A koalíciós megállapodásra lépett három írországi párt tagsága jóváhagyását adta a politikai frigyre, megalakulhat az ír kormány, véget vetve a február 8-ai előre hozott parlamenti választások óta tartó politikai bénultságnak – olvasható a Híradó oldalán.
A koalíciós megállapodásra lépett három írországi párt (centristák, kereszténydemokraták és zöldek) tagsága pénteken nagy többséggel megszavazta, hogy együttesen vegyék kezükbe a koronavírus-járvány által sújtott ország irányítását, s ezzel vessenek véget a február 8-ai előre hozott parlamenti választások óta tartó politikai bénultságnak.
A hárompárti koalíciós megállapodást június 15-én írták alá a centrista Fianna Fáil, a kereszténydemokrata Fine Gael és a Zöld Párt vezetői, ezt a megegyezést kellett elfogadnia tagságuknak, amely mindhárom párt esetében zöld utat adott a politikai frigynek.
A megállapodás értelmében az ötéves mandátum első felében a Fianna Fáil élén álló Micheál Martin tölti be a miniszterelnöki tisztséget, majd őt a Fine Gaelt vezető Leo Varadkar, a jelenlegi – ideiglenes – miniszterelnök követi 2022-ben.
„Fine Gael megkezdi harmadik kormányzati mandátumát, ez az új koalíció egységes, erős, és képes lesz szembenézni a kihívásokkal” – mondta pénteken Dublinban a 41 éves Varadkar.
A két jobbközép párt most először lett hajlandó a közös kormányzás útjára lépni, a korábbi évtizedekben ugyanis felváltva osztoztak a végrehajtó hatalmon. Nem volt más választásuk, hiszen a több mint négy hónappal ezelőtti választások eredményeként a 160 fős törvényhozásban a Fianna Fáil 38 képviselői mandátumot szerzett, a baloldali nacionalista Sinn Féin párt pedig mindössze eggyel kevesebbet, 37-et. A kormányzó Fine Gael pártnak 35 képviselője lett a parlamentben.
Így ahhoz, hogy a Sinn Féint távol tarthassák a kormány rúdjától, szükségük volt a zöldek 12 képviselőjének a támogatására.
Ez a három párt a jelenlegi legsúlyosabb problémákat igyekszik majd egyfajta munkamegosztás révén orvosolni. Martin – akit szombaton iktatnak be hivatalába – a koronavírus-járvány miatt lerobbant gazdaság talpra állítását tűzte zászlajára, s ebben most partnere lesz Varadkar is. Eamon Ryan, a zöldek vezetője különleges szerephez jut a környezetvédelem terén, miután a két koalíciós társ elfogadta programjának fő tételeit.
A baloldali nacionalista Sinn Féinnel minden jelentősebb erő kizárta az együttműködést annak múltja miatt, főképpen azért, mert az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnya volt.
A Sinn Féin amúgy az egyetlen jelentős ír párt, amely Írországban és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországban egyaránt aktív. Írországban 1997-ben jutott be a parlamentbe, azóta főként a határ menti régiók és Észak-Írország közötti történelmi kapcsolatok helyreállításán, az ír egység megteremtésén fáradozik. Általánosan elfogadott nézet, hogy a Sinn Féin az észak-írországi brit fennhatóság ellen egykor fegyverrel küzdő IRA politikai szárnyaként működött a katolikus milícia csaknem három évtizedes britellenes terrorhadjárata idején, jóllehet ezt a párt soha nem ismerte el.
(hirado.hu)
[type] => post
[excerpt] => A koalíciós megállapodásra lépett három írországi párt tagsága jóváhagyását adta a politikai frigyre, megalakulhat az ír kormány, véget vetve a február 8-ai előre hozott parlamenti választások óta tartó politikai bénultságnak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1593262440
[modified] => 1593261337
)
[title] => Írország: Négy hónappal a választások után megalakulhat a kormány
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=7463&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 7463
[uk] => 7503
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 7464
[image] => Array
(
[id] => 7464
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/ir-valasztas.jpg
[original_lng] => 131907
[original_w] => 760
[original_h] => 427
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/ir-valasztas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/ir-valasztas-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/ir-valasztas.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/ir-valasztas.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/ir-valasztas.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/ir-valasztas.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/ir-valasztas.jpg
[width] => 760
[height] => 427
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1593419086:2
[_thumbnail_id] => 7464
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 7289
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e7496e0f08b9f50623e8535b466e6e95] =>
Joint Statement of the United States, the Kingdom of Bahrain, and the State of Israel pic.twitter.com/xMquRkGtpM
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.
I am happy that we found a European solution that facilitates travel between #Kosovo and #Serbia, which is in the interest of all citizens of Kosovo and Serbia.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
Excellent discussion with NATO Secretary General @jensstoltenberg I expressed my gratitude to him for coordinating the Alliance's assistance to Ukraine. On the eve of the Vilnius summit, a number of concrete projects were discussed.
Azerbaijani President Ilham Aliyev says there are serious grounds for normalising relations with Armenia based on mutual recognition of territorial integrity pic.twitter.com/DB6rATUHiC
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024