Az Egyesült Államok ismét elemezni fogja az Ukrajnának az elmúlt években nyújtott összes támogatást, szabálysértés esetén orvosolni fogják a problémát – jelentette ki csütörtökön Marco Rubio amerikai külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál az amerikai külügyminisztérium honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Rubio elmondta: „Nyilvánvaló, hogy minden támogatásunkat elemezni fogjuk.” Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban vannak főfelügyelők, valamint egy különleges főfelügyelő is, aki ebben a kérdésben megvizsgálja majd ezeket a kiadásokat. „Ha bármikor is sikkasztásra vagy manipulációra bukkanunk, mindenképpen intézkedni fogunk” – tette hozzá.
Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok fő célja továbbra is az Oroszország és Ukrajna közötti ellenségeskedés megszüntetése. „Rendkívüli segítséget nyújtottunk Ukrajnának, de ennek a háborúnak most véget kell vetni. Nincs katonai megoldás erre a háborúra. Csak tárgyalásos rendezéssel érhet véget, és minél hamarabb véget ér, annál kevesebb ember fog meghalni, annál kevesebb pénzt fognak elkölteni, és annál kevesebb lesz a pusztítás” – mondta Marco Rubio, megjegyezve, hogy „az elnök legfőbb prioritása a háború egyszer s mindenkorra történő befejezése”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államok ismét elemezni fogja az Ukrajnának az elmúlt években nyújtott összes támogatást, szabálysértés esetén orvosolni fogják a problémát – jelentette ki csütörtökön Marco Rubio. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1747923240 [modified] => 1747920997 ) [title] => Rubio: az USA elemezni fogja az Ukrajnának juttatott összes támogatást [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=151821&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151821 [uk] => 151835 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 151822 [image] => Array ( [id] => 151822 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/rubio-5.jpg [original_lng] => 23928 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/rubio-5-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/rubio-5-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/rubio-5.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/rubio-5.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/rubio-5.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/rubio-5.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/rubio-5.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1747914266:8 [_thumbnail_id] => 151822 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2500 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 1033298496002 [_oembed_16292e043003ede5f1c59633668c9f8a] =>
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025