. Akkor még úgy fogalmaztak, hogy „Finnországnak haladéktalanul kérvényeznie kell a NATO-tagságot”, ehhez képest Sauli Niinistö finn elnök most nagyon határozottan és félreérthetetlenül kijelentette, hogy „Finnország kérvényezi a NATO-tagságát”.
A döntésről, amit Sanna Marin miniszterelnök túlzás nélkül történelmi jelentőségűnek nevezett, még döntenie kell a finn parlamentnek is. Amennyiben a törvényhozók is rábólintanak, és a NATO fölveszi Finnországot, úgy a NATO-orosz határ lényegében megduplázódna, Finnország ugyanis 1300 kilométeren határos Oroszországgal.
Vlagyimir Putyin már jelezte Finnországnak, hogy ha belépne a NATO-ba, azzal nagyon megrontaná az orosz-finn kapcsolatokat, a napokban pedig már le is állt az orosz áramexport Finnország felé, állítólag azért, meg gondok akadtak a kifizetésekkel.
Forrás: 444.hu
[type] => post
[excerpt] => Finnország kormánya hivatalosan is bejelentette, hogy az ország csatlakozni kíván a NATO-hoz. Erről Sanna Marin finn miniszterelnök és Sauli Niinistö elnök tartott vasárnap sajtótájékoztatót.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1652650260
[modified] => 1652647008
)
[title] => Finnország hivatalosan is bejelentette, hogy csatlakozni akar a NATO-hoz
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=48785&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 48785
[uk] => 48758
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 48759
[image] => Array
(
[id] => 48759
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/finlyandiya-ofitsiyno-oholosila-pro-namir-vstupiti-20220512-8912.jpeg
[original_lng] => 132589
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/finlyandiya-ofitsiyno-oholosila-pro-namir-vstupiti-20220512-8912-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/finlyandiya-ofitsiyno-oholosila-pro-namir-vstupiti-20220512-8912-300x171.jpeg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/finlyandiya-ofitsiyno-oholosila-pro-namir-vstupiti-20220512-8912.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/finlyandiya-ofitsiyno-oholosila-pro-namir-vstupiti-20220512-8912.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/finlyandiya-ofitsiyno-oholosila-pro-namir-vstupiti-20220512-8912.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/finlyandiya-ofitsiyno-oholosila-pro-namir-vstupiti-20220512-8912.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/finlyandiya-ofitsiyno-oholosila-pro-namir-vstupiti-20220512-8912.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1652636219:4
[_thumbnail_id] => 48759
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3863
[_oembed_eff0c8a717b69e3bec03a35420c28b49] =>
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
A Svédországban kormányzó Svédország Szociáldemokrata Munkáspártja vasárnapi állásfoglalásában támogatta a skandináv állam NATO-csatlakozását.
A Magdalena Andersson kormányfő pártjának honlapján megjelent közlemény szerint a szociáldemokraták ugyanakkor nem hajlandók elfogadni atomfegyverek telepítését, vagy állandó NATO-támaszpontot a skandináv állam területén.
A párt vezetése az esetleges NATO-csatlakozás kérdésében rendkívüli tanácskozást tartott vasárnap. A szociáldemokraták Oroszország ukrajnai háborújának nyomán szakítottak több évtizedes semlegességi politikájukkal, nagy parlamenti többséget teremtve ahhoz, hogy Svédország benyújtsa csatlakozási kérelmét az észak-atlanti szövetséghez.
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Az országunkban kialakult helyzet egységet, nyugalmat és elszántságot kíván. Készen kell állnunk arra, hogy bevessünk minden lehetőséget az ország védelme érdekében – bármelyik pillanatban.
Az állam biztonsága és a hibrid háború feletti győzelem érdekében elsősorban előre kell dolgozunk, előre kell reagálnunk a kihívásokra és minden egyes lépést végig kell gondolnunk, tekintettel a különböző forgatókönyvekre.
A kormány döntése a rendkívüli állapot bevezetéséről szükséges és kiegyensúlyozott.
A keleti eszkalációt a társadalom körében történő pánikkeltés, kibertámadások, információs és pszichológiai műveletek, az orosz ügynökök és diverziós csoportok aktivizálódása kíséri. Ezek a destabilizáló tényezők az SZBU kiemelt figyelme alatt állnak. A rendkívüli állapot bevezetése pedig további eszközöket biztosít ezek hatástalanítására, a kritikus infrastruktúra és a közrend védelmének erősítésére, a diverziók megelőzésére és a hibrid háború egyéb megnyilvánulásaira.
Ugyanakkor felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy a rendkívüli állapot elrendelése nem jelenti azt, hogy az állampolgárok élete megnehezül, és a törvény által előírt valamennyi mechanizmus azonnali alkalmazásra kerül. Ukrajna minden megyéje rendelkezik saját biztonsági tervvel.
Nincs ok a helyzet eltúlzására és az álhírek terjesztésére sem: rendkívüli, és nem hadiállapot bevezetéséről van szó. Amint erre nem lesz szükség, a rendeletet eltörlik.
Jelenleg nincs ok az aggodalomra. Hazánk és az Önök biztonságának leghatékonyabb védelme érdekében a lehető legösszehangoltabb munka folyik.
I've ignored videos of the fuel protests in Kazakhstan over the past week. Now the government has resigned, several cops killed & protestors have taken over the airport, tv, radio stations & the internet has been switched off. Even the military is running away from protestors. pic.twitter.com/zMSDzk5gMR
Security forces have entered the Kazakh city hoarded together, as eyewitnesses and social media video show 'LIVE' gun fire and fighting pic.twitter.com/m6M3zJuiD7