Volodimir Zelenszkij elnök arra kérte Keir Starmert, Nagy-Britannia miniszterelnökét, hogy „játsszon vezető szerepet” az Oroszország elleni csapások engedélyezéséről szóló vitában – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij a Nagy-Britannia kormányhoz intézett beszédében azt mondta, hogy „ha feloldják a nyugati fegyverekre vonatkozó korlátozást”, az segít Kijevnek megerősítenie a védelmét és megtartani előretolt állásait. Mint hangsúlyozta, „elpusztíthatjuk” azokat az oroszországi területeket, ahol a fegyverek koncentrálódnak.
A hosszú távú cselekvés lehetőségeivel kapcsolatban az elnök azt mondta, hogy Ukrajnának „még mindig hiányzik a fő válasza erre a kérdésre”. „Arra kérem, mutasson vezető szerepet ebben az ügyben” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij, kiemelve, hogy az orosz területek elleni csapásokhoz fontosak a nyugati fegyverek azon erőfeszítések szempontjából, hogy Ukrajna megvédje magát az orosz csapásoktól.
A brit kormány jelezte, hogy a brit rakéták használata végső soron Ukrajna dolga, amennyiben betartja a nemzetközi jogot.
"I am sending Israel everything it needs to finish the job, not a single Hamas member will be safe if you don’t do as I say... RELEASE THE HOSTAGES NOW, OR THERE WILL BE HELL TO PAY LATER!" –President Donald J. Trump pic.twitter.com/l5k5GU8nEy
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.