Oroszország miniszterelnöke, Mihail Misusztyin pénteken aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi az orosz védelmi minisztérium számára azt, hogy felmondja a tizenegy nyugati országgal, köztük Németországgal, Nagy-Britanniával és Lengyelországgal kötött nemzetközi katonai szerződéseket.
Az erről szóló dokumentumot pénteken tették közzé a hivatalos kormányzati jogi információs internetes portálon – számolt be róla az Interfax orosz hírügynökség.
A rendelet értelmében Oroszország Védelmi Minisztériuma felmondhatja a védelmi minisztériumok közötti együttműködési megállapodásokat
Belgiummal,
Bulgáriával,
Csehországgal,
Dániával,
Hollandiával,
Horvátországgal,
Lengyelországgal,
Németországgal,
Norvégiával,
Romániával,
valamint felmondhatja az Oroszország és Nagy-Britannia katonai minisztériumai közötti egyetértési megállapodást.
A Kreml mostani lépése nem az első ilyen az elmúltidőszakban. December elején szintén az Interfax orosz hírügynökség adta hírül, hogy Oroszország felmondja a katonai együttműködési megállapodásokat Kanadával, Franciaországgal és Portugáliával.
Az akkori lépést egy üzengetés előzte meg, ami Radoslaw Sikorski a lengyel külügyminiszter és Vlagyimir Putyin között történt. Az orosz elnök közvetlenül a Kremlben zajló béketárgyalások előtt bejelentette, hogy országával készen áll egy háborúra.
A NATO, reagálva erre az orosz döntésre, felbontotta Oroszország-tanácsának alapító okiratát. Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a brüsszeli NATO-miniszterek találkozója után jelentette be, hogy a NATO Oroszország-tanácsának alapító okirata már nem érvényes, amely a szervezet Oroszországgal való biztonsági együttműködését garantálta
„Ez valami olyasmi, amire az egymást követő lengyel kormányok már törekedtek, most pedig végre valósággá vált” – mondta akkor Sikorski.
A szóban forgó NATO-együttműködési intézményt akkor hozták létre, amikor még úgy tűnt, hogy az európai biztonság Oroszországgal együttműködésben megvalósítható.
Erre reagált akkor Moszkva úgy, hogy a Kanadával, Franciaországgal és Portugáliával kötött megállapodásait felmondja. Érdekesség, hogy a kanadai-orosz megállapodást még nem Oroszország, hanem a Szovjetunió kötötte.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország miniszterelnöke, Mihail Misusztyin pénteken aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi az orosz védelmi minisztérium számára azt, hogy felmondja a tizenegy nyugati országgal, köztük Németországgal, Nagy-Britanniával és Lengyelorszá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1766414820
[modified] => 1766400597
)
[title] => Oroszország 11 európai országgal mondta fel a katonai- és védelmi megállapodásait
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=173009&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 173009
[uk] => 173043
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 148451
[image] => Array
(
[id] => 148451
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg
[original_lng] => 100370
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/moszkva-kreml-oroszorszag.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1766414810:8
[_thumbnail_id] => 148451
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1561
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 586604944001
[_oembed_2e000ab830c18bb374d8c780e2c3010a] =>
نائب رئيس مجلس الوزراء ووزير الدولة لشؤون الدفاع يلتقي أمين مجلس الأمن القومي والدفاع الأوكراني ورئيس أركان القوات المسلحة الأوكرانية pic.twitter.com/sILAyYp0bf