Az Egyesült Államok komoly támogatást nyújtott az ukránoknak, néhány hibát elnézhetünk nekik – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Joe Biden a washingtoni NATO-csúcson őt Vlagyimir Putyinnak nevezve konferálta fel Ukrajna elnökeként a Politico beszámolója szerint.
Biden észrevette, hogy nagyot bakizott, gyorsan korrigálta is, de ezzel nem sikerült csökkentenie a korával kapcsolatos aggodalmakat. Biden nemrég Donald Trumppal vitázott, ahol erősen megkérdőjelezhető teljesítményt nyújtott, gondolatmenetekbe bonyolódott bele, vagy azt is elfelejtette, hogy éppen miről beszél. Emiatt demokrata körökben egyre erősebb a kétely azzal kapcsolatban, hogy Biden alkalmas-e Donald Trump ellenfelének az elnökségért zajló választási kampányban.
Június 3-án rendkívüli pártgyűlésen elnökévé választotta az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományi főnököt. Azaz, mint az hétfő délután kiderült, mégsem, ugyanis a szavazatok számolásába hiba csúszott: nem Doskozik kapta a legtöbb szavazatot, hanem Andreas Babler traiskircheni polgármester – írja a Standard.
Az egész azzal kezdődött, hogy a szombati eredmények összeadásakor feltűnt, hogy egy szavazat hiányzik. A párt választási bizottsága által nyilvánosságra hozott eredmények szerint Doskozil 316, míg Babler 279 voksot kapott az 596 érvényes szavazatból.
Csakhogy 316-ot 279-el összeadva nem 596-ot, hanem 595-öt kapunk. Miután jelezték a hibát a választási bizottság elkezdte felülvizsgálni a szavazást, így derült ki, hogy „egy Excel-táblázatba való átvezetés során hiba történt”, és nem Doskozilra voksoltak 317-en, hanem Bablerre, aki így, a szavazatok 52,7 százalékával az SPÖ elnöke lett.
A választási bizottság elnöke elnézést kért Doskoziltól, aki bejelentette: tiszteletben tartja a felülvizsgálat eredményét, gratulál kihívójának, és visszavonul az országos politikától. Szerinte ugyanakkor az eset „mélypont az osztrák szociáldemokráciában”. Új pártgyűlést nem rendeznek.
Az SPÖ-t hosszú ideje belharcok terhelték, miközben a szélsőjobb (sőt, egy esetben a kommunisták) elhúzott mellettük a felmérésekben. A párt azért választott új elnököt, hogy lezárja a belső feszültségeket, és tiszta lappal kezdjen a jövő évben esedékes választások előtt.