Franciaország újabb katonai segélycsomagot biztosít Ukrajnának, amely Mirage vadászgépeket és Aster légvédelmi rakétákat tartalmaz.
„A következő napokban további Aster rakétákat, új kiképzési programokat és új Mirage repülőgépeket szállítunk. Nagyon fontos, hogy továbbra is támogassuk Ukrajnát, és fokozzuk a nyomást Oroszországra” – hangsúlyozta a francia elnök.
Macron emellett kommentálta az Egyesült Államok döntését is, miszerint szigorítják a szankciókat Oroszországgal szemben.
„Az amerikai szankciók fordulópontot jelentenek. A szankciók hatékonyságának közvetlenül kell hatnia Oroszország háborús finanszírozására” – mondta a francia elnök.
Hozzátette, hogy az úgynevezett „tettrekészek koalíciója” jelentős előrelépést ért el az orosz „árnyékflotta” elleni fellépésben, és ez szerinte „tökéletes kiegészítése” a szankcióknak.
Az Egyesült Államok tíz F–35-ös vadászgépet telepít Puerto Ricóba a drogkartellek elleni akciók támogatására. A lépés feszültséget keltett Venezuelában, ahol attól tartanak, hogy az amerikai hadsereg esetleg támadást indíthat – számolt be a Liner.hu.
Az Egyesült Államok összesen 10 F-35-ös vadászgépet telepít Puerto Ricóba, hogy onnan hajtsanak végre műveleteket a dél-karibi térségben működő drogkartellek ellen – közölték az üggyel kapcsolatban tájékoztatott források. A lépés várhatóan tovább fokozza a térségben tapasztalható feszültséget, mivel a fejlett harci repülőgépek egy már most is jelentős amerikai katonai jelenlétet erősítenek.
A Reuters szerint a döntés Donald Trump elnök azon kampányígéretének része, hogy keményen fellép azokkal a csoportokkal szemben, amelyeket azzal vádol, hogy kábítószert juttatnak az Egyesült Államokba. A bejelentés három nappal azután történt, hogy amerikai erők megtámadtak egy hajót, amelyről Trump azt mondta, „óriási mennyiségű drogot” szállított Venezuelából, és a támadásban 11 ember életét vesztette. Az akció – ahogy a hírügynökség fogalmaz – „megalapozhatja egy tartós latin-amerikai katonai hadjárat kezdetét”.
A névtelenséget kérő források szerint a 10 vadászgép „kijelölt narkoterrorista szervezetek” ellen hajt majd végre bevetéseket a dél-karibi térségben, és várhatóan a jövő hét végére érkeznek meg a térségbe. Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok hadihajókat is vezényelt a régióba Trump drogellenes fellépésének részeként: jelenleg hét amerikai hadihajó és egy nukleáris meghajtású gyors támadó-tengeralattjáró tartózkodik vagy érkezik hamarosan a térségbe, több mint 4 500 tengerésszel és tengerészgyalogossal a fedélzeten. A 22. Tengerészgyalogos Expedíciós Egység katonái és tengerészei kétéltű kiképzést és repülési műveleteket hajtanak végre Puerto Rico déli részén.
A katonai erődemonstráció fokozódó nyomást gyakorol Nicolás Maduro venezuelai elnökre, akit Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter „gyakorlatilag egy drognarkoállam főnökének” nevezett. Maduro hétfőn, egy ritka caracasi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az Egyesült Államok „katonai fenyegetéssel próbál rendszerváltást elérni.”
Az amerikai tisztviselők nem közölték, milyen jogalapra hivatkozva hajtották végre a keddi légicsapást a hajó ellen, és azt sem, pontosan milyen kábítószer volt a fedélzeten. Trump kedden – bizonyíték bemutatása nélkül – azt mondta, hogy az amerikai hadsereg a hajó legénységét a venezuelai Tren de Aragua bandához tartozó tagokként azonosította, amelyet Washington februárban terrorszervezetté nyilvánított, miközben felfegyverzett venezuelai gépek jelentek meg az USA hadihajója felett.
Portugália után még egy ország dönthet úgy Donald Trump politikája miatt, hogy nem vesz több vadászrepülőt az Egyesült Államoktól. Bill Blair kanadai védelmi miniszter pénteken azt nyilatkozta, hogy az új kabinet aktívan vizsgálja az amerikai gyártású F–35-ös lopakodók lehetséges alternatíváit, és tárgyalásokat folytat rivális repülőgépgyártókkal – számolt be a CBC.
A bejelentés kevésbé meglepő annak tükrében, hogy Kanadának több nyilvános konfliktusa volt már Trump-kormányzattal a vám- és annektálási fenyegetések, illetve konkrét lépések miatt, amelyeket az amerikai elnök januári hatalomra kerülése óta rendszeresen tesz. Március 12-én léptek életbe a 25 százalékos amerikai vámok egyes kanadai termékekkel szemben, és az elnök rendszeresen szóba hozza, hogy az ország jobban járna, ha inkább az USA 51. tagállama lenne.
A helyi sajtó szerint a kanadaiak között egyre többen támogatják a 19 milliárd dolláros beszerzés leállítását, és azt, hogy az Egyesült Államokban gyártott és karbantartott repülőgépek helyett máshonnan szerezzenek be vadászgépeket. A szerződést, amelynek értelmében az Egyesült Államoktól szereznék be az eszközöket, még a liberális kormány írta 2023 júniusában. A szállító Lockheed Martin hadiipari óriáscég, amelytől eredetileg 88 darab F–35-öst rendelt Kanada. Ebből már ki is fizették az első 16 darabot, ezek a tervek szerint jövő év elején érkeznek. A maradék 72 darab megvásárlása azonban most kérdésessé vált.
Blair pénteki nyilatkozata alapján lehet, hogy az új flotta többi része inkább európai beszállítóktól jönne, szóba jön például a svéd gyártmányú Saab Gripen, amely a második helyen végzett a korábbi megállapodást megelőző versenyeztetéskor. „A miniszterelnök megkért, hogy menjek, és vizsgáljam meg ezeket a dolgokat, és folytassak megbeszéléseket más forrásokkal, különösen ott, ahol esetleg lehetőség van arra, hogy ezeket a vadászgépeket Kanadában szereljük össze” – mondta Blair.
A héten derült ki, hogy Portugália mégsem vásárol amerikai gyártmányú F–35-ös vadászbombázókat. Bár az ország légiereje azt javasolta, hogy ilyen típusra váltsák le a meglévő F–16-osaikat, a védelmi miniszter szerint az ilyen döntések meghozatalakor figyelembe kell venniük a „szövetségeseik kiszámíthatóságát” is. Ez az egyik első példa arra, hogy az amerikai elnök meghiúsított egy potenciálisan jövedelmező fegyverüzletet.
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Ukrajna konzultál a partnereivel többféle nyugati típusú vadászgép szállításáról, és ez nem csak a Mirage-2000-ről és az F-16-ról szól – jelentette ki Rusztem Umerov védelmi miniszter az ukrán televízió adásában nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a védelmi miniszter elmondta, hogy a nyugati platformokra való átállás folyamatában három fókuszpont van: a képzés, az infrastruktúra fejlesztése és a repülőgépek átadása. „Most már elértük a partnereinknél, hogy kötelezettséget vállalnak irányunkba az F-16-osokra, kötelezettséget vállalnak a Mirage-ra is. A Gripenekről folynak a konzultációk, az Eurofighterről is. Azaz, nagyon jó a platformok listája, és megbeszéljük, hogy mikor indulnak. Hamarosan meglesznek az eredmények, amiket, remélem, később közölhetünk” – mutatott rá Rusztem Umerov.
Az ukrán légierő augusztus elején kapta meg az első F-16-os vadászgépeket. Nem tudni, hogy pontosan hányat, de a nyugati média 6 darabos tételről írt. Ezek a repülőgépek nem a fronton végeznek feladatokat, hanem részt vesznek a rakéta- és dróntámadások visszaverésében.