Európa legfontosabb vezetőinek többsége egyszerűen nem képes többé elvégezni a feladatát. Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök azok, akik talán a leginkább küszködnek, de hágai, varsói, berlini és madridi kollégáik is ugyanabban a helyzetben vannak, mindannyian egyre nehezebben kormányozható országokat irányítanak – írta a Bloomberg, amely szerint az öreg kontinens problémái egyre csak gyarapodnak, és ezt a sebezhetőséget külső hatalmak használhatják ki.
Mint cikkükben összegezték, a kontinens nagy részét jelenleg a feszített költségvetések, a lassú közigazgatás, a parlamentek széttagoltsága, a „politikai szélsőségek energikus ellenzéke” és „a gyakran az utcákra is átterjedő viszályok káros kombinációja” sújtja. Ennek példájaként említik, hogy Franciaországban a szakszervezetek csütörtökön leállítani akarják az országot, tiltakozásul a közkiadások csökkentésére irányuló törekvések ellen.
„A hatalom hiánya a hivatalokon belül egyre inkább normává válik” – fogalmaztak a cikkben, hozzátéve, hogy az európai vezetők egyelőre legfeljebb hallgatólagosan ismerik be ezt a problémát (ha egyáltalán), de a tétlenség „hamarosan pánikká válhat, mivel a szélsőjobboldal erős támogatottságot élvezhet a következő német, francia és brit választásokon”, és ennek jelei például már a pénzpiacon is látszanak a hosszú távú lejáratú kötvényeknél, amelyekkel egyre óvatosabban bánnak a befektetők.
Cikkük szerint az említett európai országok vezetését jelenleg „a politikai instabilitás és tehetetlenség” jellemzi, ami komoly veszélyekkel jár együtt.
Európa sebezhetőségét ugyanis kihasználhatják a külső hatalmak, az olyan erős emberek, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, Donald Trump amerikai elnök, vagy Hszi Csin-ping kínai elnök. „Elég pesszimista vagyok. A világ megváltozott, és Európa már nem illeszkedik bele” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a hírügynökségnek, Giovanni Orsina, a római Luiss Egyetem politikatudományi tanszékének vezetője.
Mindenhol bajokkal néznek szembe
Mint a Bloomberg írta, a válsággal kapcsolatban mindenki elsősorban a gazdaság gyengüléséről beszél, beleértve ebbe például a szélsőjobboldalt és a szélsőbaloldalt is. Az előbbiek viszont azt állítják, hogy a migráció is része a problémának, míg az utóbbiak elsősorban a gazdagokat, a javak egyenlőtlen elosztását okolják a bajok miatt.
Meglátásuk szerint a legnehezebb helyzetben Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit kormányfő vannak, miután mostanra egyértelműen hátrányba kerültek bevándorlásellenes politikai riválisakkal szemben.
De Friedrich Merz kancellár koalícióját is meglehetősen repedezőnek látják Németországban (miközben ellenfelük, az AfD népszerűsége már fej-fej mellett van a nagyobbik kormánypártot adó CDU-éval). És – a teljesség igénye nélkül – nincs sokkal jobb politikai helyzetben
Spanyolországban Pedro Sanchez szocialista miniszterelnök sem, aki csak a katalán szeparatistákkal kötött ellentmondásos szövetség révén tudta megőrizni hatalmát;
Dick Schoof holland miniszterelnök, aki augusztus végén túlélt ugyan egy bizalmi szavazást, de jövő hónapban előrehozott választásokon kell megmérettetnie magát;
Belgium, ahol az idén januári választás után több mint fél év kellett ahhoz, hogy sikerüljön kormánykoalíciót alakítani (bár ez javulás ahhoz képest, hogy legutóbb körülbelül 500 napon át tárgyaltak ugyanerről, mire sikerült kormányt alakítani 2020-ban);
Lengyelország, ahol Donald Tusk miniszterelnökkel szemben a nemrég megválasztott elnök, Karol Nawrocki vétózhatja meg az EU egyik legnagyobb költségvetési hiányának csökkentésére irányuló kísérletet;
Románia, amely még mindig „a kommunizmus összeomlása óta legsúlyosabb politikai válságából lábal ki” a 2024-es, botrányos elnökválasztás és a megismételt szavazás után (ráadásul az ország költségvetése sincs éppen jó állapotban);
vagy Portugália, ahol az utóbbi három évben három választást is tartottak a politikai instabilitás miatt.
Az egyedül kivételnek a jelentősebb európai hatalmak közül Olaszország tűnhet, ahol Giorgia Meloni nemrégiben a leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök lett Silvio Berlusconi 2011-es távozása óta (noha Meloninak is meg van kötve a keze néhány fontos kérdésben a parlamenti erőviszonyok miatt).
„Megfosztották őket a kormányzás képességétől”
A bajokat csak tetézi, hogy mindeközben az Európai Unió is a saját kihívásaival küzd. Míg korábban a törvényei és szigorú szabályai elősegítették a kontinens növekedését, döntéshozatali folyamata lassú és gyakran konszenzuson alapul – írta ezzel kapcsolatban a Bloomberg. Majd úgy fogalmaztak a cikkben: „A széttagolt demokráciák által okozott kollektív tehetetlenség élete lehetőségét kínálja Putyinnak, akinek a közelmúltbeli dróntámadásai Lengyelország és Románia ellen aláhúzzák azt a vágyát, hogy tesztelje szomszédai gyengeségét. Eközben Kína megpróbálta meggyengíteni az [európai] egységet azzal, hogy szövetséget keres olyan országokkal, mint Spanyolország, míg Trump kereskedelmi megállapodása az EU-val rávilágított arra, hogy ő hogyan tekint a kontinensre: nyilvánvalóan egy kiaknázandó erőforrásként”.
A hírügynökség végül megjegyezte: most, mikor az európai politikusok az Európai Politikai Közösség közelgő, október eleji csúcstalálkozójára készülnek, abban az egy dologban reménykedhetnek, hogy maradt még egy kis idejük, mivel a legnagyobb országokban több mint egy év van hátra a következő parlamenti választásokig, az Egyesült Királyságban és Németországban pedig egészen 2029-ig nem kell megmérettetniük magukat szavazáson, ha a kormányuk kitart addig.
„De vezetőik egyre inkább alkotmányos uralkodókra hasonlítanak, akik ceremóniákat vezetnek, de megfosztották őket a kormányzás képességétől” – summázták a cikk végén az európai országok helyzetét.
