Több mint hét órás ülést tartott a Beregszászi Városi Tanács.
Az ülés első órájában több, a kistérség megfelelő működéséhez elengedhetetlen kérdést hagytak jóvá, továbbá több indítványt is elfogadtak. Majd a Ridna Zakarpattja, a Jevropejszka Szolidarniszty, az Andrij Baloga Csapata, valamint a Nép Szolgája pártok frakciói közös beadvánnyal fordultak a tanács többi tagjához és a polgármesterhez, amelyben kinyilvánították azt a szándékukat, hogy nem támogatnak egyetlen földigényléssel kapcsolatos kérelmet sem, mivel nem tartják átláthatónak annak a rendjét, ahogyan ezek a földkérdések a tanács elé lettek terjesztve.
Ukrajnában megkezdődött a szabad földterület nagyszabású
újraelosztása. Emlékeztetőül, hogy alig több mint egy év van hátra a földpiac
hivatalos indítása előtt – a mezőgazdasági földterületek eladását 2021. július
1-től engedélyezik, és egy hektár ára, az előrejelzések szerint, elérheti a 2000
dollárt. De a szabad területek „gyűjtői” már most aktivizálták magukat. Azokról a parcellákról van szó, amelyekre a
törvény szerint minden ukrán állampolgárnak joga van – néhány száz négyzetméter
víkendház vagy garázs építéséhez, kertészkedéshez, házépítéshez vagy 2 hektárnyi mezőgazdasági
gazdálkodáshoz. Régóta nincs szabad föld az átlagpolgárok számára. Legalább a
helyi tisztviselők ezzel érvelnek, amikor elutasítják a polgárok ingyen járó két
hektárnyi földről szóló kérelmeiket. Valójában azonban 10,6 millió hektár
kiosztásra váró földterület áll
rendelkezésre. Ha egy hektár föld a piac megnyitása után tényleg 2000 dollárba
fog kerülni, akkor az a 10,6 millió „gazdátlan” földterület – több mint 20
milliárd dollár. Nem meglepő, hogy valódi vadászat indult ezekért a földterületekért.
Most Ukrajna szerte vásárolják fel az emberektől az ingyen járó 2 hektárnyi földről
való lemondásokat. Felajánlják, hogy adjon meghatalmazást valamilyen ügyvédnek,
aki majd az „önnek” járó földterület kiutalásával foglalkozik és egyben mondjon
le róla egy harmadik személy javára. És mindez nevetséges összegekért. „Ez csak
most kezdődik, az emberek még nem is értik miről van szó, de egyesek 500–1000
UAH-ért aláírják a dokumentumokat” – mondta Rosztiszlav Kravec, a „Kravec és
partnerei” ügyvédi iroda elnöke. Az ingyen földterület megszerzésének egyéb
sémái is készülnek. A Parlament nemrégiben vette nyilvántartásba a 3012-2.számú
törvényjavaslatot, miszerint az állami
tulajdonú vállalatok földjeit osszák szét a munkavállalók (jelenlegi és
nyugdíjas), a terrorizmus elleni műveletben résztvevők (ATO-sok) és a szociális
szféra képviselői (tanárok, orvosok) között. Lehet, hogy a földterületekre vonatkozó sémák
kiterjesztéséről van szó. „Én csak »Csernoveckij sémáinak« hívom őket, párhuzamot vonok azzal,
amik valaha Kijevben működtek. Amikor a főváros földterületének hektárait állítólag
a diákok között osztották szét, akik azután átírták őket a »megfelelő
embereknek«. A földpiac elindításának előestéjén a tisztviselők jó pénzeket fognak
keresni a »visszatérítéseken«, és azok, akiknek sikerül működtetni a sémát,
hatalmas földterületekre tesznek szert, amelyeket
azután nyereségesen tudnak eladni” – mondja Rosztiszlav Kravec.
Földosztás
második körben
Parlamenti képviselők egy csoportja nemrégiben nyújtotta
be a Parlamentbe a 3012-2.számú törvényjavaslatot, köztük Mikola Szolszkij, a
szakbizottság elnöke, aki egyik alkotója a földtörvénynek, és a „Nép szolgája”
frakció tagjai – Szerhij Litvinenko, Sztyepan Csernyavszkij, Halina Tretyakova
és mások. A törvényjavaslat az állami tulajdonban lévő földek kérdésével is foglalkozik.
Az értelmező dokumentum szerint a jelenlegi földtörvénykönyvből nem derül ki
egyértelműen, hogy ezen a földterületek privatizációja hogyan zajlik, mely
területeket lehet privatizálni, és melyiknek kell állami tulajdonban maradnia.
A javasolt a rendszer a következő – a földterület maximum 40%-t átadni a
mezőgazdasági vállalkozások alkalmazottainak – mind a jelenlegi, úgy a nyugdíjasnak
is -, valamint a szociális szférában működő helyi vállalkozások
alkalmazottainak. Az első kategóriába tartozók részesedésének mérete a járás
átlagának kell megfelelnie (régiótól függően az adatok néhány száz
négyzetmétertől változhatnak nyugaton, 10-12 hektáron délen és keleten), a
második kategóriába tartozók részesedése nem több, mint 2 hektár. További 20%-ot
a terrorizmus elleni művelet résztvevői (ATO-sok) között kell elosztani (max. 2
hektár személynek). És a fennmaradó 40%-ot árverés által bérbe adni. Ez év
februárjában Szehij Minyko („A jövőért”) parlamenti képviselő nyújtotta be az 3012.számú
törvényjavaslatot a Parlamentbe. A dokumentum csupán csak az állami tulajdonú
vállalatok földterületei privatizációjának szabályozását javasolta a folyamat
részletes leírásával. Az értelmező megjegyzésben
a képviselő megjegyezte, hogy körülbelül 10,6 millió földterület maradt
elosztásra. Az 3012-1. és a 3012-2. számú törvényjavaslatok lényegében ismétlik
egymást, viszont már megnevezi a
privatizáció lehetséges alanyait. Májusban a szakbizottság elutasította Minyko
javaslatát, és az alternatív törvényjavaslatot vette alapul, mint „az agrár ágazat
szempontjából aktuálisabbat”. Andrij Kosilja szerint jelenleg probléma van az
állami földterületek privatizációjával. „Az állami tulajdonban lévő vállalat
egy részénél, például sok tapasztalt gazdaságnál máig sincs a föld elosztva. Az okok különbözőek, egyes gazdaságokban a
vezetők voltak lassúak, és nem voltak képesek időben privatizálni, mások szándékosan
blokkolták. Kiderült például, hogy az egyik faluban a lakosok kaptak részesedést, a másikban pedig nem. Az
emberek évtizedek óta járnak a hivatalnokok irodáiba, de semmit sem tudtak
megoldani. Ezért ezt a kérdést jogalkotási szinten kell megoldani” – mondta a
szakértő.
Igaz, hogy jogalkotók a föld elosztását csak az állami
agrár vállalatok számára írták elő, az önkormányzati tulajdonban lévők számára
nem. Az utóbbiakkal, főleg a nemrég
alakultakkal kapcsolatban „fennáll a veszélye annak, hogy a privatizációt
korrupt mechanizmussá alakítják, amellyel nagy mennyiségű földet vonnak ki a
közösségi tulajdonból” – olvasható az értelmező megjegyzésben. De itt sem
minden olyan egyszerű. Az új törvény köszönhetően, ha elfogadják, lehetőség
nyílik a szabad föld begyűjtésére szolgáló sémák kialakítására.
„Szabad” hektárok
Emlékeztetőül: a jelenlegi földtörvény szerint az ukrán
állampolgároknak jár az ingyenes földterület.
„Az ukrán földtörvénykönyv 121. cikkelye hat típusú
földterületet ír elő, amelyeket térítésmentesen lehet megkapni:
farmer gazdaság részére;
személyes gazdálkodás céljából – nem több, mint 2 hektár:
kertészkedés céljából – nem több, mint 0,12 hektár;
lakóház építésére illetve karbantartására – 0,1–0,25 hektár;
hétvégi ház – nem több, mint 0,1 hektár;
garázs építésére – nem több, mint 0,01 hektár.
Ma egy ukrán állampolgár, figyelembe véve a földterületek
átlagos méretét (4,2 ha – szerk.), elméletileg
akár 6 hektár föld tulajdonosa lehet. Gyakorlatilag nagyon kevés átlagpolgárnak
sikerül azonban felsoroltak közül legalább kettőre földet kapnia. Ennek számos oka
van. A legfontosabb – a hétköznapi emberek számára szinte leküzdhetetlen
bürokratikus akadályok, és ugyanakkor, meglepő módon a szabad föld hiánya. „Valójában
azon mezőgazdasági földterület nagy részét, ahonnan a 2 hektáros parcellát lehetne
igényelni, már rég szétosztották a kolhozok korábbi tagjai között” – mondta
Szerhij Golovko, a „Kredenc” ügyvédi egyesülés ügyvédje.
Ha az új módszer szerint valósul meg az állami
tulajdonban lévő mezőgazdasági vállalatok földjeinek szétosztása, mint ahogyan
azt a képviselők javasolják, majdnem 11 millió hektár „szabad” föld jelenik
meg. És ez a földterület nemcsak a vidékiek és nyugdíjasok számára osztható
szét konyhakertnek, hanem jól működő sémák alapján is szétoszthatók.
Két hektár
helyett – tíz
„Néhány séma már a jogalkotási újításokban is feltételezhető.
Végül is egy állami tulajdonú vállalat »kollektív« földterületének
privatizációja és szétosztása az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején végbement
kollektív vállalkozások privatizációjára emlékeztet” – mondta Golovko. Elmondása
szerint azokban a régiókban, ahol nagy, még nem szétosztott földterületek vannak,
már megkezdődött a potenciális tulajdonosok jogainak felvásárlása.
„Csekély összegekért az ajánlják az embereknek, hogy meghatalmazás
révén egy másik személyre ruházzák át a vállalat gyűlésén való részvételt, a
szavazati jogot, az illetékes hatósághoz való dokumentumok benyújtását és végül
– a megkapott telek átírását vagy átadását harmadik személy javára. Ebben az
esetben annak megerősítésére, ha valaki nem akarja személyesen birtokolni a
privatizálandó földterületet, benyújt egy kérelmet, amelyben lemond az ingyenes
földterületről, átadva a birtoklási jogot egy másik személynek. Az kérdés, hogy
ez mennyire jogszerű nyitott és a konkrét körülményektől függ. Abban az esetben, ha közvetlen nyomást gyakorolnak egy
személyre és megtévesztik, akkor megnyilvánulnak a bűncselekmények jelei. De
amikor nincs nyomás, a következmények tisztázva vannak, valójában az van, hogy
egy személynek pénzt ajánlanak egy jövőbeni, nem mindenki számára érthető jog
helyett, akkor ez törvényes kereteken belül van” – mondta Szerhij Golovko. Vagyis
formálisan a felvásárlók ellen nincs mit felmutatni, még akkor sem, ha egy üveg
vodkáért vagy pár száz hrivnyáért megkapják a lemondó nyilatkozatot, és sajnos
ilyen esetek is vannak. Mellesleg, nem csak a jövőbeli részvényesektől, hanem
más polgároktól is megvásárolják az ingyenes földterület jogát. Végül is a
törvény szerint mindenkinek joga van arra a 2 hektár földre a személyes
gazdálkodására céljából. „Ez a »biznisz« még csak most kezdődik, az emberek a
meghatalmazást akár 500 hrivnya ellenében is aláírják. Egyértelmű, hogy a
kínálat csökkenésével a szolgáltatás drágább lesz” – mondja Kravec. Az árak
azonban most is eltérőek. Egyes kedvezményezettek maguk megpróbálják eladni a jogot. Például egy „Paj.
Ukr”-on olvasható az alábbi hirdetés: – Eladom a terrorizmus elleni művelet
veteránjának 2 hektárnyi földterület kiutalásának jogát Ukrajna bármely
pontján. Még egyetlen dokumentumot sem nyújtottam be, az árban megegyezünk.
Referenciaárként 80 ezer hrivnya szerepel. Ám egy átlagpolgár vagy a
terrorizmus elleni művelet résztvevője számára legfeljebb 2 hektár adható ki.
Ezen túlmenően nem egy tisztviselőnek kell fizetni, hogy a helyi tanácsok meghozzák
a szükséges döntést. Egy másik dolog – a mezőgazdasági vállalatok dolgozóinak részesedése.
Az új törvényjavaslat előírja, hogy nem lehetnek kisebbek, mint a járási átlag.
Andrij Kosil szerint ezek a mutatók a régiónként változóak. De például a déli
és a keleti megyék egyes járásaiban az átlag eléri a 10–11 hektárt (annak
ellenére, hogy az országos átlag 4,2 hektár). Vagyis azzal, hogy megvásárolja a
részesedéshez való jogot, nem 2 hektárt szerez be, hanem ötször többet. Mi több,
nagyon egyszerű eljárással. „A Parlament elé beterjesztett törvényjavaslatok
részletezik és részben egyszerűsítik a vállalatok földterülete privatizációs
eljárását, konkrétan meghatározva, hogy a privatizáció kezdeményezői a vállalat
alkalmazottai, és a hatóságoknak mindenképpen egyet kell fogadnia a
munkavállalók többsége által hozott döntést” – mondta Golovko. „Ideje
felszámolni az ingyenes privatizációt, de az alkotmány szerint ezt nem lehet
megtenni, mivel ez az állampolgárok jogainak korlátozása. A kialakult sémákat
likvidálni nem lehet. Alternatív megoldás az lehet, hogy a kedvezményezetteknek
nem a földet nem adják oda, hanem virtuális pénzt számítanak fel számukra,
amelyért megvásárolhatják ezt a földet (esetleg felár ellenében). Végül is a
telek ára más Kijevben és más egy távoli
faluban. Viszont az eljárás szerint a 2 hektárnyi föld egy gyermek számára is
kiadható. De valószínűleg semmit sem kaphat kapcsolatok és „visszatérítés”
nélkül. Az indok egyszerű: nincs szabad föld” – mondja Kosil.
Éjszakába nyúló, többórás ülésezés után az ukrán parlament keddre virradóra megszavazta végleges olvasatban a termőföld piacának megnyitásáról szóló törvényt.
A
termőföld adás-vételére jelenleg érvényben lévő moratórium
eltörlése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik fő feltétele volt
ahhoz, hogy folytassa Ukrajna hitelezését, és Volodimir Zelenszkij
ukrán elnök a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság
miatti aggodalmában sürgette a parlamentet hétfőn a törvény még
aznapi elfogadására.
A
földreformot eleve ellenző Moszkva-barát Ellenzéki Platform és a
Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza párt képviselői
többször megakasztották az éjszakai szavazást a jogszabályhoz
benyújtott több ezernyi módosító indítványból még fennmaradt
mintegy 700 elfogadása közben. Többször is azt követelték a
levezető elnöktől, hogy ellenőrizze, jelen van-e még elegendő
képviselő a határozatképességhez.
A 450 fős törvényhozásban végül 259 szavazattal jóváhagyott változat értelmében két évig csak fejenként 100 hektár földterületet, 2023-tól legfeljebb 10 ezer hektárt vásárolhatnak meg kizárólag magánszemélyek, azaz három évig jogi személyek még nem vehetnek földet, a külföldiek termőföldszerzésének engedélyezéséről pedig népszavazáson kell dönteni.
Az ukrán nép teljes leépülése, kapzsiságának és egoizmusának elhatalmasodása ahhoz vezet, hogy Ukrajna egész területén vérfürdő kezdődik a mezőgazdasági földek felosztásáért, ha a parlament elfogadja a termőföldpiac megnyitásáról szóló törvényt – jelentette ki csütörtökön Anatolij Pesko akadémikus, a közgazdasági és az orvostudományok doktora a NewsOne televíziónak adott interjújában.
A tudós és közéleti
személyiség elmondta: „ha a kormány és az elnök nem hallgat a népre, ha nem
állítja le a földreformot, nem hagy fel a termőföld áruvá tételének eszméjével,
akkor annál sokkal rosszabbra számíthatunk, mint amit ma látunk az országban.”
Hozzátette, „ami Novi Szanzsariban történt, az semmiség ahhoz képest, ami a
termőföldpiac megnyitásakor kezdődik majd.”
Az akadémikus szerint az ukrán emberek elvesztették a kritikai gondolkodás képességét, kiveszett belőlük a humánum és az erkölcsi érzék, ráadásul az egoizmusuk patologikusan magas szintre nőtt. És nem csak magukat képesek felgyújtani (mint szerdán Kijev központjában az egyik földügyben tiltakozó – vb.), hanem fegyvert ragadnak, lövöldözni kezdenek a szomszédaikra a föld felosztása miatt, ami vérfürdőhöz vezethet Ukrajna egész területén – mutatott rá Anatolij Pesko.
Második olvasatban tárgyalja csütörtökön a Legfelső Tanács a termőföldpiac megnyitásáról szóló törvényt, amelynek az elfogadása ellen második napja tüntetnek Kijevben agráripari dolgozók és gazdálkodók – adta hírül a 112.ua hírportál.
A kiadvány szerint a
jogszabály tárgyalásának kezdetén megerősítették a parlament épületének rendőri
őrizetét a tüntetők agresszivitásától tartva. A törvény elfogadása ellen
tiltakozók azt követelik, hogy a parlament ne fogadja el a törvényt, hanem
ismét hosszabbítsa meg a termőföld adásvételének moratóriumát.
Korábban a jogszabály
ellenzői azt követelték, hogy halasszák el a földtörvény elfogadását a róla
tartott népszavazás utánra, majd egészítsék ki olyan rendelkezéssel, amely
szerint csak az államnak és a helyi önkormányzatoknak lenne joga termőföldet
vásárolni.
Az első olvasatban
januárban elfogadott törvényt úgy módosították, hogy külföldiek ukrán
termőföldet csak akkor vásárolhatnak, ha arról népszavazás dönt. Ugyancsak
csökkentették az egy személy által vásárolható földterület nagyságát 200 ezer
hektárról 10 ezer hektárra.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
NEW: We are re-opening the British Embassy in Kyiv, with our Ambassador @MelSimmonsFCDO returning to the city shortly. Thank you to Melinda and your team for your hard work and resilience. We stand with Ukraine ???? pic.twitter.com/PpnRNWN1vt
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Our Congressional Delegation was honored to meet with @ZelenskyyUa in Kyiv to salute his leadership and courage, to commend the Ukrainian people for their outstanding defense of Democracy and to say that we are with you until victory is won. pic.twitter.com/zkc588Qcrv
Ukraine's president Zelenskiy has just published video of Nancy Pelosi in Kyiv. "We believe we are visiting you to say thank you for your fight for freedom," she said. "Your fight is a fight for everyone. Our commitment is to bet here for you until the fight is done."
The embassy team is back where we belong: in @Kyiv, supporting #Ukraine and its heroic citizens as they defend the freedom of their country and freedom in #Europe. Слава Україні! pic.twitter.com/agKbvofrB7
Навальный: Это преступная агрессивная война усугубляется, и Путин хочет замазать кровью как можно больше людей. Чтобы продлить свою личную власть, он терзает соседнюю страну, убивает там людей, а теперь бросает в мясорубку войны еще огромное количество российских граждан pic.twitter.com/L4KPVJkWmn
After a nine hour long trip by train, we arrived in Kyiv. Looking forward to productive meetings with Ukrainian leaders to discuss ways to strengthen security and stability in the region and helping people on the ground. #ItsAboutPeople#OSCE2023pic.twitter.com/bpUw5lCZ5s
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Minden ukránnak, ha nem közömbös számára államának
a jövője, szembe kell szállnia a nemzeti vagyont eladni készülő hatalommal –
jelentette ki Julia Timosenko, a Batykivscsina (Haza) párt vezetője kedden
parlamenti felszólalásában, tájékoztatott az rbc.ua hírportál.
Az ellenzéki
politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlamenti többség a „házszabály
teljes megsértésével negyven perc alatt el akarja fogadni Ukrajna földjének a
teljes kiárusításáról szóló határozatot.” Szerda és csütörtök lesznek a
kulcsfontosságú ülésnapok, amikor teljesen el akarják kótyavetyélni az ukrán
földet – figyelmeztetett, felszólítva „minden jóakaratú” polgárt, hogy szálljon
harcba.
Timosenko úgy
vélte, a kormány és a parlamenti „monotöbbség” csak a külföldi megbízóik
érdekeivel és saját meggazdagodásukkal törődnek, ami szerinte csődbe viszi az
országot. „Nincs remény arra, hogy a kormány és az elnök helyes útra viszi
politikai irányvonalát Ukrajna és polgárai érdekében, ezért most fel kell
vennünk a harcot” – hangoztatta az ellenzéki politikus.
Az ukrán parlament
a napokban készül második olvasatban szavazni a termőföld adásvételét lehetővé
tévő földtörvény elfogadásáról.
A Legfelső Tanács január 14-én, első idei plenáris ülésén napirendre tűzheti a földpiacot szabályozó törvény tervezetét – írta a Kárpátalja hetilap az Ukrajinszka Pravda hírportál közlése nyomán. Olekszij Musak a miniszterelnök gazdasági tanácsadója a Facebook közösségi oldalon megjelent bejegyzésében jelezte, hogy a második olvasatban való tárgyalásra benyújtott 2178-10-es számú törvénytervezet módosításait tartalmazó összehasonlító táblázat már megjelent a parlament weboldalán. Így nincs akadálya annak, hogy a törvényhozás már január 14-én, az első plenáris ülésnapon tárgyaljon a földreformról.
https://youtu.be/sSPwJopZ70I
Az ukrán kormányfő tanácsadója emlékeztetett, hogy a hatoldalas törvénytervezethez 4018 módosító indítvány érkezett, közülük több mint 2000 a népszavazásra vonatkozik. Az indítványokat összefoglaló táblázatban a leggyakrabban, 4178 alkalommal a referendum szó fordul elő.