A hét végén találkozik az ukrán és az amerikai küldöttség, hogy megvitassa az Ukrajna és Oroszország közötti jövőbeli tárgyalások lehetőségét – jelentette be Volodimir Zelenszkij hétfőn Kijevben, az ukrajnai látogatáson tartózkodó Jonas Gahr Store norvég miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Az ukrán elnök egyrészt közölte, hogy hétfőn lesz egy találkozó Keith Kellogg-gal, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai különmegbízottjával is „az orosz féllel való esetleges jövőbeni találkozóra való felkészülés részeként”. Beszámolt arról, hogy vasárnap az elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak beszélt Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel és más partnerekkel. Ezen kívül Andrij Szibiha külügyminiszter az ukrán függetlenség napján csatlakozott a G7-országcsoport külügyminisztereinek online találkozójához.
Hozzátette továbbá, hogy „a nap folyamán az ukrán katonai vezetés egyeztet a partnerekkel”, szerdán pedig találkozót tartanak a nemzetbiztonsági tanácsadók.
Zelenszkij szavai szerint Moszkvának az a célja, hogy meghiúsítsa a fűtési szezonra való felkészülést Ukrajnában: Oroszország csapásokat mér az ukrán energetikai infrastruktúrára, ami nemcsak az áramtermelést érinti, hanem a földgázkitermelést is. „Oroszország megpróbálja meghiúsítani a télre való felkészülésünket, csapásokat mér energetikai infrastruktúránkra. Ez nemcsak az áramtermelést, a hőtermelést érinti, hanem saját földgázunk kitermelését is. Ezért rendkívül nagyra értékeljük Norvégia segítségét, amelyet kifejezetten gázvásárlásainkhoz nyújt. Ez közvetlenül segít nekünk emberéleteket megvédeni” – hangsúlyozta.
Kiemelte, hogy a múlt télen legalább egymillió ukrán családnak tudták a fűtést biztosítani Ukrajna és Norvégia együttműködésének köszönhetően. „Idén is jelentősek a kihívások. Norvégia már döntést hozott a gázvásárlásaink támogatásáról. Nagyon számítunk Norvégia következő lépéseire is” – tette hozzá az elnök.
Jonas Gahr Store a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Norvégia 2026-ban is folytatja Ukrajna katonai támogatását. „Ukrajna támogatása 2025-ben folytatódik, és 2026-ban is. Ez pénzben kifejezve 8,5 milliárd dollárt jelent 2026-ban, amelyet a parlament elé fogok terjeszteni. A múltban a parlament egyhangúlag támogatta a Nansen támogatási programunkat. Biztos vagyok abban, hogy fenn tudjuk tartani ezt a magas szintű segítségnyújtást” – mondta.
A katonai és a civil szféra támogatására létrehozott Nansen program teljes összege 75 milliárd norvég korona a 2023–2027 közötti időszakra. A polgári és katonai támogatás arányát évente határozzák meg Ukrajna szükségletei szerint – fűzte hozzá magyarázatul az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
Az ukrán külügyminiszter üzent az orosznak
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a tárcája által a Telegramon nyilvánosságra hozott közleményben abszurdnak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentéseit arról, hogy Zelenszkij nem legitim államfő.
„Nincs semmi abszurdabb annál, mint amikor a legitimitásról tart előadást egy olyan ember, aki 21 éve ül ugyanabban a székben, miközben annak szolgál, aki már több mint 25 éve uralkodik” – jelentette ki. „Az ilyen megalapozatlan kijelentések azt mutatják, hogy Oroszország elutasítja a békés erőfeszítéseket” – mutatott rá Szibiha.
Az ukrán alkotmány értelmében a soron következő elnökválasztást 2024 márciusában kellett volna megtartani, a hadiállapotról szóló törvény azonban megtiltja bármilyen választás lebonyolítását Ukrajnában – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Vlagyimir Putyin orosz diktátor és Donald Trump amerikai elnök találkozójára akár már a jövő héten sor kerülhet, de a tárgyalások előkészületei még folyamatban vannak – jelentette be csütörtökön Jurij Usakov, a Kreml asszisztensének nyilatkozatára hivatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Usakov azt mondta, hogy a következő hetet tűzték ki a Putyin–Trump-találkozó határidejének. Megjegyezte azonban, hogy nehéz megmondani, hány napig fognak tartani az előkészületek.
Az orosz fél szerint a találkozó helyszínét már meghatározták, de később jelentik be.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Vlagyimir Putyin orosz diktátor és Donald Trump amerikai elnök találkozójára akár már a jövő héten sor kerülhet, de a tárgyalások előkészületei még folyamatban vannak – jelentette be csütörtökön Jurij Usakov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1754570400
[modified] => 1754567729
)
[title] => A Kreml bejelentette, hogy Putyin és Trump a következő napokban találkozik, már a helyszínről is megállapodtak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=158752&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158752
[uk] => 158764
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 158753
[image] => Array
(
[id] => 158753
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin.jpg
[original_lng] => 28450
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1754565503:8
[_thumbnail_id] => 158753
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2034
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_oembed_a8d822fb06e4720d3d8d0186fed6681b] =>
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
Keith Kellogg július 14-én érkezik Ukrajnába. Donald Trump pedig ugyanazon a napon bejelentést tesz Oroszországról és egy új NATO-fegyvermegállapodásról.
Az Egyesült Államok Ukrajnáért felelős különmegbízottja, Keith Kellogg a jövő héten Ukrajnába látogat, erősítette meg személyesen a Novini.LIVE riporterének a Rómában tartott újjáépítési konferencián. A volt tábornok és Donald Trump jelenlegi különmegbízottja július 14-én, hétfőn érkezik Kijevbe, ahol egész héten marad.
Donald Trump különmegbízottja Ukrajnába látogat
Kellogg az interjúban elmondta, hogy rendkívül sűrű programra számít, és tréfásan hozzátette, hogy olyan zsúfolt a napirendje, hogy még reggelizni sincs ideje. A látogatás során több találkozóra is sor kerül majd az ukrán féllel, amelyek főként Trump ukrajnai politikájának és az újjáépítési terveknek a részleteiről szólnak. A különmegbízott legutóbb februárban járt az ukrán fővárosban. A látogatás időzítése különösen figyelemre méltó, ugyanis Donald Trump éppen július 14-ére ígért „komoly bejelentést” Oroszországról. Az amerikai elnök az NBC News-nak adott exkluzív interjújában úgy fogalmazott:
„Csalódtam Oroszországban, de meglátjuk, mi történik a következő hetekben. Hétfőn szerintem komoly közlendőm lesz Oroszországról.”
A bejelentés pontos tartalmát nem részletezte.
Trump ugyanakkor egy új, Ukrajnának szánt fegyvermegállapodást is ismertetett. Elmondása szerint a megállapodás lényege, hogy az Egyesült Államok fegyvereket szállít a NATO-nak, amely azokat „100 százalékban megtéríti”, majd továbbadja Ukrajnának. A konstrukció célja, hogy elkerüljék a közvetlen amerikai fegyverszállítást Ukrajnának, miközben a segítség továbbra is biztosított lesz.
A NATO fizet a fegyverekért, amelyek ezután Ukrajnába kerülnek. Ez az új modell, és már meg is állapodtunk benne a múlt havi NATO-csúcson – mondta Trump. A fegyvercsomag várhatóan újabb Patriot rakétarendszereket is tartalmaz.
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
Following a good call with @POTUS, we have agreed to meet in Scotland on Sunday to discuss transatlantic trade relations, and how we can keep them strong.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
„Partnereinkkel az ukrajnai fegyvergyártás növeléséről és a hadsereg felfegyverzéséről tárgyalunk. Már vannak jó megállapodások, és továbbiakra is számítunk. Létfontosságú, hogy minden megállapodást a lehető leggyorsabban megvalósítsunk, hogy biztosítsunk a légterünk védelmét és több légvédelmi rendszert” – mondta Zelenszkij elnök.
„Jelzéseket kaptunk a legmagasabb helyekről – egyebek mellett az Egyesült Államokból – és európai barátainktól is, hogy helyreállítják a segély szállítását” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
Hozzátette, hogy a jövő héten folytatják a tárgyalást katonai kérdésekről az Egyesült Államokkal katonai téren, és folytatódnak a megbeszélések Keith Kellogg Ukrajnáért és Oroszországért felelős amerikai különmegbízottal is.
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
Új európai védelmi csomagokat is kidolgozunk, és azt várjuk, hogy újabb kemény lépéseket – így a háború miatt Oroszország elleni szankciókat léptessenek életbe – jelentette ki az ukrán elnök.
Az Egyesült Államok a múlt héten rövid időre részlegesen leállította a katonai segély szállítását Ukrajnának.
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social nevű felületen közép-európai idő szerint csütörtökön fél 4 után arról írt, hogy washingtoni időszámítás szerint délelőtt 10 órakor telefon beszél majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Bejegyzése végén Donald Trump azt írta: „Köszönöm!”
Nem a mostani az első jelentősebb telefonbeszélgetés héten a külpolitikában. Mint írtuk, kedden csaknem hároméves szünet után beszélt telefonon Emmanuel Macron francia elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A beszélgetés két óra hosszan tartott a Kreml szerint. Putyin állítólag arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugati fegyverszállítások tovább gerjesztik a konfliktust, miközben Macron arra szólította fel orosz partnerét, hogy üljön tárgyalóasztalhoz.
Emmanuel Macron francia elnök Ukrajnát érintő három üzenetet fogalmazott meg, miután az elszántak koalíciója küldöttségének tagjaként szombaton megérkezett Kijevbe – számolt be az rbc.ua hírportál a francia államfő Х-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint Macron hangsúlyozta: „Kijevbe visszatérve először az ukránokra gondoltam. Több mint három éven át csodálatra méltó bátorsággal ellenálltatok. A földetekért. A szabadságotokért. Európáért. Mert igen, kontinensünk biztonsága forog kockán itt.” Szerinte az orosz agresszióval szemben a válasznak kollektívnek kell lennie, ezért teszi meg ezt az utat Németországgal, Lengyelországgal és Nagy-Britanniával együtt. Úgy vélte, mindenekelőtt a békéről van szó – az igazságos és tartós béke a teljes és feltétel nélküli tűzszünettel kezdődik.
„Ez egy olyan javaslat, amelyet az Egyesült Államokkal közösen terjesztünk elő. Ukrajna március 11-én elfogadta. Oroszország halogat, feltételeket szab, időt nyer és folytatja agresszív háborúját” – emlékeztetett Macron. Szerinte, ha Moszkva ragaszkodik a blokkoláshoz, „mi, európaiakként és az Egyesült Államokkal szorosan együttműködve, fokozni fogjuk a nyomást”. „Üdvözöljük Trump elnök felhívását erre a lépésre. Egységünk az erőnkben van. Ez ennek az útnak is a jelentése: mindannyian békét akarunk!” – tette hozzá.
Amint a francia elnök elmondta, a megkötendő békemegállapodásnak garantálnia kell a biztonságot. „Ezen dolgoztunk a párizsi, londoni és a mai kijevi találkozókon. Együtt haladunk előre” – jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna nemcsak a népéért harcol. „De azért az európai eszméért is, amelyben hiszünk. Egy szabad, erős, virágzó és európai Ukrajna – ez a mi horizontunk. A történelem figyel minket” – összegezte Emmanuel Macron.
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
I met with Her Royal Highness The Princess Royal, Princess Anne. This is the first visit of Her Royal Highness to Ukraine since our independence was reinstated and it was symbolic that our meeting took place at such a historic site as Saint Sophia Cathedral in Kyiv.
Emmanuel Macron francia elnök szerint Oroszország nemcsak az ukránokat, hanem egész Európát is fenyegeti, ezért ellenzi a „túl törékeny” tűzszünetet Ukrajnában – számolt be az rbc.ua hírportál BFMTV francia tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint Macron a francia nemzethez intézett szerda esti televíziós beszédében elmondta: „Ha egy ország meg tudja támadni a szomszédját Európában, és büntetlen marad, senki sem érezheti magát biztonságban.” Szerinte „az orosz fenyegetés egész Európát érinti”, és ebben a „veszélyek világában” puszta nézőnek maradni igazi őrültség lenne.
A francia elnök azt is megjegyezte, hogy Oroszország újra felfegyverkezik, és növeli a védelmi kiadásait. „Putyin elnök megsérti a határainkat, hogy felszámolja az ellenfeleket és manipulálja a választásokat” – emelte ki.
A francia államfő kitért arra is, hogy Oroszország megszegte korábbi ígéreteit és garanciáit. Ezért kijelentette, hogy elutasítja a „túl törékeny” ukrajnai tűzszünetet. „A békéhez vezető út nem vezethet Ukrajna támogatásának megtagadásán át. A békét nem lehet bármi áron és Oroszország diktátuma alatt elérni, és nem jelentheti Ukrajna kapitulációját” – hangsúlyozta Emmanuel Macron.
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Kim Dzsongun észak-koreai vezető magasztalta az idén elért eredményeket és győzelmeket, miközben megnyitotta a 2024-re vonatkozó új politikai célok kitűzéséről szóló kulcsfontosságú politikai tanácskozást.
Szakértők szerint a kormányzó Munkáspárt e heti év végi plenáris ülésén Észak-Korea valószínűleg a fegyverkezési fejlesztések terén elért eredményeit fogja hangoztatni, mert az országnak nincsenek gazdasági eredményei a tartós nemzetközi szankciók és a járványok okozta gazdasági nehézségek miatt.
A kedden kezdődött ülésen mondott nyitóbeszédében Kim Dzsongun 2023-at a nagy fordulat és a nagy változás éveként határozta meg.
Az állami beszámoló szerint Észak-Korea az első katonai kémműholdjának novemberi fellövése és más kifinomult fegyverek bevezetése következtében idén gyors fejlődést ért el a védelmi képességeiben.
Modern utcák, új házak és épületek
Észak-Korea ritka jó termésről is beszámolt az idén, mivel az ország a tervezettnél hamarabb fejezte be az új öntözőrendszerek kiépítését, és teljesítette a főbb mezőgazdasági állami célkitűzéseket. A vezető elmondta, modern utcák, új házak és épületek épültek Phenjanban és az ország más részein.
A dél-koreai értékelések szerint Észak-Korea idei gabonatermése 4,8 millió tonna, ami 6,9 százalékos növekedést jelent a tavalyi 4,5 millióhoz képest, ez elsősorban a kedvező időjárási körülményeknek köszönhető. A 4,8 millió tonna azonban még mindig mintegy 0,7 millió tonnával marad el a megfelelő éves mennyiségtől – a szakértők szerint Észak-Koreának évente mintegy 5,5 millió tonna gabonára van szüksége a 25 millió lakos ellátásához.
A Munkáspárt várhatóan több napig tartó ülésén áttekintik az idei állami projekteket, és új célokat határoznak meg a jövő évre. Erre azt követően kerül sor, hogy Észak-Korea a múlt héten kilőtte a legfejlettebb interkontinentális ballisztikus rakétáját, amelyet az Egyesült Államok szárazföldi területének támadására terveztek, írja az ABC.
Augusztusban a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat azt közölte, hogy Észak-Korea gazdasága 2020 és 2022 között minden évben zsugorodott, és a bruttó hazai termék tavaly 12 százalékkal volt kevesebb, mint 2016-ban.
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy olyan atombomba kifejlesztésére törekszik, amely 24-szer erősebb lesz, mint a második világháborúban Japánra ledobott egyik bomba. Az új atomtöltet a jelenlegi készletek egy részét helyettesítené, és nem növelné az USA jelenlegi nukleáris készleteit.
A Pentagon a kongresszus jóváhagyását és finanszírozását kéri a B61-es nukleáris gravitációs bomba legmodernebb változatának kifejlesztéséhez, amely a B61-13-as elnevezést kapja – olvasható a Védelmi Minisztérium sajtóközleményében.
„A bejelentés a változó biztonsági környezetet és a potenciális ellenfelek növekvő fenyegetéseit tükrözi” – mondta John Plumb űrpolitikáért felelős védelmi miniszterhelyettes, aki hozzátette, az Egyesült Államok felelőssége, hogy továbbra is felmérje és bevesse azokat a képességeit, amelyekre szükség van ahhoz, hogy elrettentse a támadásokat, és szükség esetén reagáljon rájuk.
A közleményhez csatolt adatlap szerint a B61–13 hasonló hatásfokkal rendelkezik majd, mint a B61–7, amelynek maximális hatásfoka a Defense News jelentése szerint 360 kilotonna. Ez a robbanóerő 24-szer nagyobb, mint a második világháborúban a japán Hirosimára ledobott bomba, amely körülbelül 15 kilotonnás volt.
A közlemény szerint az Egyesült Államok a hónap elején nagy erejű robbanóanyag-kísérletet hajtott végre egy nevadai nukleáris tesztpályán.
A kísérletre akkor került sor, amikor Oroszország várhatóan bejelentette, hogy kilép az 1966-os Átfogó Atomcsend Szerződésből, amelynek célja a nukleáris robbantások világméretű betiltása volt. A szerződést azonban Kína, India, Pakisztán, Észak-Korea, Izrael, Irán és Egyiptom soha nem ratifikálta.
A nevadai atomkísérlettel kapcsolatban az elmúlt időszakban ellentmondásos hírek érkeztek, ugyanis Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes bejelentette október 10-én, hogy szerinte az Egyesült Államok atomkísérletre készül Nevada államban, ezért Moszkva pedig válaszlépésként felmondhatja az atomcsendegyezményt. Október 20-án viszont a Kreml szóvivője kijelentette, hogy nem történt nukleáris fegyverkísérlet Nevadában.
A Pentagon közleménye szerint az új bomba modern repülőgépekkel lesz szállítható, és úgy tervezték, hogy az elnöknek lehetőséget adjon kemény és nagy területű katonai célpontok elleni csapásmérésre.
Ha jóváhagyják, a bomba az amerikai nukleáris készletekben jelenleg található B61-7-esek egy részét váltaná fel, ahelyett, így az nem növelné az amerikai nukleáris készletek nagyságát – jegyezte meg a közlemény.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy olyan atombomba kifejlesztésére törekszik, amely 24-szer erősebb lesz, mint a második világháborúban Japánra ledobott egyik bomba. Az új atomtöltet a jelenlegi készletek egy részét helyettesítené...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1698756540
[modified] => 1698706407
)
[title] => Új nukleáris fegyvert jelentett be a Pentagon
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=93918&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 93918
[uk] => 94107
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 86152
[image] => Array
(
[id] => 86152
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/original-13.jpg
[original_lng] => 61848
[original_w] => 864
[original_h] => 486
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/original-13-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/original-13-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/original-13-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/original-13.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/original-13.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/original-13.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/original-13.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1698908844:8
[_thumbnail_id] => 86152
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3724
[translation_required_done] => 1
[_oembed_775ad779e3efce9c649a28e6ab04f579] =>
[_oembed_time_775ad779e3efce9c649a28e6ab04f579] => 1742960835
[_algolia_sync] => 831668466002
[_oembed_a8d822fb06e4720d3d8d0186fed6681b] =>
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
Washington hivatalosan még nem tud új adattal szolgálni a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták Ukrajnának történő szállítását illetően – jelentette ki kedden Pat Ryder, a légierő dandártábornoka, a Pentagon szóvivője a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az Egyesült Államok védelmi minisztériuma kommentálta azokat a sajtóban megjelent híreket, amelyek az ATACMS nagy hatótávolságú rakéták Ukrajnába történő szállításának Joe Biden elnök általi esetleges jóváhagyásáról jelentek meg. Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának sajtószóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta az egyes nyugati újságírók vonatkozó kijelentéseit. Szerinte a Pentagon részéről „nincs új bejelentenivaló”.
„Továbbra is szoros kapcsolatot tartunk fenn Ukrajnával és szövetségeseinkkel és partnereinkkel a biztonsági igényeiket illetően. Ezért, ha valamilyen új fejlemény jelenik meg, természetesen megtesszük a bejelentést” – ígérte meg Pat Ryder, megjegyezve, hogy „nem tud semmi újjal szolgálni” az ATACMS rakétákkal összefüggésben.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Washington hivatalosan még nem tud új adattal szolgálni a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták Ukrajnának történő szállítását illetően – jelentette ki kedden Pat Ryder.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1697803200
[modified] => 1697830957
)
[title] => A Pentagon nem erősítette meg és nem cáfolta az ATACMS rakéták Ukrajnának való átadásáról szóló sajtóhíreket
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=93061&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 93061
[uk] => 93071
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 93062
[image] => Array
(
[id] => 93062
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ryder.jpg
[original_lng] => 34878
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ryder-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ryder-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ryder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ryder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ryder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ryder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ryder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1697820158:12
[_thumbnail_id] => 93062
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2381
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8a556167e54ff2c16e4f2745771d56bd] =>
Mrs. Trump will not be attending today’s meeting at the White House. Her husband’s return to the Oval Office to commence the transition process is encouraging, and she wishes him great success.
In this instance, several unnamed sources in the media continue to provide false,…
🚨 Breaking News: Putin has appointed Alexander Darchiyev as Russia's new ambassador to Washington. This move could signal new dynamics in US-Russia relations. How will this impact diplomacy moving forward? 🌐 #Russia#USRelations#Darchiyev#Diplomacy: https://t.co/EEUt4eUasV
— Global Banking & Finance Review (@GBAFReview) March 6, 2025
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
We had a long and substantive conversation with @POTUS. We started with one-on-one talks before inviting European leaders to join us. This call lasted for more than an hour and a half, including about an hour of our bilateral conversation with President Trump.