Korlátozó intézkedéseket vezet be az Európai Unió Viktor Janukovics volt ukrán elnökkel és fiával, Olekszandr Janukoviccsal szemben, válaszul az orosz katonai agresszióra – döntött az Európai Tanács csütörtökön.
Az EU szerint az oroszbarát volt elnök szerepet játszott Ukrajna területi épségének aláásásában, veszélyeztetve az ország szuverenitását, valamint az állam stabilitását és biztonságát. Olekszandr Janukovicsot azért helyzete szankciós listára az unió, mert azt feltételezik, hogy ügyleteket folytatott az ukrajnai Donbasz régióban működő szeparatista csoportokkal.
A vonatkozó jogi aktusokat az EU hivatalos közlönyében tették közzé. Tudatták: Viktor Janukovics azt tervezi, hogy visszatér a hatalomba, ha az orosz katonai hadműveletnek sikerül megbuktatnia Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt.
Az idősebb és ifjabb Janukovics a szankciók értelmében nem léphet az EU területére és befagyasztják az unión belül birtokolt vagyonukat.
Viktor Janukovics 2010-től 2014 februárjáig volt Ukrajna elnöke. A kijevi Majdan téren 2013. november 21-én több hónapon keresztül tartó tüntetések kezdődtek, amelyek kiváltó oka az volt, hogy Janukovics visszalépett az Európai Unióval való társulási szerződéstől.
A tüntetések végül Janukovics menesztéséhez vezettek, aki közben Oroszországba menekült. Nem sokkal utána Oroszország önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím-félszigetet, majd fegyveres konfliktus robbant ki a Kijevhez hű erők és az oroszbarát szakadárok között a Donyec-medencében.
[type] => post
[excerpt] => Korlátozó intézkedéseket vezet be az Európai Unió Viktor Janukovics volt ukrán elnökkel és fiával, Olekszandr Janukoviccsal szemben, válaszul az orosz katonai agresszióra - döntött az Európai Tanács csütörtökön.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1659730800
[modified] => 1659729497
)
[title] => Kivenné a „játékból” az EU az oroszbarát ukrán exelnököt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54991&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54991
[uk] => 54995
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 54992
[image] => Array
(
[id] => 54992
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481.jpg
[original_lng] => 87726
[original_w] => 1365
[original_h] => 766
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481.jpg
[width] => 1365
[height] => 766
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481.jpg
[width] => 1365
[height] => 766
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481.jpg
[width] => 1365
[height] => 766
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1659720259:3
[_thumbnail_id] => 54992
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4279
[_oembed_db36bd6884f2189b67422bc43f3fb701] =>
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
A Svájci Szövetségi Tanács 2023 februárjáig hosszabbította meg Viktor Janukovics egykori ukrán elnök és a környezetébe tartozó személyek számláinak befagyasztását, áll a Szövetségi Tanács sajtóközleményében.
A Szövetségi Tanács nyilatkozata szerint a megelőző vagyonzárolást további egy évvel meghosszabbították az ukrán hatóságokkal való igazságügyi együttműködés támogatása érdekében.
Svájcban emlékeztettek arra, hogy az ilyen fajta vagyonzárolás maximális időtartama tíz év.
[type] => post
[excerpt] => A Svájci Szövetségi Tanács 2023 februárjáig hosszabbította meg Viktor Janukovics egykori ukrán elnök és a környezetébe tartozó személyek számláinak befagyasztását, áll a Szövetségi Tanács sajtóközleményében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1639234200
[modified] => 1639216430
)
[title] => Svájc meghosszabbította Janukovics és a környezetébe tartozó személyek számláinak befagyasztását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=35487&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 35487
[uk] => 35450
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 35451
[image] => Array
(
[id] => 35451
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/yanukovich.jpg
[original_lng] => 558780
[original_w] => 2000
[original_h] => 1474
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/yanukovich-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/yanukovich-300x221.jpg
[width] => 300
[height] => 221
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/yanukovich-768x566.jpg
[width] => 768
[height] => 566
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/yanukovich-1024x755.jpg
[width] => 1024
[height] => 755
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/yanukovich-1536x1132.jpg
[width] => 1536
[height] => 1132
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/yanukovich.jpg
[width] => 2000
[height] => 1474
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/yanukovich.jpg
[width] => 2000
[height] => 1474
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1639209231:12
[_thumbnail_id] => 35451
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3869
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_81c570a4c55d2a29aba751b85c6d5af4] =>
[_oembed_time_81c570a4c55d2a29aba751b85c6d5af4] => 1639209236
[_oembed_d0a03e6780986ed9f0220c2a7309c37d] =>
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Nem említette meg Viktor Janukovics volt elnököt függetlenség napi ünnepi beszédében kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij elnök, amikor felsorolta az ukrán államfőket – adta hírül a strana.news hírportál.
A jelentés szerint a Krescsatikon, Kijev főutcáján tartott beszédében Zelenszkij elmondta: „Rivne megye ajándékozta nekünk Ukrajna első elnökét (Leonyid Kravcsukot), Csernyihiv megye a másodikat (Leonyid Kucsmát), Szumi megye a harmadikat (Viktor Juscsenkót), míg Donyeck megye ajándékozta nekünk Leonyid Bikovot (szovjet rendezőt és színészt)”. Ugyancsak az ukrán hírességek között említette Szerhij Bubka könnyűatléta magasugró olimpiai bajnokot, de Ukrajna negyedik elnökéről, Viktor Janukovicsról nem tett említést.
Mint a hírportál emlékeztetett rá, az ünnepségen jelen lévő volt elnökök, Leonyis Kucsma, Viktor Juscsenko és Petro Porosenko az ukrán államfők Zelenszkij-féle listájának hallatán elnevették magukat, majd összesúgtak.
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Az elűzött oroszbarát Viktor Janukovics volt elnököt képviselte az időközben nacionalistává vedlett Tarasz Kreminy államnyelvvédelmi ombudsman a 2010-es elnökválasztáson Mikolajiv 129. sz. területi választási körzetében – adta hírül az Ukrajinszki Novini hírportál.
A jelentés szerint azt, hogy Kreminy Janukovics érdekeit képviselte Mikolajivben, a Központi Választási Bizottság (CVK) honlapján megtalálható adatok bizonyítják. Mint a mellékelt képernyőképen látható, a jelenlegi ukránnyelvi főfelügyelőt Viktor Janukovics delegálta a területi választási bizottságba. A 129. sz. választási körzet Mikolajivban a Központi és Üzemi kerületeket foglalta magában.
Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács pénteki ülésén szankciók alkalmazását rendelte el többek között Viktor Janukovics volt elnök, Mikola Azarov volt miniszterelnök, Viktor Psonka volt főügyész, Dmitro Tabacsnik volt oktatási miniszter ellen. Erről és a tanács ülésén terítékre került más kérdésekről Olekszij Danilov, a tanács titkára sajtótájékoztató keretében számolt be.
https://youtu.be/3YLn2UZDAzY
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács pénteki ülésén szankciók alkalmazását rendelte el többek között Viktor Janukovics volt elnök, Mikola Azarov volt miniszterelnök, Viktor Psonka volt főügyész, Dmitro Tabacsnik volt oktatási miniszter ellen.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1616491380
[modified] => 1616490260
)
[title] => Ukrjnában szankciókat vezettek be Janukovics és több más egykori magas beosztású tisztségviselő ellen (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=20480&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 20480
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 20481
[image] => Array
(
[id] => 20481
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rnbo.jpg
[original_lng] => 819069
[original_w] => 1527
[original_h] => 859
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rnbo-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rnbo-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rnbo-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rnbo-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rnbo.jpg
[width] => 1527
[height] => 859
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rnbo.jpg
[width] => 1527
[height] => 859
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rnbo.jpg
[width] => 1527
[height] => 859
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1616483060:10
[_oembed_81c570a4c55d2a29aba751b85c6d5af4] =>
[_oembed_time_81c570a4c55d2a29aba751b85c6d5af4] => 1616483029
[_thumbnail_id] => 20481
[_edit_last] => 10
[views_count] => 1965
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_56457f148d138269b5e4ab3cd9a9ff31] =>
Сьогодні, після чергового засідання РНБО, для низки фізичних і юридичних осіб настала «чорна п’ятниця». Отже:• вперше в історії України запроваджено персональні санкції щодо осіб, яких можна назвати топ-десяткою української контрабанди;• на виконання рішення РНБО від 19 лютого відбулося повернення стратегічного нафтопроводу, незаконно відчуженого у держави;• також сьогодні було презентовано Центр протидії дезінформації, який уже розпочав свою роботу.Насамкінець про найважливіше – ситуацію на Донбасі. Ми маємо повну та незмінну підтримку міжнародних партнерів, зокрема Європи та США. Одним із підтверджень цього є розмова, яку я провів сьогодні з Президентом Сполучених Штатів Джо Байденом. Він запевнив мене, що Україна ніколи не залишиться наодинці проти агресії Росії.
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) pénteki ülésén utasította a bűnüldöző szerveket, hogy ellenőrizzék a Viktor Janukovics volt elnök által aláírt valamennyi rendeletet és határozatot, nem jelentenek-e fenyegetést Ukrajna nemzetbiztonságára nézve – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Mint Olekszij Danilov RNBO-titkár az ülés utáni sajtótájékoztatóján közölte, jelenleg is hatályban vannak a hazaárulásért elítélt Janukovics volt elnök rendeletei. Az illetékes szervek utasítást kaptak, hogy elemezzenek minden hatályban lévő vonatkozó jogi normát, nem fenyegetik-e Ukrajna nemzetbiztonságát.
Danilov jelezte, hogy a rendvédelmi szervek mindent ellenőrizni fognak, amit Janukovics aláírt, és keresni fogják, hogy mi jelent veszélyt Ukrajna biztonságára. Mint emlékeztetett rá, a volt elnök egyes ukázai már hatályukat vesztették, ezért csak azokat fogják vizsgálni, amelyek hatályban vannak.
Határozatot fogadott el szerdai ülésén az Euromajdan hetedik évfordulója alkalmából a Legfelső Tanács, amelyben elítélte Viktor Janukovics volt elnök bűnös rezsimjét, és az ukrán államépítés kulcsfontosságú mozzanatának és a nemzeti szabadságeszme kifejezőjének nyilvánította a méltóság forradalmát – adta hírül az rbc.ua hírportál a parlamenti ülés élő közvetítése nyomán.
A parlamenti határozat leszögezi, hogy eredményesen kell befejezni a méltóság forradalma idején elkövetett bűncselekmények kivizsgálását. A vétkeseknek bíróság elé kell állniuk, és igazságos, elfogulatlan vizsgálat során kell felelősségre vonni őket. Megengedhetetlen a kérdés megoldásának további halogatása – áll a dokumentumban. A határozat szerint nem ismétlődhetnek meg többé az emberi méltóságot sértő olyan cselekmények, amelyek hét évvel ezelőtt a Függetlenség terén és Kijev más helyein, valamint az ország városaiban és falvaiban történtek.
A dokumentum azt is leszögezi, hogy teljességgel megengedhetetlen a hatalom bitorlása egyik ága, egy párt vagy tisztségviselő által, mert ez tartósan súlyos következményekkel jár. A méltóság forradalmának tragikus eseményei, a Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol város annexiója, Oroszország folytatódó fegyveres agressziója és Donyeck, valamint Luhanszk megyék egyes járásainak orosz megszállása nem utolsósorban Viktor Janukovics és az általa létrehozott, Oroszország által támogatott és Ukrajna nemzeti érdekei ellenében cselekvő bűnös rezsim politikájának a következménye – mutatott rá egyebek mellett a Legfelső Tanács határozata.
Viktor Janukovics, Ukrajna egykori elnöke a Főügyészséghez és az Állami Nyomozó Irodához fordult azzal a kéréssel, hogy az ügyészek látogassák meg ideiglenes lakóhelyén Oroszországban, hogy „tisztázzák a majdanon történt esetek kivizsgálásának minden szükséges kérdését”.
A kérelmet Janukovics védőügyvédje nyújtotta be. Az ügyvédek valótlannak nevezik a vádat, miszerint az exelnök Oroszország javára írt alá a „harkovi megállapodásokat”, s ezzel hazaárulást követett el.
Vitalij Szergyuk ügyvéd szerint „Janukovics hollétéről az ukrán bűnüldöző szervek már régóta tudnak”.
A Főügyészség azt állítja, hogy Oroszország nem nyújt megfelelő nemzetközi segítséget ahhoz, hogy Rosztov-na-Donuban ki tudják hallgatni az egykori államfőt, s ezzel Janukovics ügyvédjei is tisztában vannak.
A kijevi fellebbezői bíróság elutasított az obolony járási bíróság ítéletének visszavonását, mely szerint Viktor Janukovics egykori ukrán elnök hazaárulást követett el, s 13 év börtönbüntetésre ítéltetik. A hírt Vitalij Szergyuk, Janukovics ügyvédje közölte Facebook-oldalán.
„Viktor Janukovics bűnössége nem bizonyított, a bíróság döntése tisztán politikai jellegű” – olvasható a bejegyzésben. Szergyuk szerint a bírósági döntés arról tanúskodik, hogy Porosenko emberei még mindig kihatással vannak a rendszerre, s hozzátette, hogy a Krím-félszigetet Porosenko, Turcsinov és Jacenyuk miatt vesztette el az ország.
„A New York-i székhelyű »Skadden, Arps, Slate, Meagher & Flom« ügyvédi iroda Julija Timosenkónak és ügyvédjének, Szerhij Vlaszenkónak minimum 11 millió USA dollárt fizetett azért, hogy elkerülje a pert. Az exkormányfő politikai üldözéssel vádolta meg a céget” – közölte New York Times.
A New York Times jelentése szerint, az egyeztetés tárgya – ami eddig nem volt nyilvános – az iroda 2012-től számítva Viktor Janukovics érdekeiben tevékenykedett. „A Skadden Ukrajnában végzett munkája, amely szövetségi nyomozásokhoz és szigorú bírságokhoz vezetett, egy olyan jelentésre összpontosított, amelyben Janukovics szövetségesei megpróbálták igazolni kormányuk Timosenko asszonnyal, Janukovics úr fő riválisával szembeni magatartásukat. 2011-ben hivatali visszaélés okán börtönbe zárták, amit a nemzetközi társadalom széles körben elítélt, mivel politikai indíttatásúnak vélte” – áll a nyilatkozatban.
A New York Times arról is beszámolt, hogy néhány személy szavai szerint, akik tisztában vannak a történtekkel, a „Skadden, Arps, Slate, Meagher & Flom” legalább 11 millió USA dollárt fizetett a per elkerülése, valamint az ügy rendezése érdekében. „A pénzt Red Collinson keresztül átadták Timosenko asszonynak és Vlasenko úrnak” – írja a kiadvány. Többek között azt is közölte, hogy Julija Timosenko ügyvédje és párttársa, Szerhij Vlaszenko az összeget „külföldi jövedelemnek” nevezte, Julija Timosenko pedig az adónyilatkozatában ezt úgy jellemezte: „az Egyesült Államokból érkezett, a 2011–2014-es politikai elnyomás által okozott károk kompenzációja”. Érdekes módon, amit a New York Times ki is emelt a publikációban, hogy az ügyvéd és a volt miniszterelnök által benyújtott nyilatkozatok szerint, mindegyikük körülbelül 5,5 millió dollárt tüntetett fel, viszont nem említik a „Skadden, Arps, Pala, Meagher & Flom” céget. 2011-ben a „Skadden, Arps, Slate, Meagher & Flom” megbízást kapott az ukrán kormánytól, hogy értékelje a Timosenko ügy nyomozásának menetét. A szerződést Paul Manafort – Donald Trump kampányirodájának korábbi vezetője – közreműködésével írták alá. Az összeállított jelentés az amerikai média-kampány része lett, bár a „Skadden, az Arps, a Slate, a Meagher & Flom” külföldi ügynökként került bejegyzésre. „Skadden, Arps, Slate, Meagher & Flom”-t később azzal vádolták, hogy Ukrajna érdekeinek képviseli, ellenben már nem szerepelt a külföldi ügynökként való bejegyzés. 2019 januárjában a társaság megállapodást írt alá a hatóságokkal, amelyben több mint 4,6 millió USA dollárt kifizetését vállalta.
Emlékeztetőül – 2014. február 22-én a Parlament elfogadta azt a határozatot, miszerint Ukrajna nemzetközi kötelezettségeinek eleget téve, szabadon engedi Julija Timosenko volt miniszterelnököt, akit 2011 októberében 7 év börtönre ítéltek hivatali visszaélés vádjával – a 2009-es oroszországi gázszerződés aláírásakor. Timosenkót még aznap szabadon engedték.
És 2020. május 4-én Julija Timosenko 148 millió 345 ezer 441 UAH összeget írt be vagyonnyilatkozatába, amit úgy jelölt meg, mint a 2011–2014-es politikai elnyomás által okozott károk kompenzációja, amit az Egyesült Államoktól kapott a tárgyalás előtti egyeztetés során.