Andrij Bogdan, az Elnöki Hivatal korábbi vezetője egy kedd esti televíziós interjúban elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök korábbi társulatának, a Kvartal 95 stúdiónak a színésze, Jevhen Kosovij saját ivócimboráját, Andrij Vitrenkót neveztette ki az oktatási és tudományos miniszter első helyettesévé – adta hírül a glavcom.ua hírportál.
A jelentés szerint Bogdan Dmitrij Gordon televíziós újságíró interjúműsorában elmondta: „Zsenya Kosovij egyik barátját, szomszédját, és mondhatni, ivócimboráját, Andrij Vitrenkót, neveztette ki az oktatási miniszter első helyettesévé, aki egyben a Kijevi Városi Tanács képviselője is.”Az elnöki hivatal korábbi vezetője „ku…vaságnak” nevezte a kinevezést. „Ez baromság, ez szörnyű. Nem ismerem ezt az Andrij Vitrenkót, lehet, hogy okos fiú, de én ellenzem, hogy Zseka Kosovij nevezzen ki embereket az oktatásba és a tudományba” – hangsúlyozta az exhivatalvezető.
Vitrenkót 2020. július 16-án nevezték ki Ukrajna oktatási és tudományos miniszterének helyettesévé. 2021. augusztus 11-től az oktatási minisztérium első helyettese lett. Egyúttal a Kijevi Városi Tanács költségvetési kérdésekkel és társadalmi-gazdasági fejlesztéssel foglalkozó állandó bizottságának elnöki tisztségét is betölti.
From now, Alexander Dvornikov is responsible for coordinating Russian forces in #Ukraine, who is a general "with extensive experience" in #Syria — he became the commander of the Southern Military District, reports the #BBC with reference to a source.#UkraineRussianWar
The BBC, citing its sources, reports that #Russia is forced to change its military leadership due to the failure of the offensive. Now they are led by General Alexander Dvornikov, who has war experience in #Syria.https://t.co/avVdUXtblzpic.twitter.com/Cscu5OuUd4
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Humbled and honored to be chosen as the next Director General of @UNmigration. I am ready to work with ALL our member states and global partners to unleash the opportunities provided by effective, orderly and humane migration. ?︎ pic.twitter.com/cTpfjjlKHp
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ