Viktor Mikita kormányzó lemondását követően az információk szerint Miroszlav Bileckijt, a megyei katonai adminisztráció első helyettesét nevezik ki a hivatal élére.
Elmondása szerint előbb megbízott vezető lesz, a technikai és bürokratikus eljárások után pedig Zelenszkij államfő kinevezi az OVA élére.
Viktor Mikita valószínűleg az Elnöki Hivatal helyettes vezetője lesz, regionális politikai kérdésekért, gazdaságért, energetikáért és más regionális feladatokért felel majd. Az erről szóló rendeletet az államfő külföldi munkalátogatásai végeztével írja alá.
A Miniszteri Kabinat jóváhagyta Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetőjének felmondását.
A kormány menesztette tisztségéből a kárpátaljai megyei adminisztráció vezetőjét, a végső döntést Ukrajna elnökének kell meghoznia.
A hírt Vitalij Hlahola újságíró közölte hivatalos Telegram-csatornáján. Saját forrásra hivatkozva azt állítja, hogy Viktor Mikit a jövőben az Elnöki Hivatal egyik helyettes vezetői posztját tölti majd be, az rbc.ua szerint Olekszij Kuleba helyét tölti majd be.
A hírt Tarasz Meljnicsuk kormányképviselő is megerősítette.
Viktor Mikita minden eddiginél többet tett a kárpátaljai magyarságért, illetve az ukrán–magyar viszonyokért. Munkásságát, megbízhatóságát és igyekezetét nem csak a megyénkben élő magyarok, hanem magasrangú magyarországi tisztviselők is elismerték.
A hírt Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció (OVA) vezetője közölte.
„Kárpátaljára érkezett Nagy István, Magyarország agrárpolitikai minisztere.
Napirenden van a tranzit mezőgazdasági termékek Magyarországon keresztül történő szállítása a végső címzettekhez a szerződések szerint, valamint térségünk szerepe e fontos tranzitfolyosó megvalósításában” – olvasható a bejegyzésben.
Kedden Kijevbe utazott Orbán Viktor, akit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadott. A miniszterelnök tájékoztatása szerint a megbeszélés legfontosabb témája a béke megteremtésének lehetősége volt. „A magyar elnökség célja, hogy hozzájáruljunk az Európai Unió előtt álló kihívások megoldásához. Első utam ezért Kijevbe vezetett” – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
A csúcstalálkozóval kapcsolatban Viktor Mikita kárpátaljai kormányzó interjút adott a HVG-nek. A politikus szerint, ha mindenki betartja a szavát, akkor hivatalos dokumentumok és megállapodások aláírása nélkül is képesek továbblépni. A kormányzó szerint Magyarország érdeke is, hogy Ukrajna tagja legyen az Európai Uniónak.
A találkozóval kapcsolatban az ukrán vezető megjegyezte, több mint fél éven át tartott a csúcs előkészülete, szerinte nagyon fontos, hogy immár mindkét fél pozitív retorikát használ.
Mint elmondta, bár a két fél nagy utat tett meg az elmúlt fél év során, még sok a tennivaló; annyit sikerült elérni, hogy már megvan a bizalom a felek között. A politikus tájékoztatása szerint megállapodás született egy ukrán-magyar üzleti fórum megszervezéséről, ami azért fontos, mert nagyon sok ukrajnai vállalkozás települt át Kárpátaljára, így rengeteg az együttműködési lehetőség.
„Kifejezetten szükséges és eredményes volt ez a találkozó, mert szomszédos államként mindkét fél érdekelt a gazdasági és egyéb kapcsolatok fejlesztésében” – közölte.
Mikita arról is beszélt, sok ország szeretné, ha minél hamarabb megkezdődének a béketárgyalások, ám előbb szükség van egyes feltételek teljesítésére. Példaként említette azokat, amelyeket a legutóbbi Ukrajna-békecsúcson fogalmaztak meg az európai országok.
„Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb Orbán Viktor is támogatni fogja a Volodimir Zelenszkij ukrán államfő által előterjesztett béketervet, és minél határozottabb lesz a támogatás, annál hamarabb indulhatnak meg a tárgyalások” – jegyezte meg a kormányzó, aki az EU-val kapcsolatban kitért arra is, hogy Magyarországnak is érdeke, hogy Ukrajna haladjon az integráció felé és végül be is lépjen az unióba. Viktor Mikita arról is beszélt, hogy fejleszteni kell Magyarország és Ukrajna között az infrastrukturális kapcsolatokat, újabb áteresztő pontokat kell nyitni a határon.
„És az is fontos, hogy Magyarországon megnyílhat az első ukrán iskola, hiszen Kárpátalján 96 olyan iskola működik, ahol magyar nyelven folyik az oktatás” – mondta a kormányzó.
Az ukrán nemzetiségi közösség nagy jelentőségűnek és jelzésértékűnek tartja, hogy miután Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét, Orbán Viktor első útja a háború sújtotta Ukrajnába vezetett – fogalmazott az Indexnek Grexa Liliána, ukrán kisebbségi parlamenti szószóló.
A nemzeti kisebbségek ügyével kapcsolatban kiemelte: Magyarország és Ukrajna arra törekszik, hogy kétoldalú, kölcsönös együttműködés alakuljon ki, így szakértői és diplomáciai szinten már legalább fél éve azon dolgoznak, hogy egy úgynevezett tükörelvű megoldás jöjjön létre közöttük.
„Azt a fajta bánásmódot, amelyet Magyarország az itt élő tizenhárom nemzetiségi kisebbséggel szemben képvisel, elvárja Ukrajnától is” – mondta, majd hozzáfűzte: úgy látja, Ukrajna jelenlegi vezetése ezt abszolút megértette, és ennek eredménye, hogy a kijevi találkozó létrejöhetett.
„Több tízezer menekült ukrán gyerek van az országban, és vannak, akik még mindig nem járnak iskolába, mert vagy épp olyan korban vannak, amikor nem szívesen mennek olyan közösségbe, ahol nem beszélik a nyelvet, vagy még mindig az ukrán online oktatásban vesznek részt, ezért nem jelentkeztek a magyar közoktatásba” – vélekedett, hozzátéve: a gyermekek szocializációjának egyik alapja az oktatási intézmény, ezért nagy jelentősége van annak, hogy Orbán Viktor örömmel fogadta Volodimir Zelenszkij kezdeményezését, hogy legyen ukrán iskola Magyarországon.
Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminsztráció (OVA) vezetője Barta Józsefről, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elhunyt alelnökéről emlékezett meg ma, az Orbán–Zelenszkij találkozó napján.
„Nagy nap ez az ukrán–magyar kapcsolatok terén. Barta József, a kárpátaljai magyarság vezetője az életét szentelte annak, hogy közelebb hozza ezt a napot. Tervekkel, egy jobb jövőbe vetett hittel és a közösségi egység gondolatával távozott az életből. Már nincs közöttünk, de cselekedetei és álmai továbbra is élnek és megvalósulnak. Barta József él, míg él emléke, s míg emlékezünk jó cselekedeteire. S ez mindig így lesz” – írta Viktor Mikita.
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője szintén részt vett az Orbán–Zelenszkij találkozón Kijevben.
A kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, a gazdasági és humanitárius együttműködés, a stratégiai partnerség és a kölcsönös támogatás a fő kérdések, amelyeket az országok vezetői felvetettek a kijevi találkozón.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő köszönetet mondott Orbán Viktornak és a magyar embereknek, hogy támogatták azt a kezdeményezést, hogy az ukrán nemzeti közösség képviselői és az ideiglenes bevándorlók számára ukrán iskola nyíljon Budapesten. Az államfő számára a külföldön élő ukránok támogatása ebben a nehéz időszakban az egyik kiemelt kérdés.
„Tehát kijelenthetjük, hogy 2025. szeptember 1-től az EU első, teljes jogú ukrán állami iskolájába járnak majd az ukrán gyerekek. Példás, hogy ez az oktatási intézmény Budapesten lesz” – írta Mikita.
Magyarország fővárosában több ezer ukrán család szeretné gyermekeit ukrán tannyelvű iskolába járatni. „Vannak ukrán nevelők és tanárok, akik készek dolgozni” – tette hozzá.
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.
Viktor Mikita, a Kárpátaljai OVA vezetője, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbízásából budapesti munkaútján találkozott a Magyarországi Ukránok Állami Önkormányzatának képviselőivel és a szomszédos állam ukrán közösségének vezetőivel.
Ilyen kibővített formátumban először sikerült tárgyalniuk.
„Az együttműködést és a kommunikációt 2021-ben kezdtük meg kölcsönös támogatással és közös projektekkel. Ugyanakkor a teljes körű háború éveiben ez a tevékenység átalakult a terroristák fegyveres agressziója következtében megsérült ukránok megsegítésére. Jelenleg több mint 100 ezer ukrán, bevándorló és a szomszédos országban dolgozó és tanuló személy él Magyarországon” – közölte Mikita.
Volodimir Zelenszkij elnök stratégiai feladatként határozta meg a háború miatt külföldre kényszerült állampolgáraink hazatérését, Ukrajnával, az ukrán kultúrával, társadalommal való kapcsolatuk megőrzését – tette hozzá.
„Ezért a Magyarországhoz területileg legközelebbi régióként egyesítjük erőinket az Ukrán Állami Önkormányzat képviselőivel, a magyarországi ukrán közösség vezetőivel, hogy ennek érdekében a legfontosabb feladatokat hajtsák végre. Köszönöm a magyarországi ukrán közösség képviselőinek kezdeményezőkészségét, átfogó támogatását és közös fejlődését” – olvasható a bejegyzésben.
[type] => post
[excerpt] => Viktor Mikita, a Kárpátaljai OVA vezetője, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbízásából budapesti munkaútján találkozott a Magyarországi Ukránok Állami Önkormányzatának képviselőivel és a szomszédos állam ukrán közösségének vezetőivel.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1713209520
[modified] => 1713196826
)
[title] => Viktor Mikita a Magyarországi Ukránok Állami Önkormányzatának képviselőivel és a budapesti ukrán közösség vezetőivel találkozott Budapesten
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=109858&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109858
[uk] => 109853
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 109852
[image] => Array
(
[id] => 109852
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/150420241713183071.jpeg
[original_lng] => 213985
[original_w] => 1920
[original_h] => 1280
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/150420241713183071-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/150420241713183071-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/150420241713183071-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/150420241713183071-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/150420241713183071-1536x1024.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/150420241713183071.jpeg
[width] => 1920
[height] => 1280
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/150420241713183071.jpeg
[width] => 1920
[height] => 1280
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1713186027:5
[_thumbnail_id] => 109852
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1477
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3dc48fb5e3c30d3935be33c24ccd507e] =>
Hungary's Viktor Orban and Ukraine's Volodymyr Zelenskyy in animated discussion before an EU leaders' meeting in Brussels this afternoon.
Viktor Mikita, megyénk kormányzója Budapesten tartózkodik munkalátogatáson, ahol a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet központi irodájában tárgyal Lehel László vezetővel és csapatával.
A kiemelt kérdések: a Harkiv megyének nyújtott segítség, humanitárius projektek megvalósítása Kárpátalján és Ukrajna más régióiban.
„Nemzetközi platformokon dolgozunk azon, hogy megszilárdítsuk a külföldi partnerek erőfeszítéseit a jelenleg rendkívül nehéz frontkörülmények között élő Harkiv megélhetése érdekében” – tájékoztat Viktor Mikita.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter-helyettessel, Magyar Levente parlamenti államtitkárral az ukrán védők, civilek és természetesen megsérült gyermekek támogatásának és rehabilitációjának is kérdéséről tárgyaltunk – közölte Viktor Mikita, megyénk kormányzója.
A központot az ungvári szülészet helyén valósítják meg, a munkálatok márciusban kezdődnek.
„Sajnos az elmúlt két évben Kárpátalját nem tekintették országos szintű rehabilitációs központok létrehozása helyszínének, és nem kapott támogatást.
Ezért nagy győzelem számunkra, hogy a szkepticizmus, a „más elképzelések” és a jelenlegi nehézségek ellenére egy csapattá tudtunk alakulni, elindítani a megvalósítást és költségvetésen kívüli finanszírozást találni egy olyan projekthez, amelynek minden esélye megvan arra, hogy a legjobb legyen az országban” – írta a megyei katonai adminisztráció vezetője.
„Köszönjük a magyar partnereknek a támogatást. Együttműködésünk mindig is konstruktív és hatékony volt, és ez is ezt erősíti meg” – tette hozzá.
Hamarosan megnyílik a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő az ukrán–magyar határvonalon a 3,5 tonnáig terjedő súlyú járművek számára.
A Magyar Levente parlamenti államtitkárral, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével folytatott megbeszélésen egyeztettem arról, hogy infrastruktúra-támogatást biztosítanak a magyar partnerek a határátkelő működéséhez – jelentette Viktor Mikita.
A külföldi partnerek elsősorban egy moduláris jellegű vám- és határmenti infrastruktúrát adnak át Kárpátaljának.