Nem szavazta meg szerdán az ukrán parlament azt a javaslatot, amely több mint háromszáz település nevét változtatta volna meg a „dekommunizáció és az orosztalanítás” jegyében. Ezt követően a parlamentben a szónoki emelvényt képviselők vonták blokád alá azzal a követeléssel, hogy az illetékes bizottság ismét terjessze az plénum elé a határozati javaslatot újbóli megvitatásra − közölte Roman Lozinszkij parlamenti képviselő szerdán a Facebookon.
„A parlament éppen most gáncsolta el a 333 település nevének orosztalanításáról szóló határozatot. Elbukott egy történelmi lehetőség, hogy Ukrajna térképéről végleg levegyék mindazt, amit Moszkva az évszázados szolgaság során ránk kényszerített” − írta a képviselő.
Kiemelte, hogy a törvényhozásban egy nem hivatalosan létrejött, Moszkvai Patriarchátus Képviselői elnevezésű csoportosulás tévesztette meg képviselőtárait „mindenféle igaz és hamis állításokkal”, aminek köszönhetően csupán 208-an támogatták az előterjesztést a szükséges 226 helyett.
Ez súlyos szégyen Ukrajnára nézve − jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez a Moszkva-barát politikai körök revansa. Lozinszkij tájékoztatása szerint a jelenlévő képviselők közül 75-en nem szavaztak, öten tartózkodtak, hárman pedig elutasították az indítványt − olvasható az MTI tájékoztatásából.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Nem szavazta meg szerdán az ukrán parlament azt a javaslatot, amely több mint háromszáz település nevét változtatta volna meg a „dekommunizáció és az orosztalanítás” jegyében. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1726694760 [modified] => 1726688696 ) [title] => Nem szavazta meg a parlament 333 település nevének megváltoztatását [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=126985&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 126985 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 126986 [image] => Array ( [id] => 126986 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/ukran-parlament.jpg [original_lng] => 282816 [original_w] => 1022 [original_h] => 681 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/ukran-parlament-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/ukran-parlament-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/ukran-parlament-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/ukran-parlament.jpg [width] => 1022 [height] => 681 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/ukran-parlament.jpg [width] => 1022 [height] => 681 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/ukran-parlament.jpg [width] => 1022 [height] => 681 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/ukran-parlament.jpg [width] => 1022 [height] => 681 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1726677896:12 [_thumbnail_id] => 126986 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1869 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 508338006000 [_oembed_97aac1117ebb73965e2f675b0ac25a1c] =>
The name Persian Gulf, like many geographical designations, is deeply rooted in human history. Iran has never objected to the use of names such as the Sea of Oman, Indian Ocean, Arabian Sea, or Red Sea. The use of these names does not imply ownership by any particular nation, but… pic.twitter.com/PQjUiph4qt
Kijevben 60, Oroszország és a Szovjetunió történelmével és kultúrájával kapcsolatos emlékművet bontottak le. A hírt a Kijevi Városi Állami Adminisztráció közölte.
„A szovjet és a birodalmi múltat ábrázoló műemlékeknek és emléktábláknak nincs helye a főváros területén. Szakértőkkel, szakintézmények képviselőivel közösen nagyszabású munkát végzünk annak érdekében, hogy végre eltávolítsuk a közterületről mindazokat a tárgyakat, amelyek a szovjet és a birodalmi múltat, illetve az agresszor országot dicsőítik” – jegyezte meg Hanna Sztarosztenko, a hivatal helyettes vezetője.
Elmondása szerint a tárcaközi munkacsoport ülésén ezen felül megállapodtak 56 objektum listájáról is, amelyeket szintén lebontanak.
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
A Legfelső Tanács egyszerűsítette az orosz birodalmi vagy szovjet totalitárius politikát jelképező, az orosz propaganda által felhasznált emlékművek leszerelését – jelentette az RBK–Ukrajina a Kulturális és Információpolitikai Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A törvény jogi alapot teremt a kommunista totalitárius rezsim vagy az orosz birodalmi politika szimbólumainak számító emlékművek eltávolítására az ukrajnai építészeti emlékek állami nyilvántartásából.
„Ez lehetővé teszi, hogy minden, a folyamatban részt vevő hatóság sokkal gyorsabban és legális módon szabadítsa meg a közterületet az orosz birodalmat dicsőítő emlékművektől.
Poltavában például a városi hatóságok nem akarták elmozdítani az I. Péternek szentelt emlékműveket a jogi alapok hiányára hivatkozva. Remélem, hogy ennek a törvénynek az elfogadása után a helyi hatóságoknak többé nem lesznek ilyen érvei” – kommentálta a törvény elfogadását Olekszandr Tkacsenko kulturális és információpolitikai miniszter.
A jogszabály meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek alapján a kulturális örökség objektumai az orosz birodalmi és szovjet totalitárius politika szimbólumai közé sorolandók.
Ide tartoznak többek között a birodalmi és totalitárius propaganda által mitologizált személyek és események emlékművei, amelyeket az orosz propaganda ma is felhasznál saját narratívái terjesztésére.
Ukrajna orosztalanításával és dekommunizációjával foglalkozó állami szervet hoz létre a Kulturális és Információpolitikai Minisztérium – adta hírül az rbc.ua hírportál kedden a kulturális tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
A minisztériumi közlés szerint egy ilyen állami szervre azért van szükség, mert Ukrajnában jelentősen megnőtt az igény a szovjet és az orosz kulturális örökség pótlására. A probléma megoldásával a minisztériumon belül létrehozandó tanács fog foglalkozni.
„A társadalommal párbeszédet folytató önkormányzatoknak közös döntést kell hozniuk a szovjet múlt műemlékeinek és egyéb tárgyainak eltávolításáról vagy áthelyezéséről, amit a minisztériumi tanáccsal kell majd egyeztetniük” – áll a tárca nyilatkozatában.
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9