Az ukrán fegyveres erők ellentámadása töretlenül halad előre, de hosszú és „nagyon véres” lesz – jelentette ki Mark Milley tábornok, az Egyesült Államok vezérkari főnökei egyesített bizottságának elnöke a The Guardian című brit lapnak nyilatkozva.
A jelentés szerint Milley jelezte, hogy az ukrán fegyveres erők ellentámadása nagyon nehéz és nagyon véres lesz, és hosszú időbe telik a siker elérése. Az ukrán katonák előrenyomulása „folyamatosan halad, tudatosan törnek át nagyon nehéz aknamezőkön, napi 500 métert, napi 1000 métert, napi 2000 métert haladva.”
A Reuters brit hírügynökség szerint Ukrajna katonai vezetése óvatosan veszi számba az ellentámadás sikereit. Volodimir Zelenszkij elnök a múlt héten azt mondta, hogy az offenzíva „lassabban halad, mint szeretnénk” – jegyezte meg a híriroda.
A legfőbb amerikai vezérkari főnök kifejtette, nem lepődik meg azon, hogy a haladás lassabb, mint ahogy azt egyesek és számítógépek előre jelezték. „A háború papíron és egy igazi háború két különböző dolog. Egy igazi háborúban valódi emberek halnak meg. Valódi emberek állnak a fronton, és valódi emberek ülnek ezekben a járművekben. A robbanóanyagok valódi testeket tépnek szét. Azt mondtam, ez hat, nyolc, tíz hétbe telhet, nagyon nehéz lesz. Nagyon hosszú lesz és nagyon-nagyon véres. És senkinek ne legyenek illúziói ezzel kapcsolatban” – mutatott rá Mark Milley.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc