A legfontosabb feladat a katonai segély gyors eljuttatása, valamint a lőszerek gyorsított beszerzése és szállítása Ukrajnának – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozóra szóló, a tagállami vezetőknek küldött meghívólevelében kedden.
A kétnaposra tervezett brüsszeli csúcsra szóló, az interneten is közzétett meghívólevelében Michel az Ukrajnának szánt katonai segítségnyújtással kapcsolatban azt írta: a sürgősség, az intenzitás és a megingathatatlan eltökéltség elengedhetetlen.
Hangsúlyozta: a tagállami vezetőknek az uniós szankciók hatékony végrehajtására és érvényesítésére, valamint a lefoglalt orosz vagyonból származó nyereség felhasználására irányuló erőfeszítések előmozdítására kell összpontosítaniuk.
Az uniós csúcstalálkozó témái közül kiemelve az Európai Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa évtizedek óta nem fektetett eleget biztonságába és védelmébe, ezért – mint fogalmazott – „itt az ideje a biztonságunkkal és védelmünkkel kapcsolatos valódi paradigmaváltásnak, valamint annak, hogy az EU gazdaságát háborús alapra állítsuk”.
Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban azt mondta: a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-én elkövetett támadása és az azt követő gázai háború átlépte az embertelenség határát. Szavai szerint sürgősen tűzszünetre van szükség a polgári lakosság védelme, a túszok szabadon bocsátása és annak biztosítása érdekében, hogy a humanitárius segítség célba érjen. Fokozni kell továbbá a regionális eszkaláció megakadályozására irányuló erőfeszítéseinket, különösen Libanonban és a Vörös-tengeren – emelte ki.
Az Európai Unió elkötelezett az izraeliek és a palesztinok közötti igazságos és átfogó megoldás mellett, amely szerint Izrael és egy demokratikus, önálló és életképes palesztin állam élne békében, biztonságban és kölcsönös elismerésben egymás mellett – tette hozzá.
A mezőgazdasággal foglalkozó tanácsi vitaponttal kapcsolatban Charles Michel hangoztatta: határozottan kell fellépni a gazdák előtt álló kihívásokkal szemben, különös tekintettel a mezőgazdasági termelőknek az élelmiszerellátási láncban elfoglalt helyzetére és a tisztességes versenyre mind a belső piacon, mind globálisan.
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
Volodimir Zelenszkij elnök telefonbeszélgetést folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével. Ez áll az államfő közösségi oldalain közzétett bejegyzéseiben.
Zelenszkij gratulált Michelnek a Maastrichti Szerződés 30. évfordulóján.
A beszélgetés során megvitatták az Európai Tanács 2023 decemberében sorra kerülő ülését, valamint Ukrajna eredményeit a hét ajánlás végrehajtása terén.
„Egyetértettünk abban, hogy az EU még erősebb lesz Ukrajnával. Meghívtam beszélgetőpartneremet, hogy látogassa meg hazánkat” – tette hozzá az elnök.
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Volodimir Zelenszkij elnök kedden telefonos megbeszélést folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével – adta hírül a korrespondent.net hírportál az államfő Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a felek megvitatták az Európai Unió és a tagállamok szerepét az ukrán békeformula megvalósításában, és Zelenszkij köszönetét fejezte ki az uniós pénzügyi támogatást. „Köszönetet mondtam Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének a meghívásért, hogy felszólaljak az EUCO december 15-i ülésén” – erősített meg közlésében Zelenszkij.
Az elnök azt is jelezte, hogy megvitatta az EU és a tagállamok szerepét az ukrán békeképlet végrehajtásában. „Hálás vagyok a katonai támogatás 2 milliárd eurós emelésért az Európai Békealapban, és az új, 18 milliárd eurós pénzügyi támogatás folyósításáért” – tette hozzá. „Kiemeltem a 9. szankciós csomag gyors jóváhagyásának szükségességét. Tájékoztatást nyújtottam az Európai Bizottság ajánlásainak végrehajtásában elért előrehaladásról. Összehangoltuk a további lépéseket Ukrajnának az EU-tagság felé tartó mozgását illetően” – emelte ki Volodimir Zelenszkij.
Шість місяців тому Росія здійснила жахливий теракт в Оленівці. Ми не дозволимо забути про цей злочин. Памʼятаємо кожного загиблого ?? воїна та боремося за покарання всіх винних у їхній загибелі. Винні будуть знайдені й притягнуті до відповідальності. 1/2
I had a phone call with Cambodian Prime Minister Hun Sen @PeacePalaceKH. I thanked him for the principled position in support of Ukraine's sovereignty and territorial integrity. I noted Cambodia's training of Ukrainian demining specialists. Hopefully this cooperation will…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 29, 2023
⚡️ Ukraine needs 50 Patriot [air defense symstems] to lose lives from [russian] shelling, says Volodymyr Zelenskyy in an interview with Wall Street Journal.
"Any counteroffensive is very dangerous without control in the sky. Imagine a military that understands that it has no… https://t.co/cRCaU5cHZB
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами. Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
This is what a true leader does. He does not hide behind anyone or anything. It is highly unlikely that the Russian side possesses even a sliver of such courage. https://t.co/xbwe8DOaT1
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025