Négy jelölt indul az Európai Parlament elnöki tisztségéért a 2019-2024-es parlamenti ciklus második felére. A pályázók nevét Pedro Silva Pereira, az uniós képviselőtestület egyik alelnöke jelentette be hétfő este, a parlament strasbourgi plenáris ülésének nyitónapján.
A máltai Roberta Metsola, az Európai Néppárt,
a svéd Alice Kuhnke, a Zöldek,
a lengyel Kosma Zlotowski, az Európai Konzervatívok és Reformerek
a spanyol Sira Rego, az Európai Baloldal jelöltje
kedden reggel tart rövid bemutatkozót, közvetlenül a választás első fordulója előtt. Az eredményt még délelőtt kihirdetik. Amennyiben második fordulóra kerülne sor, annak eredményét 13 órakor, az esetleges harmadik fordulóét késő délután jelentik be a plenáris ülésen.
Az elnöki jelöltséghez egy képviselőcsoport vagy legalább 36 képviselő támogatása volt szükséges. A választás titkos szavazással történik. A megválasztáshoz a jelöltnek a leadott érvényes szavazatok abszolút többségét, azaz 50 százalék plusz egy szavazatot kell megszereznie.
Ha az első szavazás sikertelen, ugyanazok a jelöltek vagy újabb indulók azonos feltételek mellett indulhatnak a második fordulóban is. Szükség esetén változatlan szabályok szerint egy harmadik fordulóra is sor kerülhet. Ha a harmadik forduló is sikertelen, az ebben a fordulóban legtöbb szavazatot elnyerő két jelölt között negyedik fordulót tartanak, amelyben egyszerűen a több szavazatot szerző jelölt nyer. Amennyiben holtverseny alakul ki, az idősebb jelöltet hirdetik ki győztesnek.
David Sassoli, a testület előző elnöke, a múlt héten hunyt el súlyos betegség következtében. Halála véletlenül egybeesett a testület eleve tervezett tisztújításával. Az EP első alelnöke, Roberta Metsola vette át a jogköröket, és nagy a valószínűsége annak is, hogy néppárti jelöltként ő nyeri meg a keddi elnökválasztást.
Az Európai Parlament minden választott tisztségét – azaz az elnöki, alelnöki, kvesztori, bizottsági elnöki és alelnöki, küldöttségi elnöki és alelnöki pozíciókat – két és fél évente újítják meg, azaz egyszer az ötéves jogalkotási időszak kezdetekor, egyszer pedig a ciklus félidejében. A tisztséget betöltők mandátuma egyszer meghosszabbítható.
Forrás: infostart.hu
[type] => post [excerpt] => Négy jelölt indul az Európai Parlament elnöki tisztségéért a 2019-2024-es parlamenti ciklus második felére. A pályázók nevét Pedro Silva Pereira, az uniós képviselőtestület egyik alelnöke jelentette be hétfő este, a parlament strasbourgi plenáris ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1642513800 [modified] => 1642510211 ) [title] => Négyen pályáznak az EP elnöki posztjára [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=38068&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38068 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 38069 [image] => Array ( [id] => 38069 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/1636387043-djkvyvhro-md.jpg [original_lng] => 367441 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/1636387043-djkvyvhro-md-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/1636387043-djkvyvhro-md-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/1636387043-djkvyvhro-md-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/1636387043-djkvyvhro-md-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/1636387043-djkvyvhro-md.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/1636387043-djkvyvhro-md.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/1636387043-djkvyvhro-md.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1642511847:4 [_thumbnail_id] => 38069 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 2294 [_oembed_c05f1156138ebfff32381e6ef87a3a52] => [_oembed_time_c05f1156138ebfff32381e6ef87a3a52] => 1642502985 [translation_required_done] => 1 [_oembed_8b0517d3d41cc8f51598ff24ac59e453] => [_oembed_time_8b0517d3d41cc8f51598ff24ac59e453] => 1642506608 [_oembed_d2f4261189930ecff7cfebe9fc651e51] => {{unknown}} [_oembed_6201bbbcd615fea8ac15afc9906f4d23] => [_oembed_time_6201bbbcd615fea8ac15afc9906f4d23] => 1653471831 [_oembed_fc14be2dff8f7753655f4744891089a8] => [_oembed_time_fc14be2dff8f7753655f4744891089a8] => 1658511169 [_oembed_a1de1489b48388075a1fb5f6796082ab] =>